A szerencse azt jelenti, hogy felkészültek vagyunk a kedvező lehetőségek fogadására. Egy kínai mondás szerint: „Minél többet tudsz, annál szerencsésebb leszel.”
A siker azt jelenti, hogy megkapjuk, amit akarunk. A boldogság azt, hogy azt akarjuk, amit megkaphatunk.
Sok minden van, amit szeretnénk csinálni, de vonakodunk belekezdeni. Miért? Mert félünk a kudarctól. Félünk, hogy túl sok nehézséggel találkozunk. Nos, itt segíthet a pozitív gondolkozás! Újból és újból ismételnünk kell magunknak, hogy a nehézségek, az akadályok leküzdése elkerülhetetlen része a tanulásnak, különösen ha egy új, a korábbitól eltérő valamibe kezdünk.
Ne rágódjunk olyan dolgokon, amiken nem tudunk változtatni! Fogadjuk el őket! Nem igazán bölcs dolog azon bosszankodni, hogy havazik. Az egyetlen dolog amit tehetünk, hogy melegen öltözünk, vízhatlan cipőt húzunk, vagy otthon maradunk a kandalló mellett.
A világ legkönnyebb dolga másoknak tanácsokat adni. A legnehezebb: nem adni. Még ha a tanácskérő a barátod is, általában azt akarja hallani, ami mellett már döntött. Ha úgy érezzük, tanácsot kell adnunk valakinek, tanácsoljuk neki azt, amit csinálni akar, vagy hallgassunk. Azt hiszem, a tanács az egyetlen dolog, amit áldásosabb kapni, mint adni.
A kíváncsiság, ahogy a szólás mondja, „megölheti a macskát”, de ami az emberi nemet illeti, egyedül a tudatlanság az, amit a kíváncsiság megölhet.
Nem fordulhat elő, hogy Isten azt várja inkább tőlünk, hogy a saját problémáink megoldásával törődjünk? Nem hiszem, hogy azt kívánná, életünket úgy éljük le, hogy mindig tőle függjünk, mindig az ő segítségét kérjük, közben magunk semmit sem teszünk sorsunk jobbításáért.
A kedvező alkalom barátom nem más, mint gondolkozásmód – plusz cselekvés!
Gyakori eset, hogy munkánk eredménye először használhatatlan lomnak tűnik, később azonban hasznunkra válik. A legfontosabb azonban – kialakítani magunkban azt a szokást, hogy ha elkezdünk valamit, fejezzük is be. Így még kudarcaink is a sikerhez vezető út állomásai lesznek.
Szervezés nélkül minden szétesne. Nem tanulhatnánk a tapasztalatainkból, nem lenne tudomány, nem lenne írás, nem lenne alkotó gondolkozás, nem lennének egymással versengő üzleti vállalkozások – egyszóval nem lenne semmi!
Aki kérdez, öt percig ostoba; aki sosem kérdez, örökké az marad!
Nem, emberként nem szabadulhatunk az érzelmeinktől, de megtanulhatjuk őket korlátok között tartani. Ha felhagyunk azzal, hogy gondolkozásunkban az érzelmek vezéreljenek, megszabadultunk attól a veszélyes szokástól, hogy végletekben gondolkozzunk, megengedhetetlenül általánosítsunk.