Hangod hallom, ha fúj szél,
Mondd, hol maradsz, ha a csend kísér?
Elsuttognám minden titkomat,
Vágyom rád, oly` messze vagy.
Idegen város, idegen arcok,
Félig értett szavak.
Hiába mosolyogsz, hiába minden,
Nekik más maradsz.
Van az úgy, hogy senki se vár,
Visz az út, ahol senki se jár.
Van az úgy, hogy akad egy hely,
Ahol végül otthon leszel.
Mindig visszavágyom, mert megkísért a múlt
Visszahív a jó szülői ház.
Már hiába vágyom, a múltam megszökött,
Üres már a jó szülői ház.
Néha kevés egy élet,
Néha elég egy perc
Ahhoz, hogy meghódítsd
Azt, akit majd a sírig ölelsz.
És ha én már nem is leszek,
Az ígéretem megmarad,
Tudom, mikor árulsz el majd,
S velem együtt önmagad.
Mondd el, a hűséged mennyit ér!
Életet adnál az életért,
Mindenért vagy a semmiért,
Szavak nélküli esküért?
Mennyit adsz a szerelemért,
A becsületért, a hűségért,
Lelkedből fakadó forrásért?
Jó, mikor hisszük még,
Lehet olyan a világ,
Amilyet szeretnénk.
Hidd el, a hajnal attól szép,
hogy minden éjben ott lapul
Az örök sötétség.
Ne hidd el, ha mondják, egyedül maradtál.
Mindig lesz egy csendes társ, kiben régen is bíztál.
Az, aki szép, az reggel is szép, amikor ébred,
még ha össze is gyűrte az ágy.
Ne siess még, ne siess úgy,
mondok valamit, a tükröd hazudik,
nehogy elhidd, hogyha másnak lát.
Amit nekem adtál, azt én elfogadtam
És hittem benned, pedig nem is tudtam
Hogy hitem örökre megmarad
Semmim sincs, csak te vagy.
A harc alább hagy bennem,
De nem felejtek semmit,
És kezdeném is újra.
Neved szép betűit
Ámor homlokomra írta.
Menekülj, mert bűvös körbe zárlak,
Hogy rabságodban szerelmet tanulj!
Kezemet nyújtom, kérlek, ismerj fel,
Értsd meg, amit mondok, kérlek, fogadj el.
Ha nálad lesz egy kérdés, nálam biztos lesz egy válasz,
Ha választanod kell, kérlek, engem válassz.
A szívem börtön, és benne az őr én vagyok,
és talán most először érzem, erről a helyről
többé már nem engedlek el.
Ha még egyszer választhatnám,
Nálad jobbat nem találnám.
Nálad szebbet, nálad jobbat,
Tiszta szívűt, igazabbat.
Adjon Isten egészséget,
Bort, búzát és békességet!
Sok örömet a házadban,
Boldogságot a hazádban!
Nehéz a boldogságtól búcsút venni,
én nem is magamtól teszem:
te hoztál tűzbe, te hagytál vízben,
éntőlem nem függ semmi sem.
Néha a gyomrom kifordul már a szerelmes daloktól,
de máskor én is azt üvöltöm neked teli torokból,
hogy mennyivel édesebb és szebb ez az élet, hogy ha van
olyan, aki mellett én is elviselem magam.