Rád gondolok, ha nap fényét füröszti a tengerár;
rád gondolok, forrás vizét ha festi a holdsugár.
Johann Wolfgang von Goethe
1749. augusztus 28. - 1832. március 22.
német író, költő
Mindig érzem a közelségedet, s ezt tudva sosem vagyok egymagam.
Az új igazságra mi sem ártalmasabb, mint a régi tévedés.
Minden valamirevaló ember érzi, különösen amint műveltségben gyarapszik, hogy a világon kettős szerepet játszik; egy igazit és egy eszményit, és ebben az érzésben keresendő minden nemes alapja.
Tökéletesség az ég mértéke; tökéletességre törni: az emberé.
A tehetség csendben alakul ki, de a jellem a világ viharaiban.
Ha romba dőlnek legszebb álmaid,
reményeid el ne hagyjanak,
Mert sokszor a romok fölött
a legszebb virágok nyílnak.
A vágyakozástól az élvezetig támolygok, és az élvezetben elepedek a vágyakozás után.
Örömmel, bánattal teljesen, gondolatokba merülve aggódni, kínok közt lebegni, majd égig újongani, majd halálra szomorkodni: csak az a lélek boldog, amely szeret.
Tűrhető lesz minden élet,
lényeged ha megmarad;
elbírsz minden veszteséget,
amíg az vagy, aki vagy.
Te vagy az egyetlen a földön,
Akiért mindent megteszek,
Veled életemet töltöm,
Nem csak a múló perceket.
Minden nap szép, de
a legszebb, amit a
mai ad nekünk.
Reméljük, hogy hosszú
marad, s örökre együtt leszünk.
Tégy hát, ahogy én, s nézz bölcsen, vidáman
a perc szemébe! Rajta, egy se vesszen!
Használd javadra, bizakodva, bátran,
munkádban éppúgy, mint a szerelemben!
Légy mindig egész, s légy gyermek szivedben,
így minden leszel, leszel győzhetetlen!
Ah, ez az üresség! ez a szörnyű üresség, amit itt érzek a lelkemben! – Sokszor gondolom: ha csak egyszer, csak egyszer szívedre szoríthatnád őt, ez az egész űr ki lenne töltve.
Azóta végezheti dolgát nap, hold és mind a csillag, én nem tudom, nappal van-e vagy éjszaka, és az egész világ elsüllyedt számomra.
Mindaddig fiatal egy férfi, amíg egy fiatal nőnek tetszeni tud.
Élet koronája, nyugtot nem ismerő
boldogság vagy te, szerelem.
Semmi a hit, minden a tett.
Tudom én, hogy nem vagyunk egyenlők, nem is lehetünk, de szerintem az, aki tekintélye védelmében szükségesnek véli, hogy távol húzódjék az úgynevezett alja néptől, ugyanolyan elítélendő fajta, mint az, aki elbúvik az ellensége elől, mert attól fél, hogy alulmarad.
Természettől fogva szinte rejtve megvan bennünk minden, amire az életben szükségünk lesz, és mindez magától kifejlődhet.
Mások ezeket keresték még




