Abszolút élhető idegekkel rendelkezem. A színházban időnként vannak kisebb kirohanásaim, de a hétköznapokon, a civil életben nyugodt ember vagyok. […] Tudniillik, ha vészhelyzet van, halálos nyugalom fog el, és képes vagyok a megoldásra koncentrálni. Ezért mindig meg is találom azt.
Addig állok a színpadon és addig játszom, amíg bírok. A színház és a közönség szeretete éltet, ez ad erőt és ezért érdemes csinálni. A színház benne van egy színész vérében, fájós láb vagy kor ide vagy oda, játszani kell, mert ez éltet minket.
Egyetlen szülinapi fogadalmam van, az, hogy megfogadom, hogy sosem teszek fogadalmat. Nem tudnám úgysem betartani. Kívánni mindig azt kívánom, hogy egészség legyen és az egész családom egészséges legyen, ez a legfontosabb.
Nagyon szeretem a karácsonyt. A készülődésben az a legizgalmasabb, hogy mindenkivel számolni kell, ajándékot találni neki, aztán beszerezni azt, és ez persze nehéz is, sok időt is igényel. Viszont magam sem vagyok könnyű eset: nem mondom meg soha, hogy mit szeretnék karácsonyra, mert ha meglepetésként ér az ajándék, ha nem is tökéletes, borzasztóan tudok neki örülni.
Számomra a legkedvesebb pillanat ezen a pályán az, amikor vége van egy sikeres előadásnak, és a közönség derűs arccal, odaadással tapsol. Ilyenkor úgy érzem, összeölelkezünk, és ezekben a pillanatokban ott van a közönség ígérete is, hogy „máskor is eljövünk”.
Én addig olvasom a szerepet, amíg azt nem hiszem, hogy az én vagyok, és amikor már úgy érzem, hogy ezt direkt nekem írták, akkor lehet játszanom.
Én mindenhová véletlenül kerültem. Ami szembejött az életben, azt elfogadtam: próbálom megtalálni, hogy abban a valamiben mi a jó. A színészetben pedig sok jót találtam!
Szeretem föltenni a kérdést, hogy miért történik ez vagy az, miért viselkedem úgy, ahogyan. Manapság ezen mintha ritkábban gondolkodnának az emberek, mint régen, így aztán hamarabb sopánkodnak és vádaskodnak, mint hogy a dolgok mögé néznének. Én még mindig törekszem a tisztánlátásra. Sokat segít, ha azt nézem meg egy ügy kapcsán, ki fizetett rá, és kinek lett nagy haszna belőle. Ha ezt tudom, könnyebben eligazodok az életben.
Nálam a pohár mindig félig teli van. Lehet, hogy ez családi vonás, valahogy így vagyok eleresztve. A papám nyolcéves korában vált családfenntartóvá – muszáj volt vidáman néznie a dolgokat, hogy ki lehessen bírnia az életet.
Mindig azt szoktam mondani, hogy a színészetet nem lehet se tanulni, se tanítani, a színészetet csak gyakorolni lehet. A színész élete végéig tanul, és nemcsak a szerepeit, de annál többet is: az embereket. A közönség mindig tanít.
Ha azt látom, hogy valaki szándékosan csinál rosszat, akkor sem balhézom, csak kiiratkozik az életemből.
Politikai kabarét mindig is szerettem csinálni. Az éppen fönt lévőket piszkálni. Mindent lehet a színpadon, de nyíltan, ténylegesen politizálni azt nem.
A jóisten tudja, hogy miért, két fél országgá mentünk széjjel, felfogni nem tudom, csak látom. Ebben a két fél országban is biztosan van tíz olyan dolog, ami mind a kettőnek egyformán kell. Hát azt, azt találjuk meg!
A profiboksz végén, amikor véresre verik egymást, kihirdetik az eredményt, az egyik győzött, a másik vesztett, utána a két bokszoló összeölelkezik… Tudod, miért? Mert nekik a boksz a fontos. Amíg csak tudom, megütöm, de amikor arról van szó, hogy na, itt a vége, akkor nincs más.
Az én legbensőbb, legszentebb gondolatom az a béke. Énnekem az a legcsodálatosabb dolog. Meggyőződésem, hogy a béke sokkal nehezebb, mint a háború. Háborút könnyű csinálni, bárki tud. A béke, a másikban megtalálni a jót, és azt keresni benne, megtalálni benne azt, ami érték, az a nehéz dolog, de csodálatos. És ez nemcsak így személyekre érvényes szerintem, hanem ez nagyobb léptékben is érvényes.
Minden fiatal színészt köteleznék, hogy egy-két évre igazgató legyen, mert akkor megtudná, milyen felülmúlhatatlan gyönyörűség színésznek lenni.
Óriási üzlet (…) a tiltás! A világ legnagyobb üzlete! Mert amit tiltanak, az mindig édesebb.
Két igazság van, amit nem lehet félremagyarázni, csak elviselni. A születést és a halált. Az összes többi csak a töltelék.
Nem tudom, hogy van-e egyáltalán visszavonulás a színészetben. A színházban ugyanis van gyerekszerep, fiatal szerep, középkorú és öreg szerep. Végtelen a lehetőség.
Hogy a közönség mikor nevet vagy mikor sír, az nem rám tartozik. Mindig a szerepet kell eljátszani, a többi a nézők dolga.
