A megélhetés és az élet nem ugyanaz. A megélhetés és a valamirevaló élet megteremtése sem ugyanaz. A helyes életet élni és EGY helyes életet élni nem ugyanaz. A munkahelyi titulus még csak meg sem közelíti a „Mivel foglalkozik?” kérdésre adandó választ.
Ha megélem a hetvenötödik évemet, addigra már több mint huszonöt évet fogok átaludni. Nincs még egy tevékenység, amely egy helyben ennyi időmet venné igénybe. Amíg alszom, senkinek sem okozok fájdalmat és gondot, ráadásul ez ökológiailag is hasznos. Ha azért fizetnének, hogy milyen jól csinálom, már igazán nagyon gazdag lennék.
Jobb lenne a világ, ha többet aludnánk, vagy legalábbis több időt töltenénk az ágyban. Vannak emberek, akiket nem nagyon kedvelek, amikor ébren vannak, viszont egyáltalán nem zavarnak, amikor alszanak, és a nyáluk a párnájukra csorog.
Ismét nyakunkon az Anyák Napja. El ne felejtsek a fiamnak küldeni pár szál virágot meg egy lapot.
A csoda, az áhítat és a vidámság ott lakozik mindenki fejének padlásán, és nem kell hozzá sok, hogy lekerüljön.
Szeretném visszakapni a gyerekkoromat. Tudom, hogy ezt a kérésemet senki nem fogja teljesíteni, de ha nagyon igyekszem, talán legalább az emlékével meg tudom ajándékozni magamat.
Ha nem is érdemes megcsinálni valamit, azért érdemes jól nem megcsinálni.
Az emberi faj legmélyebb rejtélyei a fürdőszoba eldugott szegleteiben lakoznak, ahová azért megyünk, hogy egyedül legyünk, hogy szembenézzünk tükörképünkkel, hogy lecsutakoljuk, levakarjuk irhánkat, hogy átsegítsük öregedő, ráncos testünket egy újabb napon, hogy megtisztuljunk és elfrissüljünk, hogy kifessük és szagtalanítsuk bőrünket, hogy eltöprengjünk és jó tanácsot kérjünk a jövendőmondóktól, hogy legjobb formánkat varázsoljuk elő.
Az emberek egy része azzal van elfoglalva, miért történnek jó dolgok rossz emberekkel, míg mások arra kíváncsiak, miért történnek rossz dolgok jó emberekkel.
Biztosan van élet odafönt, és akármilyenek is az ottaniak, ők is bennünket néznek.
Nagy dolgokat nem tudunk véghez vinni. Csak kis dolgokat, nagy szeretettel.
A békére nem vágyakozni kell – tenni kell érte, lenni kell érte, s szükség esetén szét kell osztogatni a rászorulók között.
Bámulatos dolog ez a zsírkréta. Némi kőolajalapú viasz, festék, kötőanyag – igazán nem nagy dolog, egészen addig, amíg hozzá nem adjuk a képzeletet.
Mi, modern, tanult, városlakó népek, kiabálunk a járművekkel, játékvezetőkkel, számlákkal, bankokkal, gépekkel – a gépekkel különösen sokat. Ez utóbbiaknak, valamint rokonainknak jut a legtöbb kiabálás. Nem tudom, mire megyünk vele. A gépek, a tárgyak csak hallgatnak, mintha mi sem történt volna, még a rugdosás sem használ mindig. Ami pedig az embereket illeti, nos, azt hiszem, a Salamon-szigetek lakóinak igaza van. A kiabálás bizony megöli az élőlények lelkét. Furkósbotok és kövek összetörhetik a csontjainkat, de a szavak szívünket törik össze.
Hiszem, hogy a képzelet erősebb a tudásnál, hogy a mítosz igazabb a történelemnél, hogy az álmok hatalmasabbak a tényeknél, hogy a remény mindig győzedelmeskedik a tapasztalat felett, hogy a nevetés az egyetlen gyógyír a bánatra. És hiszem, hogy a szeretet erősebb a halálnál.
Csak egy szilánkja vagyok annak a tükörnek, amelynek teljes alakját és formáját nem ismerem. Ennek ellenére azzal, ami rendelkezésemre áll, fényt tükrözhetek a világ sötét zugaiba – az emberek szívében lévő fekete foltokra -, és némely emberben bizonyos dolgokat megváltoztathatok. Ez az, amire én törekszem.
Ha teljes bizonyossággal tudnék mindent, életemet szüntelen szorongásban kellene leélnem; folyton attól rettegnék, hogy letérek a helyes útról. Mivel azonban mindig minden lehetséges, a csoda bármikor bekövetkezhet, mert csodák mindig lesznek, amíg ember él a földön.
Nem gondolom, hogy az élet értelmének kérdését egy megoldásra váró feladatként kellene elképzelnünk. Van az élet, és vagyok én. Bármi megtörténhet.
Bármit hiszünk és bármit gondolunk, életünk alakulását cselekvéseink szabják meg.
Ha az álmok gyökeret vernek a szívünkben, és alkotó módon használjuk környezetünk tárgyait, minden lehetséges.