A kutya a legállhatatosabb barát – az első, aki üdvözöl, és a legbátrabb, aki védelmez.
A séta és a beszélgetés egyaránt nagy élvezetet jelent, de hiba összekötni a kettőt egymással. Saját zajunk túlharsogja a külső világ neszeit és csöndjét… Csak olyan baráttal szabad sétára indulni (…), aki pontosan osztozik veled a tájék minden hangulatában, annyira, hogy egyetlen pillantás, egy megállás, vagy legfeljebb egy csöndes érintés elég ahhoz, hogy egymás tudtára adjuk: ugyanabban gyönyörködünk.
De sokszor történik ez, még a legjobb barátok között is! Mindkét fél fontosabbnak tartja a maga mondanivalóját, mint bármit, amit a másiktól hallhat.
,
A barát az az ember, aki mellett hallgathatok, más szóval nem kell tőle féltenem belső kertjeimet, hegyeimet, vízmosásaimat és sivatagaimat, mert nem fog beléjük taposni.
Ha azt tartod barátodnak, akiben nem bízol meg ugyanannyira, mint magadban, súlyosan tévedsz, és nem ismered eléggé az igazi barátság jelentőségét. Mindent együtt tisztázz barátoddal, de elsősorban vele légy tisztában. A barátságkötés után bízni kell, előtte mérlegelni.
Aki igaz barátjára néz, mintegy saját énjét szemléli benne. Azért az, akinek jó barátai vannak, távollétében is jelen van, akkor is bővelkedik, ha szükséget szenved, akkor is erős, ha gyengeség vesz erőt rajta. És ami még hihetetlenebb: holta után is él, mert életben maradt barátainak tisztelete, emlékezése, gyásza kíséri. Ezért van, hogy boldogok a megholtak, mert örökké élnek barátaik emlékezetében, és dicsők az élők, mert a síron túl is megtartották szeretetüket barátaik iránt.
A barátság növeli a boldogságot és mérsékli a szenvedést azzal, hogy megduplázza örömünket és megosztja szomorúságunkat.
Jim Lorimer és én már 47 éve vagyunk barátok. Végig egy nagyon egyszerű, kézfogáson alapuló megállapodás volt köztünk. Nem kellett szerződés, mert az egymásba vetett szilárd hitünk erős alapot adott.
Másban hibát keresni kétségkívül a leghaszontalanabb elfoglaltság. Ellenségeket teremtünk vele, és szétziláljuk a barátság szellemét.
Nem kevés kurázsi kell hozzá, hogy szembeszálljunk az ellenségeinkkel, de ahhoz sem kell kevesebb, hogy a sarkunkra álljunk a barátainkkal szemben.
A barát az egyetlen személy, aki ki tudja javítani a hibáidat – de van annyi esze, hogy meg sem próbálja.
A barátság voltaképpen szükségtelen, akárcsak a filozófia vagy a művészet… Nem szükséges a túléléshez, de sokkal inkább értelmet ad a túlélésnek
A barátság igazi dicsősége nem az egymás felé kinyújtott kéz, nem a kedves mosoly, nem is a társaság öröme, hanem a lelki-szellemi megvilágosodás, amelyben részed lehet, amikor rádöbbensz, hogy egy embertársad hisz és bízik benned!