A folkdalok áttételesek, megfoghatatlanok – hiszen az élettel kapcsolatos igazságokat fejezik ki, az élet pedig többé-kevésbé hazugság, de hát végeredményben épp ilyennek akarjuk. Különben kényelmetlenül éreznénk magunkat.
Az egyszerű, sallangoktól mentes életben ott pezseg a Földanyától kapott reményörökség, ami mindannyiunkat megillet.
Ugyanazért születtünk mindketten. Felfedezni és szeretni amit felfedeztünk.
Az életünkért vállalnunk kell a felelősséget s meg kell találnunk benne azt, amiért érdemes volt élni. Minden bajunknak magunk vagyunk az okai, még ha tehetetlenségünk s az élhetetlenségünk adja is meg ennek a magyarázatát.
Most gyűjtsd a fényt. Magas hegyekre menj,
ahol kékebb és ragyogóbb a menny.
A lelkedet csűr-szélességre tárd
és kéve-számra szedd a napsugárt.
(…)
Sietni kell. Egy nap leszáll a köd
és szűkre fogja szemhatár-köröd.
S egy éj is jön, mely csillagfényt sem ad,
s évmilliókig nem lesz sugarad.
Ragaszkodj az álmaidhoz, mert nélkülük az élet olyan,
mint egy törött szárnyú madár, ami nem tud repülni.
Az élet olyan, mint a zongora. A fehér billentyűk jelentik a boldogságot és fekete billentyűk a szomorúságot. De soha ne feledd, hogy a fehér és fekete billentyűk együtt adják nekünk a dallamot!
Létezik törvényes és törvénytelen, lehet vidám vagy szomorú, gazdag vagy szegény, élő vagy halott, de jó vagy rossz nincs. Az élet folyik a maga medrében és sodorja vele az eseményeket.
Tudod, az életünk nem az esélyekről szól, hanem a döntésekről.
Legszívesebben én tanítanék. Megtanítanék másokat arra, hogy az életet meg kell tapasztalni. Tapasztalni és figyelni kell, s nem magyarázni!
Csak egy életünk van, s az hamar elszalad; Ám mit szeretve tettünk, örök időkre megmarad.
Az életnek vannak ismerői. De a sajátjához szerencsére mindenki dilettáns. Szerencsére, mert „szakszerűen” élni embertelen.
Egész kellemes volna az élet, csak a sok féleszű világboldogító hagyná békén a szegényembert, és ne folyton rajtunk akarnák behajtani eszményeiket.
