Tanulj szerénységet, örülj a szépségnek, s ne várj tőle mást, mint amit adhat. Az élet melegségét pedig keresd másutt; a szépség hideg láng, nem lehet melegedni mellette.
Márai Sándor
120 idézet
1900. április 11. - 1989. február 21.
magyar író, költő, újságíró
A szép rögtön kell.
Az igazra alszunk egyet.
Lelkünknek elég a kép.
A testnek keret is kell.
Minden bölcs, kinek gondolatait megismernem sikerült, arra tanított, hogy élni és írni úgy kell, mintha minden cselekedetünk utolsó lenne az életben, mintha minden leírott mondatunk után a halál tenne pontot.
Te vagy a nő! Te nem vagy ember és nem közülünk való. A becézés és imádás új szavait találtuk ki érted, a halál új formáit, és szaggattuk az élet kereteit, hogy Te többet élhess. Hegyeket bontottunk le, hogy messzibb lássál. Kitaláltuk a telefont, hogy felhívhassad ágyadból a kedvesedet. Hajót csináltunk, hogy megállhass az esti szélben a jachton, lila fátylakban, kissé hunyorítva a szemed. Megépítettük a szibériai expresszt, mert hátha egyszer kedved lesz arra járni. Komoly nagy népek jogrendszert alkottak, hogy Te egyszer megtaposd. Isteneket faragtunk és hittünk, hogy érted megtagadjuk őket, s túl minden képén az Istenségnek, mellünket verve feléd tartottuk ajkainkat: Te vagy a Fény!
Minden emberi csók (…) felelet, a maga torz és gyöngéd módján, egy kérdésre, melyet szavakkal nem lehet kimondani.
Mit adtak a könyvek? Tapasztalást. De semmiféle tapasztalás nem segített. Most, az élet utolsó idejének alkonyatában, csaknem ellenségesen bámulta a könyveket, melyek mindig csak a részletekre feleltek. Az egészre nem tudott felelni senki.
Milyen nyomorult az ember, mikor Istennel kel viadalra! Isten csak rálehelt az anyagra, s az emberi arc mosolyogni kezdett.
Isten nem jó és nem rossz. Isten nem emberi. Nézz a lelkedbe és figyelj.
Kérdeztem Istent, de nem felelt.
Talán a kérdésben volt a felelet. Isten szűkszavú.
Nehéz órákban kegyetlenül tud hallgatni is.
Az ember él, s csak annyit tud Istenről, mint egy távoli, nagyon hatalmas uralkodóról, akit tisztelni tartozik ugyan, de nincsen hozzá személyes köze. Egy napon megismerkedik Vele. A mi civilizációnkban ez a találkozás néha útszéli körülmények között is történhet, egy kávéházban vagy a földalatti vasúton, mert Isten a profán helyeken talán gyakrabban jelenik meg, mint a templomban.
Észrevettem, hogy amire szükségem van, azt nagyjából nekem kell összekeresni s jórészt egyedül kell megtalálni.
Minden régi bölcselet égető kérdése volt: Mi van az ember hatalmában? S egyhangúan felelték mind: Csak a lelke.
Az ember végül is csak azért felelős, amit kitervel, amit akar. Az ember csak szándékaiért felelős… A cselekedet, mi az? Mindig valamilyen önkényes meglepetés. Az ember ott áll és nézi, amint cselekszik.
Istent soha nem tudtam elképzelni, valószínűleg, mert nem emberi és földi, hanem isteni.
Soha ne félj kimondani azt, amiről egész lelkeddel tudod, hogy igaz.
Mikor a világba megyek, mikor emberekkel beszélek, egyszerre megszűnök én, s elkezdődik a szerep-, csak a festék és a vendéghaj hiányzik. Egyszerre színpadias lesz az élet. Mindenki így van ezzel; csak a kontárok tagadják, önmaguk előtt is, a rossz színészek. Tudunk egy szöveget, melyet kellemesen vagy tragikusan, de mindenesetre hatásosan a világ értésére óhajtunk adni. Ez a szerep nem mi vagyunk. De néha már összemosódnak jellem és jelmez, egyéniség és idegen szöveg.
A világ megismerése érdekes, hasznos, gyönyörködtető, félelmes vagy tanulságos; önmagunk megismerése a legnagyobb utazás, a legfélelmesebb felfedezés, a legtanulságosabb találkozás.