Az ellenség ostromának kitett, körülzárt vár, mihelyt a felszabadulás utolsó reményét is kénytelen feladni, tulajdonképpen már megadta magát, különösen akkor, ha megadás esetén a valószínű halál helyett a biztos életben maradás reménye csalogatja.
Bonasera, Bonasera,… mondd meg milyen okot szolgáltattam neked hogy ennyire nem tisztelsz engem? Ha barátsággal jössz a házamba, biztos lehetsz benne hogy az a két gazember még a mai napon megkapja méltó büntetését. Mert ha egy magadfajta tisztességes embernek ellensége támad, akkor az az én ellenségem is… és félhet tőled!
(Don Vito Corleone)
Többet ér elpusztulni a baráttal, mint az ellenséggel együtt élni.
Mindig is politikai érdeklődésű voltam, és elleneztem a status quót. Ha valakit úgy nevelnek, mint engem, akkor alapvető beállítottságává válik, hogy természetes ellenségként gyűlöli a zsarukat és fél tőlük, ahogy megveti a hadsereget is, mert elviszi az embereket, aztán otthagyja őket valahol holtan.
Népünk legértékesebb tényezője a kezdődő és lassan mind tovább harapódzó bomlás idején kétségtelenül a hadsereg volt. Ez képezte a nemzet leghatalmasabb iskoláját, és nem véletlen, hogy ellenségeink gyűlölete főként nemzeti önállóságunk és szabadságunk e fő támasza ellen irányult. E páratlan intézményt legjobban az a tény jellemzi, hogy minden hitvány gazember rágalmazta, gyűlölte, de egyúttal félt is tőle.
Magyarországon az 1920-as trianoni döntés után elsősorban az elcsatolt területeket birtokló szomszédos népeket tekintették ellenségnek, a legfőbb külpolitikai cél a területi revízió békés megvalósítása volt.












