Egyetlen korábbi nemzedék sem tudta elképzelni a ma rendelkezésre álló információ hatalmas tömegét, még kevésbé azt, hogy ezekhez azonnal hozzáférhetünk a számítógép billentyűzetének szinte mechanikus működtetésével. A mai kommunikációs forradalom hatását leginkább a nyomtatás feltalálásával hasonlíthatjuk össze.
A Happier Than Ever tökéletesen körülírja az elmúlt pár évemet. Rengeteg jelentése van, kissé szarkasztikus, de az igazságot meséli el. Nem azt jelenti, hogy boldogabb vagyok, mint valaha is leszek, vagy boldogabb vagyok, mint bárki más, csak annyit, hogy boldogabb vagyok, mint előtte. Hogy jobban vagyok. Erről szólt az életem az elmúlt évek során. Felnőttem, változtam, jobb ember lettem, kreatívabb lettem, és jobban lettem mentálisan is.
Én a párizsi módszert viszem. Magaddal foglalkozzál anyukám. Ne a másikkal, meg ne a harmadikkal, mert abból semmiféle előrelépés nem lesz. A magad dolgaival foglalkozzál és meg fogod látni, hogy sikerül.
A modern ember voltaképpen arról tesz tanúbizonyságot, hogy nincs is életcélja. A haladás, ahogyan elképzeli, nem vezet sehová, kivéve a további haladást. Így életét a „soha el nem érkező holnap” utáni eszeveszett hajsza iránt kötelezi el.
Nem hajszolom megszállottan a tökéletességet. Az én alapelvem ez: az Isten szerelmére, ne tökéletesek legyetek, de minden eszközt felhasználva törekedjetek arra, hogy megvalósítsátok a teljességet – ami az egyes ember esetében mindig lehetséges.
A kudarc, a nehézség nem azonos a vereséggel. A vereség elmeállapot. Csak akkor vesztettél, ha elismered a vereségedet, és a vesztes reménytelen gondolkodását teszed magadévá. Tanulj a hibáidból, és tekints úgy a csapásokra, mint tanulópénzre. Nagyon egészséges dolog konstruktív önkritikát gyakorolni. Segít abban, hogy jobb emberré válj. Sose fogadd el a vereséget. Sose vidd túlzásba önmagad kritikáját. Sose hagyd, hogy egy kudarc oly mértékben letörjön, hogy negatív, önmagadat lekicsinylő következtetésekre juss.
Amikor az ember személyes felelősséget vállal az életéért, nem gyermek többé, hanem igazi felnőtt. Nem követő többé, hanem vezér. Nem vesztes, hanem győztes. Hatalmas lépés ez az érettség felé!
Egy ideig eléggé önpusztító életmódot folytattam, aztán felhagytam vele. Az utóbbi 20 évben elég szerencsés voltam. Úgy érzem magam, mint aki lassan józanodik.
Ne gondold, mintha a tanulás csak bizonyos időkhez, az ifjúság éveihez köttetnék. Ifjú körünk oly szűk, s oly sokféle tanulmányokkal elfoglalt, hogy gyors elfolyása alatt erős alapon épült tudományra jutni csaknem lehetetlen. Boldog ifjú az, ki annyira mehetett, hogy keblében a tudomány iránti szeretet állandólag felgerjedett; s azon utakkal, melyeken az ismeretek kútfejeihez eljuthat, megbarátkozhatott! Neki csak keble sugallatit kell követnie, s szakadatlanul előre haladva, bizonyosan oda ér, hol tudományi szomja gazdag táplálattal fog kielégíttetni. Azonban e kielégítés csak mindennapi haladás jutalma; ki szüntelen előbbre nem törekszik, az hátramarad, mond a példabeszéd.
Kommunikációban utazva muszáj lépést tartani sok mindennel, ami történik, főleg a mesterséges intelligenciát, az online és a social tartalmakat illetően, különben nem érted, mi van.
Nemcsak azt keresem, hogy miben lehetek jobb másoknál, hanem azt, hogy miben lehetek egy kicsit jobb annál, aki tegnap voltam.
Az életünk egyfolytában vagy egyre jobbá válik, vagy ellenkezőleg, egyre rosszabb irányt vesz. Ott kezdődik a hanyatlás, ahol a fejlődés véget ér.
Be ne csapjuk magunkat! Az idő halad előre, és mi szeretnénk hinni, hogy minden, ami benne van, előrehalad, hogy a fejlődés előre-fejlődés… a legeszesebbeket is félrevezeti ez a látszat.