Az élet egy utazás, nem a célállomás.
Az embereknek életük értelmét a művészet fejti meg. Megmagyarázza nekik, hogy miért is élnek, felvilágosítja őket hivatásukról és ezért vezetőjükké lesz a létben.
Az a fontos, hogy érezz, szeress, remélj, remegj, élj. Elsősorban ember légy, s csak aztán művész.
A lemondás az az ajtó, amelyen mindenkinek át kell lépnie, hogy megtalálhassa a szenvedélyt. Lemondás nélkül a szenvedély középpontjában az ember élvezetek és izgalmak utáni sóvárgása áll. Lemondással azonban a szenvedély egyenesen magára az életre irányul – spirituális értelemben a szenvedély: hagyni, hogy az élet folyójának örökkévaló és soha véget nem érő áradata magával ragadjon.
Amikor végre megtaláljuk azt, ami hiányzott az életünkből, úgy becsüljük, mintha még abban a pillanatban el is veszítenénk. Hogy azután ez a pillanat milyen hosszúra nyúlik, az már nem feltétlenül rajtunk áll.
Amikor úgy alakulnak a dolgok, ahogy az ember eltervezte, az élet mindig közbeszól és tesz arról, hogy ne legyünk nyugodtak, gondoskodik arról, hogy ismét legyen veszítenivalónk.
Furcsa az élet. Mindig a legkézenfekvőbb dolgokról derül ki a végén, hogy mégsem úgy van, ahogy gondoltam.
Létezésem értelme az, hogy az élet kérdést tett föl nekem. Vagy fordítva: én magam vagyok a kérdés, amelyet a világhoz intéztek, és föl kell mutatnom a magam válaszát, különben csupán a világ válaszára hagyatkozhatom. Ez az a személy fölötti életfeladat, amelyet csak kínkeservesen valósíthatok meg.
Az ember szempontjából így hangzik a döntő kérdés: vállalod-e a végtelent vagy sem? Ez életének kritériuma. Csak akkor nem vesztegetem érdeklődésemet semmiségekre és csekély jelentőségű dolgokra, hogyha tudom, hogy a határtalan a lényeg. Ha ezt nem tudom, akkor ilyen vagy olyan tulajdonság kedvéért, amelyet személyes javamnak tekintek, ragaszkodom hozzá, hogy a világban számítsak valakinek. Tehát, mondjuk, a tehetségem vagy a szépségem miatt. Minél erősebben ragaszkodik vélt tulajdonához az ember, és minél kevésbé érzi meg a lényeget, annál kevésbé elégíti ki az élete. Korlátozva érzi magát, mivel korlátozottak a szándékai, ez pedig irigységet és féltékenységet szül. Megváltoznak a vágyak és a beállítódás is, ha megértjük és érezzük, hogy már ebben az életben hozzákapcsolódtunk a határtalanhoz. Végső soron csak a lényeg révén számít valaminek az ember, és ha az nincs a birtokában, akkor elrontotta az életét. A másik emberrel való kapcsolatban is az a döntő, vajon kifejeződik-e benne a határtalan vagy sem.
Aki nem érti meg az élet célzásait, azt az élet előbb-utóbb telibe találja.
Az értelem hiánya akadályozza az élet kiteljesedését. Sok minden, talán minden elviselhető, ha értelme van.
Minél jobban megismered magad, annál többet tudsz meg az életről.
Mindig csak azt kérem, engedjék, hogy a saját életemet éljem. Sohasem akartam példakép lenni.
Okosabban kéne élni, annyit mondhatok,
Nem az a bolond, ki megbámul egy csillagot.
Ha nem hiszed el, hogy az élet
Tényleg örökké tart,
Hiába úszol, belefulladsz, pedig
Ott van a másik part.
Nem számít, hogy mennyire jó vagy rossz az életed. Kelj fel minden reggel és légy hálás, hogy még élsz.