Ha az életben nincs már több móka,
Meghalunk, mintha nem volna
Több dolgunk a világba`,
S édes lenne a halál.
Élete valahol véget ér, a szíve már nem dobog,
Fekete föld mélyén örökre megnyugodott.
Azt hiszem, a szívünkben, ha nyílna még virág,
boldogabb és szebb lehetne az egész világ.
Ha véletlenül találkozunk, egy mosoly legyen a jel,
hogy ismeretlen ismerősként búcsúzunk majd el.
Azért vannak a jó barátok,
Hogy a rég elvesztett álmot
Visszahozzák néked majd egy szép napon.
Azért vannak a jó barátok,
Hogy az eltűnt boldogságot
visszaidézzék egy fázós alkonyon.
Ha olyan vagy, mint a matek,
kevesen értenek meg téged.
Menj, küzdj az álmodért,
Minden vágyadért, mi benned él.
Győztes lesz a harc,
Ha nincs több hátraarc,
Végül majd tiéd, miért szívből küzdenél.
Az leszel, amit megteszel, és a nagy lehetőséggel
Élni kell, ha egy égi jel jön mentőövként el.
Olyanokra képes vagy, amit talán még te se tudsz,
Elfut az élet, jól teszed, hogyha vele futsz.
Elmenni innen messzire
Nem lenne válasz semmire
Nem lehetsz gyenge ennyire
Feledni és feladni kész
Veled lesz úgyis az egész
Innen akármerre mész
Maradni igazán merész
Állj meg és nézz szembe vele!
Mindig van még valamennyi út előtted,
És nem az a fontos, hogy mennyi áll már mögötted,
Csak kapaszkodj feljebb, folyton magasabbra,
A céljaidat tedd, tedd egyre távolabbra!
Mindig a fénybe nézz,
Mert szebbet még soha nem láttál,
Biztos a fénybe érsz,
Ha fel tudsz állni, mikor elbuktál.
A tudás fontos, mert megtaníthat,
Hogy azt is átlásd, mi elvakíthat.
(…)
Rajtad áll, merre mész, gyerünk, válassz!
Benned és tetteidben a válasz.
Rohanj és táncolj, és ugrálj, és üvölts!
Vagy csinálj bármit, csak lássam rajtad, hogy élsz!
Ha van még valami tiszta
Ezen az elveszett világon,
Azt máshol nem találom,
Csak a lányom szemében látom.
Minden felnőtt volt egyszer gyerek
És felnő majd az új gyereksereg:
Többet s jobban törődjetek velünk
Mert eljön majd a nap, amikor mi is felnövünk.
Bár mondják, múlnak a gyermekévek, nincs visszaút,
Új mesék nem várnak reánk.
Van mégis csillagfényű álomvilág,
de azt gyermekünk álmodja tovább.
Játékos vagy, mint egy nagy gyerek
legdurvább fegyvered
a békülésre képesség.
Hogy a múltad nélkül nem lehet jövőd,
Mert a jövődnek értelmet a múltad ad,
És neked is tenned kell valamit azért,
Hogy magyarnak nevezhesd önmagad.
Olvad az idő, mint a halvány jégvirág,
és a tűnő boldogság majd véget ér.
Ott állsz egyedül, falevél a dombtetőn,
álmos holdfény rád köszön, s elfúj a szél.
Mondd azt, hogy sohase féljek,
Mondd azt, a tűz el nem éget,
Mondd azt, hogy semmi se fájhat,
Mondd azt, hogy vársz, míg megtalállak.
Hazudj még nekem!