Pártos Géza, a főiskolai osztályfőnököm mondatát 18 éves korom óta viszem magammal: A lényeg, hogy bár ebben a pillanatban több nem tudok lenni – de kevesebb se legyek!
Nem láthatom előre, hogy mikor mi fog jönni, a lényeg az, hogy amiben épp vagyok, abban maximálisan jelen legyek. Mert minden pillanat egy visszahozhatatlan lehetőség.
Minél közelebb vagy a halálhoz, annál elevenebbnek érzed magad.
Élvezd az életet! Mindig olyan emberekkel vedd körül magad, akiket kedvelsz. Emberekkel, akikkel jó beszélgetni. Annyi jó dolog van, amiről érdemes elmélkedni.
Nem szeretném előre látni a jövőt. Csupán a jelennel törődök. Isten nem adott hatalmat a következő pillanat felett.
Nem esik nehezemre örülni, mert annyi mindenben örömömet lelem. Némely foglalatosságnak természetesen nagyobb az ázsiója. És mivel gyakorolni is próbálom, amit hirdetek – hogy a
pillanatban éljünk –, az esetek többségében tudatosan figyelek arra, hogy miből mennyi örömöt nyerhetek ki.
Ha fogalmad sincs, merre mész,
minden út oda vezet.
Nemrég (…) néztem az utcán az embereket, akik lehajtott fejjel, unottan siettek a dolgukra. A legszívesebben rájuk kiabáltam volna: éljetek már, de úgy igazán! Akkor nem tettem, de most bepótolom… ne gondolkozz túl sokat! Menj és cselekedj! Használd ki az életet!
Csak egyetlenegyszer futhatsz neki az előtted álló napnak. Huszonnégy órával gazdálkodhatsz, nem többel és nem kevesebbel. Szinte észre sem veszed, már el is repült és örökre elveszítetted. Igyekszel majd, hogy a lehető legtöbbet hozd ki belőle? Biztatod-e majd magad, hogy a legjobb teljesítményt nyújtsd, amire képes vagy? Mi mindennel töltöd meg a mai napot, mielőtt kicsúszik a kezeid közül és alámerül a múlt hullámaiba? Ha holnap megkérdik, mit csináltál ma, tényleg beéred egy lemondó „semmivel”?
Élj úgy, mintha ma lenne az utolsó napod. Tanulj úgy, mintha örökké élnél.
Miért volt, hogy úgy szólt hozzá, úgy érintette, úgy szerette, hogy az volt az egyetlen lehetséges út őfelé, amire senki sem volt képes, hogy bármilyen halál megérje azt az elementáris pillanatot? Talán jobban kellene vigyáznunk a pillanatainkra.
Szeretem, amit csinálok. Tudom, hogy egyik karrier sem tart örökké, és eljön majd az az idő, amikor már nem kapom meg azokat a lehetőségeket, amiket szeretnék, ezért most kihasználom mindet.
Az emberek ott rontják el, hogy nem élik át a pillanatokat, ezért később nem is emlékeznek rá. Én megélem, mert bár triviális, de az életet élvezni kell, nem másoknak megfelelni. Mivel ír vagyok, örökké gondolok a halálra, és úgy kell megélni minden napot, hogy talán az az utolsó.
Mindannyiunknak élnünk kell, mielőtt megöregszünk. A félelem hülyeség. Később bánni fogod.
Ne tervezz hosszú távra, hiszen nem tudhatod előre, mi lesz akkor.
