Persze szó szerinti értelemben tényleg nem válogathatjuk meg a családtagjainkat. Ám az esetek többségében igenis dönthetünk úgy, hogy a barátainkká fogadjuk őket. Bár lehet, hogy ez nem kis erőfeszítésbe kerül, biztosan megéri.
A legtöbb gyermek mikorára felnő, úgy hunyorít össze a szüleivel, mint a bűntársaival.
Az ember legnagyobb örömét, de legnagyobb fájdalmait is a családban, az emberi közösség legalapvetőbb sejtjében éli át.
Az otthon sok kényelmet megenged; de még a családtagok előtt se menjen ez mértéken túl.
Az apáink többet tudnak, mint azt gondolnánk. Nagyapám szerint a szüleink bűne a mi bűnünk is. Öröklődik és nem lehet lemosni.
A rokonok segítik és támogatják egymást. Kötelességünk van a hozzánk tartozókkal szemben, amit elmulasztani bűn. Védenünk kell nemcsak a velünk egy vérből valókat, hanem azokat is, akik hozzánk kötötték sorsukat: a familiárisokat, a hűséggel szolgálókat.
Az otthon nem egy épület, nem is egy utca vagy egy város. Az mind csak tégla és vakolat. Az otthon az, ahol a családunk van.
A családi szellem azt parancsolja, hogy irtózzanak mindentől, ami jellemző vonásaik egyensúlyát veszélyezteti. A legénységet, amely egyazon gályára szállt, hogy végighajózza az életet, a megmaradás ösztöne arra készteti, hogy ne engedje fellobbanni a tűzvészt fedélzetén.
A tágabb család a távolságok és a szeparáltság következtében szimbolikus családként működve olyan állandóan változó családképet közvetít, mely a megjelenített életpályákon, életmódokon, mintákon át a társadalmi környezetre, a családi ás az egyéni jellegzetességekre egyaránt reflektáló bonyolult rendszert hoz létre.
A család ma a válságtünetekkel, az új együttélési formákkal, válásokkal stb. párhuzamosan új megnyilvánulási formákat öltve fejezi ki összetartozását, alakítja identitását. Példa lehet erre egy terjedőben lévő amerikai divat: sokan évente számba veszik, összegzik és dokumentálják a legfontosabb eseményeket, rögzítik azokat az élményeket, amelyeket megőrzendőnek vélnek, és a külvilággal is közölni akarnak, majd a már fejléccel nyomtatott, levélszerű beszámolót újév táján elküldik a barátoknak és ismerősöknek. Azoknak, akik bár a világ vagy az ország más-más táján élve egymásról sem mindig tudnak, de a család képzeletbeli-szimbolikus viszonyítási csoportját alkotják.
Mindegyikünknek, a leghitványabbnak is, jogában áll ismernie a származását.
Az embert nem csak a felszínen sokszor meg sem jelenő öröksége formálja, hanem az is, hogy milyen anyagból készült.
Csak boldog családok alkothatnak erős nemzetet. S egy nemzet csak addig erős és szabad, míg a családi élet gyökerein a romlás férge nem mutatkozik.
A szüleid a szeretet és az útmutatás nagyszerű forrásai lehetnek. Tiszteld és becsüld őket – de hogy ők álljanak az életed középpontjában, és azért élj, hogy mindenekfelett a kedvükben járj, na az igazi rémálommá válhat.
A családtól kapott feltöltődés hasznosul a munkában, a munkában szerzett pozitív inspirációt pedig haza tudjuk vinni, és át tudjuk adni a családnak.
A család már csak ilyen. Az egyik pillanatban ölelget, a következőben már veszi is elő a szíjat, persze tiszta szeretetből.
Boldog az a család, melynek előrelátható, gondos, övéit szerető feje van s boldog az a város, amelynek bölcs, mindent előre megfontoló, tekintélyes feje van.
Egy család összes tagja soha nincs egyszerre jelen. Van, aki már eltávozott, és van, aki még nem született meg. A szabály univerzális: minden családban vannak egyedek, akik nem élnek tovább. Ez nem jelenti azt, hogy elhagyták a családjukat.