Nem mindig látod, mi az, ami egy kutya szívében rejlik, de ha bízol benne, esélyt adsz neki, hogy megmutassa, mire képes.
Állatos idézetek
Az emberek többsége beszél az állatokhoz, de csak kevesen értik, mit is mondanak.
Olykor elmegyünk egy-egy sebesült, legyengült állat mellett, sajnálkozva nézünk beteg, könyörgő szemébe. Lehet, ha tudnánk, hogy velünk együtt utolsó esélye is köddé válik, segítenénk rajta.
Vannak kutyák, amelyeket nem képeztek emberek mentésére, de ösztöneik és az emberek iránt érzett szeretetük a legnagyobb odaadásra képes.
Van, amikor megmentünk egy állatot, és nem is sejtjük, hogy ezzel önmagunkat mentettük meg.
Szeretem a disznókat. A kutyák felnéznek ránk. A macskák lenéznek bennünket. A disznók egyenrangúnak kezelnek.
Minden állat szabadnak született, nem korlátozhatjuk. Szolgálhatnak minket, de ne a félelem, hanem a szeretet vezérelje őket.
Az emlékezet az egyik legnagyobb adomány, amivel nem csak mi emberek, hanem az állatok is bírnak.
Nem a véletlen az életünk része, a sors az, ami irányít bennünket és a furcsán hozzánk kerülő állatokat.
A kóbor, kivert kutyának is Isten vezérli lépteit, hogy a hosszú, fáradt út után végleg megpihenhessen egy szerető gazdinál.
Ezen a bűnös világon bizony nincs szomorúbb látvány, mint egy behúzott farkú, gazdátlan kiskutya.
Az állatok nem élnek sem a jövőben, sem a múltban. Ezzel sok gondot megspórolnak maguknak, például nem gondolkoznak azon, meddig fognak élni. Másfelől, a jelenük boldogtalan, ezek a jámbor állatok nem tudnak meríteni sem a múlt szép emlékeiből, sem egy jobb jövő reményéből. Számukra a jelen kínjai végeérhetetlennek tűnnek, se eleje, se vége.
Van valami a ló külsejében, ami jó az ember belsejének.
Az ember mindenkori legnemesebb hódítása a ló.
Azt tartják, hogy csak a hattyúk hűségesek egymáshoz, de még ez sem igaz. Egyetlen faj létezik az állatvilágban, amely nem követ el házasságtörést: egy amőbafaj, a Diplozoon paradoxum. A két egyed ugyanis még fiatalon találkozik egymással, és a testük egyetlen szervezetté egyesül. Minden más faj képes a hűtlenségre.
Ha Isten nem akarta, hogy állatokat együnk, akkor miért húsból teremtette őket?
A kolibri nem csak egy egyszerű madár. A szíve ezerkétszázat ver egy perc alatt, és nyolcvanat csap a szárnyával egy másodperc alatt, és ha lefogod a szárnyait, hogy ne repülhessen, akkor tíz másodpercen belül meghal. Ez itt bizony nem egy átlagos madár, ez egy valóságos csoda. Lelassították a szárnyait egy mozgóképpel, és tudjátok, mit láttak? Hogy a szárnyai nyolcas alakban mozognak. Na, és azt tudjátok, hogy a nyolcas mit jelöl a matematikában? A végtelent.
A vándorló madár elindul valahonnan, és elindul valahová. Az ősi ösztönök pókhálója abban a pillanatban összeköti az életnek, a földnek, a szívnek és gyomornak ezt a két helyét, s erről letérni éppen úgy nem lehet, mint a vonatnak a sínekről. Elpusztulhat az egész csapat, elpusztulhat minden gólya az utolsóig, de az utolsó, a legutolsó ugyanezt az utat keresi meg, mint ahogy egyik szobából a másikba átmenni csak az ajtón lehet.
Ribizke – mint minden magányos ember – szól egy pár szót a kutyához, és a kutya a farkát csóválja, a szeme nevet, mert szereti az emberi hang lágy hullámzását, legfőképpen pedig szereti azt a simogató valamit, ami a hang mögött van. És szereti a gazdája szemét is, amelyben annyi erő van, parancsolás, néha harag, de sokszor vidámság, és ha még a kezét is a fejére teszi, akkor valami lágy reszketés szalad végig egész testén, és nyüszíteni kell a boldogságtól.
Az ember sok mindent megtanulhat egy kutyától (…). Arra tanított, hogy minden napot féktelen örömmel és boldogsággal éljek meg, hogy ragadjam meg a pillanatot és hallgassak a szívemre. Megtanított arra, hogy élvezzem az egyszerű dolgokat: egy séta az erdőben, a frissen leesett havat, egy szunyókálást a téli nap sugarában. És amikor megöregedett és mindene fájt, arra tanított, hogy a viszontagságok között is maradjak optimista. De legfőképp a barátságról és az önzetlenségről tanultam tőle, s mindenekfelett a megingathatatlan hűségről. Meghökkentő elképzelés volt, hogy csak most, halálában értettem meg teljesen: (…) a mentorom volt. Tanárom és példaképem: Lehetséges, hogy egy kutya – bármelyik kutya, főleg olyan dilis, fékezhetetlen, mint a miénk – képes megmutatni az embernek, hogy mi az, ami valóban fontos az életben? Hittem benne, hogy igen. Hűség. Bátorság. Elkötelezettség. Egyszerűség. Öröm.
