Több mint hét évnyi kaliforniai kormányzóság alatt nagyjából 200 millió dollár értékű filmszerepről mondtam le, és nagyjából 40 milliót költöttem a saját zsebemből választási kampányokra és egyéb költségekre.
Arnold Schwarzenegger
1947. július 30. -
Emmy- és Golden Globe-díjas osztrák származású amerikai színész, testépítő, üzletember és politikus
A politikai bátorság nem politikai öngyilkosság.
A pénz nem tesz boldogabbá. Most 50 millió dollárom van, de ugyanolyan boldog vagyok, mint amikor 48 millióm volt.
Az az érdekes a bukással kapcsolatban, hogy a tanulásnak sokkal fontosabb eszköze, mint a győzelem. Ha győzől, nem kell leülnöd, és más szemszögből újragondolnod.
Jim Lorimer és én már 47 éve vagyunk barátok. Végig egy nagyon egyszerű, kézfogáson alapuló megállapodás volt köztünk. Nem kellett szerződés, mert az egymásba vetett szilárd hitünk erős alapot adott.
1970-től ösztönösen nyerni akartam: eltakarítani a versenyben mindenki mást, elpusztítani az ellenséget és tétovázás nélkül átgázolni mindenen. Már évekkel a film elkészülte előtt terminátor voltam.
Nem akarom magam túl erősen megcsípni, mert nem akarok felébredni, és arra eszmélni, hogy ez az egész csak egy álom. Képzeld csak el: reggel ötkor arra ébredek, hogy valaki megráz és azt mondja: „Gyerünk Arnold, kezdődik a műszakod az acélgyárban!”
Minden álom magában hordozza a kockázatokat, különösen a kudarcok veszélyét. De engem nem tántorít vissza semmiféle kockázat!
Úgy hiszem, az ember az egész világot bejárhatja és mindenhol letelepedhet, de a gyökerei örökre a hazájához fűzik.
Az életet mindig a hegymászáshoz hasonlítom. Nemcsak a szenvedés miatt, hanem azért is, mert már magában a mászásban is annyi élvezetet lelek, mint a csúcs elérésében.
Nem csak egy testépítő bajnok szerettem volna lenni, én akartam lenni a valaha élt legjobb testépítő a világon. Ne feledjétek: soha ne gondolkozzatok kicsiben. Gondolkozzatok nagyban. Mindig legyen egy víziótok. Ha ez nincs meg, ha nincs cél előttetek, akkor csak úsztok az árral, cél nélkül. Találjátok meg a céljaitokat, és kövessétek őket.
A legfontosabb szabály, hogy dolgozz nagyon keményen! Nem akarhatsz azon megbukni, hogy nem voltál elég kitartó… (…) Mindig is hittem benne, hogy minden követ meg kell mozgatni.
Ne engedjétek meg másoknak, hogy megmondják, mit csináljatok, hogy mit álmodjatok. Ne féljetek a kudarctól! Mindent, amit valaha is megpróbáltam véghezvinni, úgy csináltam, hogy nem zavart, ha esetleg kudarcot vallok.
Ha az ember állandóan rágódik valamin, az elméje nem tud lazítani. Az elmének ugyanúgy pihenésre van szüksége, mint a testnek.
Bár nem nyerhetsz mindig, mégis meg kell hoznod a döntéseidet. Ha megbénít a vesztéstől való félelem, sosem fogsz igazán semmit megpróbálni.
Ha naponta 6 órát alszol, akkor 18 marad. Ebbe bőven belefér sok munka, tanulás és még a szórakozás is. Tudom, hogy ilyenkor sokan felszisszennek, hogy hé, én 8-9 órát alszom. Hát javaslom, aludjanak gyorsabban.
Csak akkor válik valami lehetségessé, ha nekimegyünk a lehetetlennek. Ha nem megy, hát nem megy – úgyis mindenki ezt várta. De ha mégis sikerül, akkor a világ sokkal jobb hely lesz.
Bízz magadban! A fiatalok rengeteg tanácsot kapnak a szüleiktől, a tanáraiktól és mindenki mástól, de a legfontosabb mégis az, hogy áss mélyre magadban, és tedd fel a kérdést, ki akarsz lenni. Nem mi, hanem ki.



