Csalódás idézetek

Márai Sándor

Egy nőt el lehet dobni, mint egy gyufaskatulyát, mert valaki szenvedélyes, mert ilyen a természete, mert nem tudja egy nőhöz kötni magát, vagy mert magasra tör, mert eszköz számára minden és mindenki. Meg tudom érteni… Aljasság, de van benne valami emberi. De eldobni valakit szórakozottságból, ez több, mint aljasság. Erre nincs bocsánat, mert embertelen.

Hát láss olyannak, amilyen valóban
vagyok. Nem én hazudtam, ha szemed
csak a részt látta bennem, és a jóban,
mely részem, ismerni vélt engemet.
Álmoddal mértél; én az álmodónak
mit mondhatok? Ne légy a börtönöm!
Csalódtál, de ne tarts engem csalónak,
amiért álmaidhoz nincs közöm.

William Shakespeare

E koponyának egykor nyelve volt, szépen tudott dalolni; s hogy vágja földhöz e pimasz, mintha Káin állkapcája volna, ki az első gyilkosságot elkövette. Egy államférfi agya is lehetett, kinél most e szamár különb cselszövő; egy olyané, ki az Úristent is rászedte volna; nem meglehet?

Márai Sándor

S a dalok tanulsága mindig annyi, hogy az összetört szíveket nem lehet többé eggyé ragasztani. Az életben is ennyi a tanulság. Ha egy ember egyszer bizalommal, feltétlen érzésekkel közeledett valakihez, s érzéseit megsértették, „szívét összetörték”, soha többé nem tud igazi bizalmat, feltétlen odaadást érezni egy másik ember iránt. Nincs érzékenyebb anyag a földön, mint az emberi anyag. Képtelen arra, hogy elfeledjen egy sértést, mellyel lelkét vagy érzéseit illették. S bármiféle baráti vagy szerelmi találkozást hoz is még számára az élet, gyanakvó marad, minden kapcsolat torz és gonosz játékalkalom lesz számára, örökké bosszút akar. Ilyen az ember. Vigyázz, ha ilyen megsértett szívűekkel állasz szemközt: nem tudod őket megengesztelni. S nincs az a türelem, bölcsesség, nagylelkűség, szenvedély, mely az ilyen csalódott szíveket nyugtatni tudja.

Mikor gyermekfejjel homokvárat építettem én,
Csinos szökőkúttal, alagúttal szépítettem én.
Aztán jött egy bácsi, rálépett, és összedőlt a vár,
Utólag már sopánkodni kár.

Azt viszont már réges-rég tudom, hogy ha valami túl szép, hogy igaz legyen, akkor az az is. Ha valaki pontosan azokat a csillagokat ígéri az égről, amikre vágyom, akkor hazudik.

Popper Péter

Minden kapcsolat, történés valahonnan valahová tart. Erre kell figyelni. Úton vagyunk-e még? Vagy már csak ismételjük magunkat? Mit „hoz ki” belőlünk az együttélés? Jót? Előre lépést, derűt, szabadságot, munkaképességet? Rosszat? Idegességet, beszűkülést, rosszkedvet? A kapcsolat változik, és benne változunk mi is. Előfordulhat, hogy az utak szétágaznak. Ha tartósan úgy érezzük, hogy már nincs dolgunk egymással, harag és gyűlölet nélkül is el lehet búcsúzni. Azonban sokszor a másikra haragszunk, mert nem olyan vagy nem vált olyanná, amilyennek elképzeltük. Pedig nem tehet arról, hogy nem vagyunk elég jó emberismerők, és olyat kértünk, amit nem tud megadni. Elmenni könnyen kell, ahogy a levél leválik a fáról. Elmenni egyszer szabad csak és véglegesen. Egy foghúzás rossz, de elviselhető. De ha mindennap húznának rajta egy keveset – azt nem lehetne kibírni. Az ilyenfajta szétválásban tönkremegy két ember.

Magányból és könnyből, láncot fon a Bú…
Hű szolgája, a Mélységnyi Bánat, lassan
nekem ront, s letarol.
Könnyű a dolga. Hagyom magam.
Súlyos a béklyóm… ami sárba ragaszt.
Fekete köd borul körém: Rád emlékszem.
S mint álmos méz-pók tapadós csápjai,
Kinyúlnak felém kín-szavaid…
Iszapos csillaggá csordulva üzenik:
Hogy… nem szeretsz… Kedvesem.

Tudom, hogy milyen, ha olyan kicsinek és jelentéktelennek érzed magad, amennyire csak lehet, és ez hogy tud fájni belül olyan helyeken, amikről nem is tudtál. És mindegy, hogy hányszor csinálsz új frizurát, vagy hányszor mész edzésre, vagy hány pohár Chardonnay-t iszol a barátnőiddel. Az ágyban minden éjjel aprólékosan végiggondolod, hogy mit rontottál el, vagy hogyan érthetted félre a dolgot, és hogy hihetted akár egy rövid percre is, hogy boldog voltál. És néha még meg is győzöd magad arról, hogy észhez tér, és becsönget hozzád. És ezek után, bármilyen sokáig is tartott, elmész egy új helyre, és akikkel találkozol, visszaadják az életkedved, és a lelked apró darabjai egyszer visszaállnak, és a zavaros idők, azok az esztendők, amik így elmentek, lassan kezdenek elmosódni!