Jim Lorimer és én már 47 éve vagyunk barátok. Végig egy nagyon egyszerű, kézfogáson alapuló megállapodás volt köztünk. Nem kellett szerződés, mert az egymásba vetett szilárd hitünk erős alapot adott.
Másban hibát keresni kétségkívül a leghaszontalanabb elfoglaltság. Ellenségeket teremtünk vele, és szétziláljuk a barátság szellemét.
Nem kevés kurázsi kell hozzá, hogy szembeszálljunk az ellenségeinkkel, de ahhoz sem kell kevesebb, hogy a sarkunkra álljunk a barátainkkal szemben.
A barát az egyetlen személy, aki ki tudja javítani a hibáidat – de van annyi esze, hogy meg sem próbálja.
Mi lehet kellemesebb, mint egy olyan barát, akivel úgy mersz társalogni, mint önmagaddal?
A barátság voltaképpen szükségtelen, akárcsak a filozófia vagy a művészet… Nem szükséges a túléléshez, de sokkal inkább értelmet ad a túlélésnek
A barátság igazi dicsősége nem az egymás felé kinyújtott kéz, nem a kedves mosoly, nem is a társaság öröme, hanem a lelki-szellemi megvilágosodás, amelyben részed lehet, amikor rádöbbensz, hogy egy embertársad hisz és bízik benned!
Ha az összes barátom leugrik egy hídról, én nem ugrom velük. Lent várok, hogy elkaphassam őket!
Az igazi barát az, aki akkor jön, amikor mindenki más megy.
Csak régi barátok tudnak összeveszni, nyersen egymásra támadni, majd kibékülni, mivel barátságuk kiállta az idő próbáját.
Bizonytalanságban ismerszik meg a biztos barát.
