Ránk, emberekre nagyon jellemző, hogy amíg a dolgok függőben vannak, és van még esélyünk rá, hogy tovább és egyre tovább húzzuk, mindig reménykedünk, hogy a legközelebbi utcasarok mögött megtaláljuk a jót, és ezért sohasem ragaszkodunk hozzá, hogy ott legyünk boldogok, ahol éppen vagyunk. De mihelyt megállapodunk, és azt hisszük, hogy most aztán biztos a siker, ott állunk egy téglafal előtt. Nem fordul felénk a szerencse, sőt meglehetős feszültséget okozva várat magára. És ilyenkor sajnálkozva gondolunk vissza az elmúlt időkre, amikor még elszökhettünk, és valahol a láthatáron lebegő felhők között eltűnhettünk. Így ígérünk magunknak mindig újabb országokat, újabb esélyeket, csodálatos dolgokat, és kergetjük egyre tovább az álmokat, és közben provizórikus életet élünk.
Carl Gustav Jung
170 idézet
1875. július 26. - 1961. június 6.
svájci pszichiáter, pszichológus, az analitikus pszichológia megalapítója
A nő egyre inkább tudja, hogy csak a szerelem révén éri el a teljesebb önmegvalósítást, amiként a férfi sejteni kezdi, hogy csak a szellem ad igazi értelmet életének, és alapjában véve mindketten a kölcsönös lelki kapcsolatot keresik, mert a szellem szeretete és a szeretet szelleme a beteljesülést igényli.
Minden, amit megtanultam és megismertem, lépésről lépésre közelebb vitt Istenhez. Ma már megingathatatlan meggyőződésem, hogy létezik Gondviselő. Csak abban hiszek, amit biztosan tudok. Ez kiküszöböli a hit szükségességét. Ezért nem azt mondom, hogy hiszek Isten létezésében – tudom, hogy Ő létezik.
Mielőtt tökéletességre törekszünk, tudnunk kellene a hétköznapi ember életét élni anélkül, hogy engednénk megnyomorodni a bennünk rejlő lényeget. Aki e szerény keretek közt kiteljesedett, s úgy véli, elegendő energiája van még, ám kezdje el pályafutását, mint szent. Én sosem éreztem magam arra hivatva, hogy segítsem ebben.
A valódi személyiségnek mindig megvan a rendeltetése, és hisz benne… Ha valakinek rendeltetése van, annak eredeti értelme az: egy hang megszólította s valamire rendelte őt.
Csak a betegség után értettem meg, milyen fontos, hogy igent mondjunk a tulajdon sorsunkra. Mert ilyen módon jön létre egy olyan én, amely akkor sem vall kudarcot, hogyha fölfoghatatlan dolog történik vele. Olyan én, amelyik kitart, elviseli az igazságot és megbirkózik a világgal meg a sorssal. Akkor még a vereségből is győzelem kovácsolható. Semmi sem kuszálódik össze – sem kint, sem bent; a tulajdon folytonosságunk ugyanis helyt állt az élet és az idő áradatával szemben. De ez csakis akkor történik így, ha az ember nem avatkozik bele tolakodóan a sors terveibe.
Mi a nagy álom? A nagy álom sok kis álomból és az alázatnak, az álom jelzései előtt való meghódolásnak sok aktusából áll. A nagy álom a jövő és annak az új világnak a képe, amelyet még nem értünk.
A felnőttség kritériuma nem az, hogy az ember valamely szektához, csoporthoz vagy néphez tartozik, hanem az, hogy alá tudja vetni magát saját önállósága szellemének.
Amikor az ember le tud mondani a rettentő élni akarásról, s úgy érzi, mintha feneketlen ködbe hullana, akkor kezdődik az igazi élete mindazzal, amire rendeltetett, és amit soha nem ért el. Ez valami kimondhatatlanul nagy dolog.
