A férfiak ősi naivitása alig hanyatlott valamit a kőkorszak óta.
Rejtő Jenő
1905. márc. 29. - 1943. január 1.
magyar író, kabaré- és színpadi szerző, filmíró
Nem olyan tehetséges a világ, hogy néhány okos ember ne tudná becsapni.
A sors olyan, mint egy részeges szabász: mikor belevág a szövetbe, még nem lehet tudni: felöltő lesz-e belőle vagy nadrág.
Akinek pénze van, az ne zavarja dolgozással a mások munkáját.
– Parancsolsz teát, kapitány úr?
– Nem kérek, de azt rummal szeretném.
Egy fillért sem adok. Vagy ideadja az írást, vagy egyszerűen fejbeütöm. Választhat. Fej vagy írás.
Van így néha az ember. Egy turista barátom, aki már több ízben mászott fel a Mont Blanc-ra, múlt héten megpofozta a házmestert, mert nem járt a lift, és gyalog kellett közlekednie az ötödik emeletre.
Vasárnap ne lopj, ne csalj, ne verj meg senkit, mert hat nap mindenre elegendő…
Ilyenek a nők. Tizenötször eldobnak valamit, amiről azután, ha végképp elhagyták, rájönnek, hogy a legdrágább kincsük volt.
Halálosan szeretni annyit jelent, tárgyilagosan és hivatalosan, mint valaki után dögleni. Komolyan szeretni azt jelenti, hogy valaki után már nem döglünk, és mégis nagyon elengedhetetlen kis majommá válik az életünkben.
A tragédia és a tréfa közötti különbség: aki látja, annál felfogás dolga, aki éli, annál szenvedés vagy öröm dolga.
Csak ami nagyon szép, az szokott olyan lenni, hogy örökre búcsúzik tőle az ember, mert örökre fáj.