Az ember élete semmi egyéb, mint a velünk született, génjeinkben rejlő genetikai program megvalósulása. Ez persze nem akadályoz meg bennünket, hogy (…) ne éljünk a „minden lehetséges” ábrándjával.
Az egyéni DNS-láncon se fitnesz, se welnesz, se baronesz nem változtathat. Ha csontfogas géneket kaptál őseidtől, kőműveskanállal lapátolhatod befelé a nyalánkságokat, avagy jégkrémbe ölheted magad, akkor is vékony maradsz. Ha viszont teltséget eredményező örökítőanyaggal leptek meg, fél- avagy teljes őrültre éheztetheted magad, e sanyargatás árán is csak röpke időszakokra fogyhatsz ki a bőrödből. Az persze pompás, hogy a hízási/fogyási törekvés miatt mozgásra, mértékletességre, testi tudatosságra adod a fejed, de ha életed értelme áll vagy bukik azon, hogy még külsőre se önmagad légy, hanem teljesen másvalaki, hát az halálbiztos kudarc. Bálnából nem lesz balerina. Viszont a leglégiesebb táncosnő sem fog soha úgy úszni, mint a cet.
A legtökéletesebb műszeres alkat pedig az, amely egyenlő vagy kevesebb számú különb-különbféle részekkel legnagyobb munkásságot visz véghez. Ilyen az emberi test.
Minden állatfajnak megvan a határtalan képessége önmaga tökéletesítésére.
Az evolúció gyakran teljesen ártatlan lényeket ruház fel rettenetes külsővel.
Az agy ugyanolyan szerv, mint a szív vagy a máj, és nincs semmi alapja azt hinni, hogy a lélek épp a hormonokban lakozik.
Az emberi faj csupán egy sóhaj e világ, és a valaha eljövendő világok hosszú, zengő-bongó álmában.
Az élet kölcsönhatáson és együttműködésen alapuló erőfeszítés. Minden egyes élő organizmusnak megvan a maga szerepe más organizmusok túlélésében.
A madarak megtanulnak énekelni, ami nem jelenti azt, hogy ezzel több élelemhez jutnának, megmenekülnének a ragadozóktól, vagy távol tarthatnák az élősködőket. (…) Azért énekelnek, hogy felhívják magukra a másik nem figyelmét, és fönntarthassák a fajukat.
A vízfelszín egy tükör, az evolúció két fejezete egyszerre csodálhatja magát benne: odafentről a légi teremtmények, lentről a vizek lakói. Egy bolygó, két világ.
A biológiának köszönhetően aggyal rendelkezünk, amiből az élet faragja ki az értelmet.
Veszély esetén a látásunk megváltozik – nem a szemünkkel látunk élesen, hanem inkább az egész testünkkel. Mintha az ember a bőrével látna, különösen éjszaka. Ilyenkor szinte az az érzésünk, mintha a neszeket is látni tudnánk, a hallóérzék szerepét is annyira a bőr veszi át. Kinyitjuk a szájunkat és figyelünk, s mintha a szájunk is látna és hallana.
Mi lenne, ha egyszer
nem Darwin szemével néznénk az életre?
Azt hiszem, túlélnénk.
A természetnek az önzés a természete. Minden teremtmény gyilkol a túlélésért. A szerelem a fajszaporodás mechanizmusa. A szépség semmivé foszló trükk. A barátság kölcsönös hasznot hozó megegyezés. A jó nem nyeri el jutalmát, és a rossz sem a büntetését. A vallás puszta babona. A halál megsemmisülés.
Biológiai szempontból az ember csupán az emberszabású majmok egyike, akit csak a saját magunk iránti szentimentális érzelmek miatt szoktunk valamiféle egészen különálló és különleges lénynek tekinteni.
Ha tudjuk, hogy mit és hogyan kell nézni, akkor a testünk egy időkapszulává válik, amelynek kinyitásakor feltárulnak bolygónk történetének legfontosabb eseményei és az őskori óceánokban, folyókban és erdőkben lejátszódott folyamatok.
Az emberi test rejtelmeinek kifürkészéséhez a legjobb térképet más élőlények teste kínálja.
Csak hogyha megkérdeznéd egy biológustól, hogy mi az élet, valami ilyesmit válaszolna neked: az élet szénatomokra épülő bonyolult folyamatok összessége. Figyelem! Még a leglíraibb lelkű biológus is elismerné azonban, hogy ennek a definíciónak a kulcsa nem a szénatom, hanem a bonyolult folyamatok.
A közgazdaságtan nem szokott moralizálni, ugyanazért, amiért az evolúciót sem hatja meg egy állatfaj kipusztulása: egyszerűen csak azt írja le, ami történik, nem pedig azt, aminek történnie kellene.
A pitypangnak nem az a fontos, hogy minden egyes magról – vagy legalább a magok többségéről – gondoskodjon. Számára az a fontos, hogy minden tavasszal minden járdarepedés tele legyen pitypangokkal. A pitypang nem tutujgatja minden egyes, drága kis másolatát, remélvén, hogy amikor az felnő, felkerekedik, és elhagyja a családi fészket, és megtalálja magának az optimális életteret, és viszi tovább a vérvonalat. A pitypang csak biztos akar lenni abban, hogy minden egyes szaporodási lehetőséget maximálisan kihasznált.