Ha sikerül megnevettetnem az embereket, onnantól nyert ügyem van.
Ha egy amerikaival bunyózol, és kiütöd, a következő alkalommal tétován lép szorítóba ellened. Egy mexikói bunyós azonban, még ha ki is ütötted először, úgy fog bunyózni a visszavágón, mintha ő ütött volna ki téged. Azok a fickók semmitől se félnek. Nincsenek gátlásaik, minden további nélkül neked esnek.
Mindenki azt gondolta, hogy éreztem, ki fogok kapni, ezért menekültem a harapásba. Baromság. Ha valóban ez lett volna a helyzet, már az első találkozónkon megteszem. Aki látott már veszíteni, tudja, hogy méltósággal viselem a vereséget. Nem szokásom rinyálni. Dühös voltam, köd szállt az agyamra, elveszítettem a hidegvéremet. Azért haraptam meg Evander Holyfield fülét, mert dühbe gurultam, és már nem érdekelt, hogy a Queensberry szabályok szerint bunyózom-e.
Bosszantott, hogy elveszítettem a világbajnoki címet, de sosem rágódtam hosszasan a mérkőzéseimen, nem vertem a fejem a falba egy elbukott meccs után. Ami volt, megtörtént, másnap új nap kezdődött.
Ha 1991-ben találkozom a ringben Holyfielddel, amikor eredetileg kellett volna bunyóznunk, kiütöttem volna. Ő is tudja, mindenki tudja a csapatában. Az ő szempontjából nem is történhetett volna jobb dolog, mint hogy lesitteltek. Akkor veszítettem el a ritmust. Soha többé nem tudtam ugyanazzá a kőkemény, nyolcmenetes bunyóssá válni, aki voltam.
Amikor bunyó után kiszállok a ringből, az érzékszerveim akkor a legélesebbek. Mindent látok, mindent érzek, mindent hallok a tömegben.
Mivel ismertem az utca íratlan szabályait, nagyon bűzlött nekem Tupac halála. Normál esetben az ilyen fickókat harminc-negyven ember védi. Miért nem voltak körülötte autók, amelyek megvédték a forgalomban? Ha Tupac volt a tábornokuk, védelmezniük kellett volna. Hol volt az a védelem? Borzalmas egy este volt. Tupac alig töltötte be a huszonötöt, de óriási eltökéltség és akarat munkált benne. Honnan szedte? Hatalmas szívvel gondoskodott az elesettekről, ugyanakkor igazi harcos volt. Gyönyörű ember volt, élveztem minden egyes vele töltött percet.
Tupac képviselt minket, feketéket, azt, ahonnan jöttünk, és amit próbáltunk eltitkolni. Voltak zsidó barátaim, akikkel előfordult, hogy megláttak egy zsidót, és azt mondták rá, hogy „túl zsidó”. Egyes feketék ugyanezt gondolták Tupacről. Ő maga volt az a keserűség és frusztráció, ami mindnyájunkban ott volt, és amit mindnyájan próbáltunk eltitkolni, nehogy az emberek tudomást szerezzenek róla. Nem számít, milyen gazdag vagy, vagy mekkora hatalmad van, akkor is vadásznak rád. Tupac azokról a feketékről beszélt, akik belefáradtak abba, hogy elnyomják őket és nincs semmijük. Tupac a pofánkba vágta rabszolga-örökségünket, és a legtöbb fekete tisztelte az erejét emiatt. A tudtunkra adta, miért is kellene dühösnek lennünk.
A boksz történetében soha nem fordult elő, hogy valakit megfosztottak három évtől, majd úgy tért vissza, mintha mi sem történt volna. Alit ugyan megfosztották a címétől, de nem ült börtönben három évig, edzéslehetőség nélkül, ami csak fokozta a rám nehezedő nyomást.
A börtön nem rehabilitációs központ, leépíti az embert. Nem számít, mennyit keresel, amikor kijössz, akkor is kevesebb vagy annál, mint amikor bementél.
A szerelem egy olyan szituáció, ahol készen kell állnod arra, hogy megtegyél bizonyos dolgokat, mert jönni fog valaki, aki el akarja venni tőled, és ha nincs elég versenyszellem benned, akkor a legkisebb küzdelemtől is visszariadsz, és lemondasz róla.
Néha a bennünket ért csapások traumatikus hatást gyakorolnak ránk, és olyan terhet raknak a vállunkra, amelyet magunkkal viszünk mindenhová. Én magammal viszem a vallásomba, a kapcsolataimba, még a kiba*ott bunyóimba is. Nem számít mennyire vagyunk sikeresek, a teher velünk marad.
A boldogság csak egy érzés, mint az éhség vagy a szomjúság. Amikor azt mondják rád, hogy boldog vagy, az csak egy szó, amelyet valaki rád aggatott, hogy megnevezzen egy érzést. Amikor úgy döntöttem, hogy megvalósítom a céljaimat, a boldogságnak a gondolatáról is lemondtam. Nem vagyok egy boldog típus. Egyszerűen nem úgy vagyok összerakva.
Csak az lehet a csúcson, aki csúcsteljesítményt nyújt, nekem pedig pontosan ez a tervem.
A sikerem leginkább a szegénység miatt érzett szégyenemből fakadt. A szegénység szégyenfoltja minden másnál több gyötrelmet okozott nekem életemben.
Ahogy idősebb lettem, egyre jobban vágytam a szabadságra, a saját utamat akartam járni. Nem érdekelt, hogy sikerrel járok vagy kudarcot vallok, csak az számított, hogy azt tehessek, amit akarok.
A hírnévvel járó sok felhajtás csak kiüresíti az embert, ha nem rendelkezik szilárd alapokkal.
