Ha nem szeretettel és szenvedéllyel csinálsz valamit, hanem csak a pénzért, akkor az eredmény lelkileg katasztrofális lesz. Ezt a saját bőrömön tapasztaltam. Csak szerelemből, csak szenvedéllyel érdemes csinálni, amit csinálunk.
Mike Tyson
1966. június 30. -
amerikai nehézsúlyú ökölvívó
A sportpályafutás csak rövid ideig tart, de utána még nagyon hosszú az élet.
Van egy íratlan szabály, amit mégis tudunk mindannyian. Az, hogy egy mérkőzésen vagy az edzésen akár meg is halhatunk. De ezért a pénzért megéri vállalni a kockázatot.
Senki nem tudott úgy hatni rám, mint ő, amikor cserben hagyott a bátorságom. Mert néha, tudja, előfordul, hogy minden nagyon nehéz lesz, bonyolult. Valami történik az ember életében, és nem akarja tovább csinálni. Ezen mindenki keresztülmegy: nem akarom tovább csinálni. Ő pedig képes volt ösztönözni, hogy de igenis csinálnod kell, ez a te utad. Rá tudott beszélni. Sokszor abba akartam hagyni a bunyót, mielőtt profi bokszoló lettem. Abbahagyom, nem csinálom tovább. De ő biztatott, és megértette velem, hogy miért kell folytatnom.
(Egykori edzőjéről, Cus D’Amatoról)
Egyszer interjút csinált velem egy riporter. Egy nagyon törékeny, fehér úriember. Egy gyenge fickó. És amikor bejött hozzám, akkor néhány bunyós srác az edzőteremből elkezdte ugratni, csúfneveket kiabáltak neki meg minden. És amikor elkezdtük az interjút – különben nagyon jó interjú volt –, akkor leállítottam a srácokat, hogy hagyják abba a szívatást. Muzulmán ünnep volt, Ramadán, szóval muzulmán ruhában voltam, nálam volt a Korán. És szóltam, hogy hagyjátok már békén ezt a fickót. Ő is ember, megérdemli a tiszteletet. És az interjú után, úgy két héttel később, amikor vége volt a Ramadánnak, azt mondja a barátom: „Mike, itt vagyok az edzőteremben, az FBI beszélni akar veled”. Odamentem, hogy beszéljek velük, ők meg három háztömbnyi körzetben lezártak mindent. Szóval odamentem, és azt mondtam: „Tessék, uraim”, erre mutattak egy képet arról a riporterről. Kérdezték, hogy ismerem-e ezt az embert. Mondtam, igen, csinált velem egy interjút két héttel ezelőtt. De ha valami rosszat csináltam, egy kicsit durva voltam, vagy megbántottam, akkor nagyon sajnálom. Erre azt mondja a nyomozó: „Nem, Mike. A srác bírta magát. Azzal a 15 emberrel volt baja, akire rálőtt, azzal a kilenccel, akit megölt.” Sorozatgyilkos volt a fickó.
Nem izgat, hogy 20 ezer néző előtt szerepelek, vagy két néző előtt.
Van bunyós tapasztalatom, és tudom, hogy milyen fellépni a közönség előtt. Szóval elég magabiztos vagyok, ha fölmegyek a színpadra.
Amíg az ember bunyózik vagy focizik, olyan marad, mint egy kölyök. Nincs nagy felelőssége.
Hosszú idő kellett, amíg felnőttem…hosszú idő kellett, hogy felelősséget vállaljak az életemért.
Nem tudom, hogyan lesz valakiből nagy bokszoló. Hazudnék, ha azt mondanám. Mindenkinek megvan a maga útja. Az én utam az áldozat útja volt. Az odaadásé és a fegyelemé. Csupa olyasmi, amiért sosem voltam oda. Soha. Eléggé önző voltam. Önző és lusta. De amikor összekerültem Cus D’Amatóval, akkor valahogy mégis rám ragadtak ezek a tulajdonságok. Megtanultam áldozatot hozni. Feladni azt, amit fontosnak hittem, egy olyan célért, ami még fontosabb. A fegyelem pedig az, hogy csinálsz valamit, amit utálsz, méghozzá úgy csinálod, mintha szeretnéd.
Mindenki minden területen azt akarja, hogy vegyék észre amit elért, hogy ismerjék el a kemény munkát.
