Lányok, a férfi félénk állatfajta. Óvatosan kell bánni vele, mert a látszat ellenére roppant könnyen összetörik a páncélja, pillanatok alatt szétmorzsolódhat a férfiképe.
Amikor azt mondom, hogy egy férfi legyen erős, és igenis bizonyos helyzetekben irányítson, az nem azt jelenti, hogy örökké kussoljak, mert ő mindent jobban tud!
Noha a férfi menekül párja követhetetlen hangulatváltásai és piszkálódásai elől, a nő üldözi, és addig feszíti a húrt, amíg ki nem jön a sodrából. S amikor a férfi már komolyan venné a veszekedést, a nő hirtelen visszavonulót fúj: abban a pillanatban, ahogy a pasas felcsattan, abban a pillanatban, ahogy elveszti a fejét, a nő elégedetten hátradől. Mosolyog, és az egy perce még halálosan komoly problémáját, megbántottságát elfújta a szél. Kedvesen cirógatja a férfit, aki továbbra is csak dühöng magában: a férfi még órák múlva is feszült, míg a nő két másodperc alatt elfelejtette az egészet.
Ne feledd: a gyenge férfi egy életen át képes pocskondiázni azt a nőt, aki egyszer megsértette a hiúságát.
Ha a külsőd egy férfi számára nem vonzó, az nem a te hibád. Ne vedd magadra, mert nem rólad szól. Csak róla.
A férfiaké a gyengébb nem, nem a nőké. Ha a férfiaknak kellene gyereket szülni, nem sok pici születne.
Az összes izmus egymásból táplálkozik, de a tápláléklánc csúcsán még mindig a bivalyerős, fehér, céges, macho férfi áll. (…) A férfi dönti el, hogy létezhetnek-e a további izmusok.
Szerintem egy férfinál a duma a leglényegesebb. Ha az jó, akkor már nem kell, hogy szép fiú legyen az illető. Legfeljebb az első pillantásnál. Beszélgetni kell tudni, és ha elég érdekeset mondasz, akkor minden lányt leköthetsz.
Szerintem minden férfinak tetszene az, ha úgy tekintenek rá, mint egy maffiafőnökre, akinek hatalma van. Akinek lehetősége van mindent elintézni, aki szép ruhákban jár, gyönyörű házban lakik. Luxuséletet él, luxusautókkal jár, testőrökkel, sofőrrel. Ez nem vonzó?
Legnépszerűbb szerzők
A. J. Christian (86) Ady Endre (45) Agatha Christie (35) A kis herceg (41) Albert Einstein (38) Arisztotelész (49) Arnold Schwarzenegger (58) A zöld íjász (37) Bagdy Emőke (35) Barabási Albert-László (47) Benjamin Franklin (62) Blaise Pascal (50) Bonaparte Napóleon (60) Brian Tracy (48) Bruce Lee (87) Buddha (70) Bud Spencer (98) Carl Gustav Jung (64) Carl Sagan (54) Cobra Kai (37) Cristiano Ronaldo (77) Csernus Imre (104) Csitáry-Hock Tamás (168) Dale Carnegie (38) Dexter (100) Donald Trump (50) Eckhart Tolle (73) Ezel - Bosszú mindhalálig (132) Fekete István (96) Fernando Alonso (34) Fjodor Mihajlovics Dosztojevszkij (50) Fodor Ákos (135) Fredrik Backman (50) Friedrich Nietzsche (33) Graham Greene (39) Gárdonyi Géza (35) Helen Keller (34) Henry Ford (36) Hermann Hesse (42) Hioszi Tatiosz (44) Honoré de Balzac (35) Illyés Gyula (36) Jim Morrison (48) Joe Dispenza (46) Johann Wolfgang von Goethe (290) John Lennon (33) John Updike (34) Jókai Mór (63) József Attila (37) Kepes András (56) Kimi Raikkönen (40) Kodály Zoltán (40) Konfuciusz (52) L. Ron Hubbard (87) Laurell Kaye Hamilton (45) Lewis Hamilton (47) Lucius Annaeus Seneca (38) Mahatma Gandhi (54) Marcus Tullius Cicero (35) Marilyn Monroe (44) Mark Twain (39) Martin Luther King (34) Matthew McConaughey (41) Max Verstappen (37) Miguel de Cervantes (45) Mike Tyson (110) Moldova György (54) Márai Sándor (111) Máté Gábor (orvos) (40) Móricz Zsigmond (50) Müller Péter (95) Napoleon Hill (103) Nemere István (34) Náray Tamás (47) Oprah Winfrey (60) Oravecz Nóra (35) Orbán Viktor (64) Oscar Wilde (36) Osho (37) Paulo Coelho (215) Pelé (38) Polcz Alaine (41) Rabindranath Tagore (49) Sadhguru (64) Scott Jurek (46) Stephenie Meyer (37) Stephen King (55) Szent-Györgyi Albert (43) Született feleségek (34) Teleki Pál (38) The Originals – A sötétség kora (52) Tisza Kata (33) Vavyan Fable (105) Vekerdy Tamás (79) Voltaire (42) Wass Albert (70) William Shakespeare (44) Winston Churchill (60) Zig Ziglar (50) Ákos (56)