1875. január 14. - 1965. szeptember 4.
német lelkész, filozófus, tanár, orvos
Korábban minden tudós gondolkodó is volt, aki valakinek számított nemzedékének szellemi életében. Korunk szert tett arra a képességre, hogy a tudományt és a gondolkodást szétválassza. Ezért bár még létezik a tudomány szabadsága, szinte alig akad már gondolkodó tudós.
Már az is megfigyelhető, hogy a fiatalságot olyanok oktatják, akik nem elég univerzálisak ahhoz, hogy feltárják előttük a résztudományok összefüggéseit és a természeti világ horizontjait.
Bachnál a szövegnek nemcsak a teste, hanem a lelke is kifejeződik a hangokban.
A helyesen értelmezett tudomány kigyógyítja az embert a büszkeségéből, mert megmutatja határait.
Vannak idők, amikor a saját fényünk kialszik, és egy másik embertől kapott szikra kell, hogy újra lángra kapjon. Mindannyiunknak jó okunk van rá, hogy mélységes hálával gondoljunk azokra, akik fellobbantották bennünk a lángot.
Az élet igenlése az a szellemi cselekedet, amely által az ember abbahagyja azt, hogy csak úgy éljen a világban, tisztelettel kezdi saját életének szentelni magát, hogy ezzel a valódi értékére emelje azt.
A gondolkodó ember szükségét érzi annak, hogy ugyanolyan tisztelettel adózzék minden rajta kívül álló életakaratnak, mint a magáénak.
Az ember csak akkor erkölcsös, ha magát az életet tartja szentnek, a növényekét és az állatokét épp úgy, mint az emberét, és igyekszik a lehetőségekhez képest segítséget nyújtani minden szükséget szenvedő életnek.
Egy világnézet csak akkor bizonyul igaznak, ha a léthez és a világhoz fűződő viszonyunkat olyanná alakítja, amely aktív erkölcs vezette, mélyebb emberekké formál bennünket.
Amikor az ember már nem veszi természetesnek a létét, hanem meglátja benne annak misztikusságát, ott kezdődik a gondolat.
Sokat vagyunk együtt, mégis elpusztít minket a társas magány.
Csak akkor öregszel meg, ha már nem szárnyalsz, és hagyod, hogy a pesszimizmus és a cinizmus megdermessze a szívedet.
A fiatalság mércéje nem az életkor, hanem a szellem és a lélek állapota: az akarat- és képzelőerő, az érzelmek intenzitása, a jókedv és a kalandvágy győzelme a lustaságon.
A világ jövője nem attól függ, hogy mennyire értjük, hanem, hogy mennyire tiszteljük az életet.
A nagy titok: úgy járni végig életutunkat, hogy ne kopjunk el. Erre az olyan ember képes, aki nem az embereket és a tényeket veszi számításba, hanem minden élményét önmagára vetíti vissza, és a dolgok végső okát önmagában keresi.
Ahogyan a fa minden évben ugyanazt a gyümölcsöt hozza, és az mégis mindig új, ugyanúgy a maradandó értékű gondolatokat is állandóan újra kell alkotni.
