Az emberek nagy része úgy fogadta mások életének tragédiáit, mintha nagyon szeretne segíteni – holott valójában nagyon is élvezték mások szenvedését, boldognak érezhették magukat, hogy mindez nem velük történik, mert az élet kegyes hozzájuk.
Az a legnyomorultabb, aki közönnyel szemléli mások nyomorát.
Mindig az erősebbnek van igaza. És ebben az esetben, paradox módon, a gyávák a bátrabbak, és ők tudják keresztülvinni az elképzeléseiket.
Menj tovább. Akkor is, ha már nem vagy biztos magadban, menj tovább: Isten szándékai kifürkészhetetlenek, és az út sokszor csak akkor rajzolódik ki előttünk, amikor elindulunk.
Ne próbálj meggyőzni senkit semmiről. Ha valamit nem tudsz, kérdezz, vagy nézz utána. De ha cselekszel, légy olyan, mint a folyó, ami folyik, csöndesen, átadva magát a nagyobb energiának.
Mint mindenben ezen a földön, hinni kell benne, hogy győzhetsz, és ennek érdekében áldozatokat kell hozni.
A lehetőség érdekében tegyél föl mindent egy lapra, és határolódj el mindentől, ami kényelmes életet kínál neked.
A fény harcosát semmi nem ingatja meg a hitében. És továbbra is biztatja embertársait, mert ezáltal önmagát is ösztönzi.
Mindig látjuk, melyik lenne a legjobb út, de mindig azon az úton járunk, amelyikhez hozzászoktunk.
Ha tudjuk az illető nevét, egyúttal azzal is tisztában vagyunk, hogy valóságos, hús-vér emberrel állunk szemben, nem pedig valami elvont ellenséggel. A név által az illető egyedülálló, kivételes egyénné válik, akinek múltja van és jövője, ősei és lehetséges utódai, győzelmei és vereségei. Az ember a neve maga, büszke rá, élete során többször elismétli és azonosul vele.
A bosszúval legföljebb azt érjük el, hogy egyenlőek leszünk az ellenségeinkkel, míg a megbocsátással náluk bölcsebbnek és intelligensebbnek bizonyulunk.
Úgy lehet a legjobban megismerni és elpusztítani az ellenséget, hogy barátságot színlelünk iránta.
A harcos (…) elfogadja, hogy ellenségei azért vannak, hogy próbára tegyék bátorságát, kitartását és ítélőképességét. Ők sarkallják arra, hogy harcoljon az álmaiért.
Az ellenség ritkán képviseli a rosszat! Mindig jelen van, mert az a kard, amit nem használnak, megrozsdásodik! (…) Mindannyian tudunk már mindent, mielőtt valaki beavatna bennünket!
A küzdelem során mindig azt keressük, hogyan védjük gyenge oldalunkat, miközben az ellenség oda csap le, ahol védtelenek vagyunk – oda, amiben a legjobban bízunk.
A gyűlölet energiája nem vezet sehová, de a megbocsátás energiája, amely a szeretetben testesül meg, jó útra terelheti az életedet.
Isten mindennap ad nekünk egy pillanatot, amikor megváltoztathatunk mindent, ami boldogtalanná tesz. S mi mindennap úgy teszünk, mintha nem vennénk észre ezt a pillanatot, mintha nem is létezne, mintha a ma ugyanolyan lenne, mint a tegnap, és semmiben sem különbözne a holnaptól. De aki résen van, az észre fogja venni a mágikus pillanatot. Bármikor meglephet minket: reggel, amikor bedugjuk a kulcsot a zárba, vagy az ebéd utáni csöndben, és a nap bármelyik percében, amelyik nem látszik különbözőnek a többitől. Mert ez a pillanat létezik, és ebben a pillanatban a csillagok minden ereje belénk száll, és segítségükkel csodákra leszünk képesek.
Ha létezik vigasz a tragédiában, amikor elveszítünk valakit, akit nagyon szeretünk, akkor az nem más, mint a gondolat, hogy talán mégis jobb ez így.
Inkább szenvedek, ahogy korábban szenvedtem, amikor elhagytak azok, akiket szerettem. Inkább nyalogatom a sebeimet, ahogy máskor is tettem. Egy ideig még gondolok rá, megkeseredek, és halálra untatom a barátaimat, mert képtelen leszek másról beszélni, mint arról, hogy elhagyott a feleségem. Majd megpróbálom megmagyarázni, mi történt, éjjel-nappal csak azzal foglalkozom, hogy újra meg újra átgondoljak minden pillanatot, amit együtt töltöttünk, a végén pedig arra a következtetésre jutok, hogy igenis rossz volt velem, velem, aki mindig csak arra törekedett, hogy neki jó legyen. Aztán lesznek más nőim. Ha megyek az utcán, minden pillanatban meglátok valakit, aki lehet, hogy ő. Reggeltől estig, estétől reggelig szenvedni fogok. Ez az állapot eltarthat hetekig, hónapokig, vagy akár egy évnél is tovább. Aztán egy szép napon arra ébredek, hogy nem ő jár a fejemben, és rájövök, hogy túl vagyok a nehezén. A szívem súlyos sebet kapott, de majd begyógyul, és akkor majd újra tudok örülni az élet szépségeinek. Történt már velem ilyen és fog is még történni, ebben biztos vagyok.
A valóságban egy szerelemnek lehetségesnek kell lennie. Lehet, hogy nem talál azonnal viszonzásra, de csak akkor képes életben maradni, ha legalább van rá remény – bármilyen távoli is -, hogy meghódíthatjuk a szeretett lényt.