Sohase értjük meg a másikat, sohase ismerhetjük meg akaratának, vágyainak minden hullámzását. Sohasem sejthetjük a másik lelkének misztériumát, bármily közel érezzük is hozzánk.
Csalódás idézetek
Néhány szikla nem állítja meg a folyót. Az emberi ellenállások közt az események tovább folynak, és nem fordulnak vissza.
Valamikor volt a tett,
abból lett a gyülölet,
ebből pedig szeretet
s a világnak vége lett.
A várakozás ott csal meg, ahol
Legtöbbet ígér; s akkor sikerül,
Mikor a remény csüggedésbe hül.
Ha az ember szeret valakit, akkor semmi szüksége arra a szóra, hogy „sajnálom”.
A kihullott könny megbosszulja magát azon, aki okozá.
A teljesületlen kívánság okozta kín kicsiny ahhoz képest, amelyet a megbánás okoz: mert amaz a mindig kérdéses, beláthatatlan jövő előtt áll, emez a visszavonhatatlanul lezárt múlt előtt.
Ahogy egy ágacskát tömény sós oldatba bemártunk, rácsapódnak a kristályok, s ha kiemeljük, egy gyönyörű kristályszobrot kapunk. Hasonlóképpen a szerelmes is rákristályosít a szerelmére mindent önmagából, s egy idő után csalódik, mert rájön, hogy egy ágacska van ott tulajdonképpen.
A női szív egy őszibarackmag. Az ember teli szájjal beleharap a gyümölcsbe, és hirtelen kitöri a fogát.
Csak egy vándor voltál
A szerelem országútján
Néha-néha vettek fel
De az igazi nem jött el.
Mégis mindig vártad
Tiéd lesz a kincs
És most úgy érzed
Gazdag vagy, pedig semmid nincs.
A házasság misztériumának a legdurvább arculcsapása a számítás.
Némely ember a házasságban paradicsomot keres és kígyót talál.
Aki folyvást „valahova följebb” törekszik, annak számolnia kell azzal, hogy egy napon elszédül.
Lóbáltam a lábamat az ágy szélén és fütyültem, tudnod kellett volna, hogy valami baj van, hogy nem vállalom, és nem bírom elviselni az emlékeidet. Ha csak cseppet gyanakodol, ha egyetlenegyszer eszedbe jut, hogy jobban rám figyelj, nagyon figyelj, úgy, ahogy a testemre szoktál, amelyet jobban ismertél már nálam, talán észreveszed, mennyi szenvedést okozol nekem, anélkül, hogy akarnád, és észreveszed, hogy kapálódzom és hadonászom valami híg, átlábolhatatlan gyötrelemben, amelyet te idézel a fejemre emlékekkel és emlékeztetésekkel.
Nem a szerelmet kell vaknak festeni, hanem az önhittséget.
Utálok jó emberekkel rossz hírt közölni.
A boldogság emléke már nem boldogság, de a fájdalom emléke még fájdalom.
Rád várni olyan, mint esőre várni aszályban: hasztalan és időrabló.
Ha tudom, hogy én emberből vagyok, akkor elfogadom azt is, hogy alakulhat úgy az életem, hogy valami miatt nem jön össze valami, amit elterveztem.
Azt mondtad, jól vigyázol rám,
elhittem, mégis itt hagytál!
Már régen nem vigyázol rám.
Azt mondtad, bújj közel hozzám,
nem érhet semmi itthon már.
Túl régen nem vigyázol rám.