Nem értem, hogy miért akarnak az emberek megszabadulni a galamboktól. Senkit sem zavarnak.
Olykor elmegyünk egy-egy sebesült, legyengült állat mellett, sajnálkozva nézünk beteg, könyörgő szemébe. Lehet, ha tudnánk, hogy velünk együtt utolsó esélye is köddé válik, segítenénk rajta.
Tudtam, hogy csodálnom kellene a bagoly vadásztehetségét, de nem tudtam nem sajnálni az egeret.
Ha lovagolni tanulsz, a lónál nincs jobb tanítómester erre.
Senki nem képes úgy várni, mint a kutya, s előfordul, hogy még a gazdája sírjához is kijár, és még holtában is visszavárja.
Minden állat önzetlen, s akit szeret, azért az életét is kockára teszi.
Azt tartják, a macska a szellemvilág őrzője, ezért követi a gazdáját a halál kapuján át, hogy ott is neki dorombolhasson.
A lovakat, miután kiszolgálták idejüket az ember mellett, vágóhídra küldik, hogy a kiöregedett állatból az utolsó hasznot is kihúzzák.
Nincs oly bensőséges titok, mint amely a lovas és a ló között alakul ki.
Ha mi magunk nem bízunk egy állatban, hogyan várhatjuk el, hogy ő megbízzon bennünk?
Nem kell megszereznünk a kutya bizalmát vagy a barátságát, mert már a barátunknak született – mielőtt még felnyitná a szemét, már hisz bennünk; még mielőtt megszületne, máris az embernek adta magát.
A háziasítható állatok hasonlóak egymáshoz; minden nem háziasítható állat a maga módján nem az.
A macskák soha nem rejtik véka alá, ha igényt tartanak valamire.
Az állatok csodálatos barátok – nem tesznek fel kérdéseket, és nem bírálják az embert.
A kutya a legállhatatosabb barát – az első, aki üdvözöl, és a legbátrabb, aki védelmez.
Bárcsak megértenék az emberek, hogy az állatok ugyanolyan kiszolgáltatottak, s ugyanúgy függenek tőlünk, mint a gyerekek; ezt a gyámságot ránk ruházták.
A ló hátán van a földi mennyország.
Az ember szórakoztatására tartott állatok közül egyedül a ló képes arra, hogy olyan szenvedélyt lobbantson fel, ami teljességgel reménytelen.
A ló
Önteltség nélküli nemes jellem;
irigység nélküli barátság;
hiúság nélküli szépség.
Szolgálatra kész, mégsem szolga.
