Sokan közülünk úgy érzik, hogy az élet csak egy vicc.
A jövő még bizonytalan, de mégsem aggódom. A hozzám közel állókra támaszkodom. Osztozni fogok a terheikben, és ők is az enyémekben. Élni fogok, és szeretni.
Az emberek ott rontják el, hogy nem élik át a pillanatokat, ezért később nem is emlékeznek rá. Én megélem, mert bár triviális, de az életet élvezni kell, nem másoknak megfelelni. Mivel ír vagyok, örökké gondolok a halálra, és úgy kell megélni minden napot, hogy talán az az utolsó.
A legmagasabb és a legmélyebb pontok a fontosak. Minden más csak… köztes.
Élni veszélyes. Élni sérelmekkel jár, ez megkerülhetetlen. Keressük a lehető legjobb kompromisszumot.
Én mindig hobó akartam lenni, világcsavargó, aki mereng, sétál, beszélget, nem dolgozik. Azt gondoltam ifjúként, hogy nem vagyok hajlandó beállni a taposómalomba. Azért dolgozzak, hogy megéljek, és azért éljek, hogy dolgozzak? Ez pusztító, nem erre való az ember! Ilyen furcsa gondolataim voltak, mondom ezt úgy, mintha azt játszanám, hogy normális vagyok. De ma is nagyszerű gondolatnak találom.
Maga az élet örökös próba. A gyakorlás során próbára kell tenned és csiszolnod kell önmagad, azért, hogy szembenézz az élet hatalmas kihívásaival. Lépj túl az élet és halál birodalmán, és akkor képes leszel nyugodtan és biztosan elboldogulni bármilyen válsággal, amivel szembetalálkozol.
Az élet sokkal fontosabb, mint a világbajnoki cím, én pedig nem szeretném megölni magam, legalábbis másodszorra nem.
Az egész életem egy szerencsejáték, mindig is bőven elég kockázatot vállaltam, semmi szükségem sincs még továbbiakra is.
A háttered és a környezet, amiben felnőttél egy életre meghatároz – e felől nincs kétség.
Az élet olyan törékeny, nem igaz? Évtizednyi remények és álmok és egyetlen pillanat, egyetlen hiba elég, hogy minden szertefoszoljon.
Amíg az ember kicsi, az apját halhatatlannak hiszi, de eljön a nap, amikor rájön, hogy ez nem így van. Az élet nem viccel, még a legerősebbnek is megtalálja a gyönge pontját!
Azért élek, hogy sikerrel járjak, és nem azért, hogy megfeleljek neked vagy bárki másnak.
Úgy gondolom, minden okkal történik. Az emberek változnak, ezért képes vagy megtanulni elengedni, a dolgok rossz irányba haladhatnak, ezért értékelni tudod, amikor jó felé mennek, elhiszed a hazugságokat, de egy idő után megtanulsz csak magadban bízni. És néha a jó dolgok szétesnek, hogy jobb dolgok születhessenek.
A dolgok elkerülhetetlenül szétesnek. Az életünket az minősíti, hogy hogy tudjuk újra összerakni.
Voltam már néhányszor ilyen helyzetben, és mindig megfogadtam, hogy nem térek vissza oda, ahová nem kell. De vannak esetek, amikor a hely választja ki az embert. Ha már azt kérdezed magadtól, hogy mit és hol rontottál el, jobb ha nyugodtan hátradőlsz és várod az eseményeket, mert azoktól még a válaszaid sem kímélhetnek meg.