Van a magyar politikának, mint annyi más nép politikájának is három nagy veszélye, és három gyenge pontja. Az egyik az opportunizmus, vagyis a gyávaság.
A gyávaság is mindig velünk volt és voltak gyávák és opportunisták, akik hajlandók voltak idő előtt engedni, és akikben nem volt kitartás. A Magyar Demokrata Fórumnak és a magyar nemzet jobbik felének sohasem volt köze az opportunizmushoz.
De van egy másik hibája is ennek az országnak és ennek a népnek a politikában: a doktrinerség. Az a doktrinerség, amikor a valóságtól elrugaszkodva, elméleti elképzelések foglyaként, realitások nélkül, politikai fantazmagóriák, vagy egyszerűen csak teóriákban gondolkodva sodorták veszélybe ezt az országot.
Ez is idegen kell, hogy legyen tőlünk, mert nincs veszélyesebb, ha a politikát nem a politikáért felelősek, hanem bármi nagy tudással, bármilyen intellektuális adottságokkal, de a politikai gyakorlat és realitás ismerete nélkül akarja ezt bárki tévútra vezetni. Voltak ilyenek jobbról és balról ebben az országban, nekünk egyikhez sem lehet közünk!
És az opportunizmus és a doktrinerség után a harmadik nagy veszély, amely mindig előfordult, és szeretném hinni, hogy a Magyar Demokrata Fórumnak ez sosem lesz sajátja: a kocsmapolitika. Az egymás „überolása”, az a politika, amikor megelégszünk azzal, hogy jó nagyokat mondunk, és aki nagyobbat tud mondani, annál bátrabb. És hogyha jó nagyot tud mondani, akkor röstelli a másik magát, és mond még nagyobbat. De amikor eljön a nehéz óra, a számonkérés ideje, a nagyszájúak nemegyszer összeomlanak.
(részlet az MDF II. Országos Gyűlésén 1989. október 20-án tartott politikai beszámolójából.)
