Az életnek vendége lettünk egy pár évre,
Jöjj hát, és táncolj velem!
Az a baj, hogy a nők vagy csúnyák, vagy szépek és buták,
Vagy, ha szépek és okosak is egyben, nem állnak szóba velem.
Ki érti ezt, ki érti ezt?
Nem is élsz, ha már nem érzel!
Sosem égsz, ha félig égsz el!
Csak az a bűn, mit bűnnek érzel, s nem a vágy!
Amilyen hosszú ideig élek, szeretni foglak,
Birtokolni és tartani foglak,
Olyan gyönyörűen mutatsz fehérben,
És innentől az utolsó lélegzetemig
Ezt a napot becsben fogom tartani.
Ne szólj, szám, és nem fáj a fejem,
Hisz bolond, ki sokat beszél.
Csak arra figyelj, vétkesek közt
Cinkos ne legyél!
Hagyd a szavakat,
Így védd az igazad,
Aki fecseg, az úgy marad,
Hallgatni boldogabb.
Hogyha nem teszed,
Magadra zárod a ketreced,
A szívedet el ne add,
Örömöd hallgatag.
Légy, aki vagy
Az, aki voltál
Aki szerettél volna lenni.
Tedd, amit lehet
Ha nem tetted
Amit lehetett volna tenni.
Lehet, hogy csak egyszer élsz,
de tiéd lehet, bármit kérsz.
Ha szabad vagy, és szállni se félsz,
csak tépd le a láncot, és célhoz érsz.
Holnapokba vágysz,
Tegnapokba szállsz,
Színeket a mában nem találsz.
Jobb napokra vársz,
Rossz sarokban állsz,
De nyerheted a játékot:
Csak játssz!
Utolsó érintés, utolsó tévesztés,
Amit megőrzünk egymásból, az álomszép.
Ne félj az elválástól! A távollét olyan, mint a szél. A kis tüzeket kioltja, a nagyokat fellobbantja.
Elbúcsúzom, de ott leszek,
Ahol a szél zúg, a nap nevet.
Elbúcsúzom, de itt marad
Belőlem néhány pillanat.
Útvesztő minden út, minden csak visszajut,
nincs nappal, hogyha éjjel nem jön.
Nézd az árnyakat, sors drótján ránganak,
mily büszkén, mégis mily esendőn!
Ez a sorsom, nekem is meg lett írva.
Aki írta, az az égből nézi,
ott az első sorban ül, és mégsem érti,
csak bámul rám, hogy minden rendben.
Neki könnyebb minden.
Csak elveszett álmok, miket évekig kerestél,
Újrakezdted százszor, de mindig vesztettél.
Folytatni nincs erőd, úgy érzed, nincs jövőd,
De nem adhatod fel, van még időd.
Álmodtam egy világot magamnak,
Itt állok a kapui előtt.
Adj erőt, hogy be tudjak lépni,
Van hitem a magas falak előtt!
Ha törődnénk egymással sírás helyett,
Ha szeretnénk egymást hazudozás helyett,
Ha az önzetlenség győzne a büszkeség felett,
Talán megérnénk a napot, amikor senki sem hal meg.
Az álomvilág magába zár, de simogat, nem eltemet,
Benned él, mert nem lesz másé, a sírba is majd elviszed.
Én annak szeretnék látszani,
Aki ezt a dalt szokta játszani,
És annak szeretnék játszani,
Aki nem akar mindig másnak látszani.