Ahol eltűnik az a tudat, hogy minden emberhez közünk van, a kultúra és az etika meginog. Akkor már csak idő kérdése, hogy eljussunk a humánum teljes megtagadásához.
Albert Schweitzer
1875. január 14. - 1965. szeptember 4.
német lelkész, filozófus, tanár, orvos
Eltávolodtunk a kultúrától, mert nem gondolkodtunk a kultúráról.
Minthogy még a spirituálisnak is az igazság a lényege, minden új igazság nyereséget jelent.
Két tapasztalat árnyékolja be életemet: az egyik az, hogy a világ érthetetlenül titokzatos és gyötrelmes; a másik pedig, hogy az emberiség szellemi hanyatlásának korszakában születtem.
Hálatelt szívvel gondolok arra az időre, amikor erőimet nem kímélve, szüntelen fizikai és szellemi munkát végezhettem.
Nyugalommal és alázattal tekintek az eljövendő munkám elé azért, hogy készségesen lemondjak róla, ha eljön az ideje.
A kultúra lényege az egyén, valamint a társadalom erkölcsi tökéletesedése.
Nem a tettek mennyisége, a minősége számít. Arra van szükség, hogy tevékenységi akaratunk öntudatra ébredjen, és megszűnjön a vaksága.
Korábban minden tudós gondolkodó is volt, aki valakinek számított nemzedékének szellemi életében. Korunk szert tett arra a képességre, hogy a tudományt és a gondolkodást szétválassza. Ezért bár még létezik a tudomány szabadsága, szinte alig akad már gondolkodó tudós.
Már az is megfigyelhető, hogy a fiatalságot olyanok oktatják, akik nem elég univerzálisak ahhoz, hogy feltárják előttük a résztudományok összefüggéseit és a természeti világ horizontjait.
Bachnál a szövegnek nemcsak a teste, hanem a lelke is kifejeződik a hangokban.
A helyesen értelmezett tudomány kigyógyítja az embert a büszkeségéből, mert megmutatja határait.
Vannak idők, amikor a saját fényünk kialszik, és egy másik embertől kapott szikra kell, hogy újra lángra kapjon. Mindannyiunknak jó okunk van rá, hogy mélységes hálával gondoljunk azokra, akik fellobbantották bennünk a lángot.
Nem kell egyedül élned a világban, ott van a testvéred.
Az élet igenlése az a szellemi cselekedet, amely által az ember abbahagyja azt, hogy csak úgy éljen a világban, tisztelettel kezdi saját életének szentelni magát, hogy ezzel a valódi értékére emelje azt.
A gondolkodó ember szükségét érzi annak, hogy ugyanolyan tisztelettel adózzék minden rajta kívül álló életakaratnak, mint a magáénak.
Az ember csak akkor erkölcsös, ha magát az életet tartja szentnek, a növényekét és az állatokét épp úgy, mint az emberét, és igyekszik a lehetőségekhez képest segítséget nyújtani minden szükséget szenvedő életnek.
Egy világnézet csak akkor bizonyul igaznak, ha a léthez és a világhoz fűződő viszonyunkat olyanná alakítja, amely aktív erkölcs vezette, mélyebb emberekké formál bennünket.
Amikor az ember már nem veszi természetesnek a létét, hanem meglátja benne annak misztikusságát, ott kezdődik a gondolat.
Sokat vagyunk együtt, mégis elpusztít minket a társas magány.
Csak akkor öregszel meg, ha már nem szárnyalsz, és hagyod, hogy a pesszimizmus és a cinizmus megdermessze a szívedet.