Valamely Isten-fejen állok,
Mert így birom a birhatatlant,
Mert így birom el a szivemet,
Ezt a jó és mégis rossz katlant.
Állok, várok, nézek riadtan,
Sehogysem bizok az Időben
S a fájdalmaim kiömlenek
Áradt tavasz-vizekként bőven.
Ady Endre
1877. nov. 22. - 1919. január 27.
magyar költő
A legemberibb ember a leggyávább ember. Így jöttem, így viaskodtam, így nem haltam még meg, így emlékezem és így vagyok.
Kapcsolódó személyek / kategóriák
Nem bírom már harcom vitézül,
Megtelek Isten-szerelemmel:
Szeret kibékülni az ember,
Mikor halni készül.
Jöttem a Gangesz partjairól,
Hol álmodoztam déli verőn,
A szívem egy nagy harangvirág
S finom remegések: az erőm.
S hozzámtartozni lehetett hited,
Kinek mulását nem szabad, hogy lássák,
Kinek én úgy adtam az ölelést,
Hogy neki is öröme teljék benne,
Ki előttem kis kérdőjel vala
S csak a jöttömmel lett beteljesedve.
Megöl a disznófejű Nagyúr,
Éreztem, megöl, ha hagyom,
Vigyorgott rám és ült meredten:
Az aranyon ült, az aranyon,
Éreztem, megöl, ha hagyom.
Szörnyű idők ezek, de szép idők, s bánataimnak legbánatosabbja az, hogy nem most, és veletek vagyok olyan ifjú, amilyennek ma lenni illik, s amilyenek hiszem, hogy vagytok.
Mért tudjuk azt, hogy élünk?
Mért nem bátrabb a téboly
S minden értést, mi még volt,
Mért nem söpör világgá?
Most, a gyáva szemérmetlenség
Kurjongató, rossz éjjelén,
Böcsületére jól vigyázzon
Minden nemes szegény legény.
Sohse kivánkoztam nagy erdőket nyírni,
Fájásokat fájón, fájlalva lebírni,
De szeretek olykor s manapságig írni
S fájó fájdalmamat imigyen kisírni.
Valami szépet egy tán-senkinek,
Szerelmeset, jót üzenni szeretnék,
Csak hálából, mert Érted vagyok kedves,
Csalárdul is hű, csókhoz, szerelemhez.
Dunának, Oltnak egy a hangja,
Morajos, halk, halotti hang.
Árpád hazájában jaj annak,
Aki nem úr és nem bitang.
Kezében óriás rostával
Áll az Idő, és rostál egyre,
Világokat szed ki és rostál ki
Vidáman és nem keseregve
S búsul csak az, akit kihullat.S aki kihull, megérdemelte.
Szent elgondolás: volt egy Jézus,
Ki Krisztus volt és lehetett
És szerette az embereket.Ő mondta: fegyvert a fegyverrel
Győzni s legyőzni nem szabad:
Jézus volt, Krisztus: legigazabb.
Történteidből bánsz-e valamit
S a jajokra emlékszel, miket küldtem,
Vagy minek jönni kellett, mit se bánsz
S élsz tovább az Élet fölé kerülten?
De e süket tél-támadáskor
Érzem legjobban ősi voltam,
Hogy nem először bandukoltam,
Hogy nem először sírok.
Őrzők, vigyázzatok a strázsán,
Az Élet él és élni akar,
Nem azért adott annyi szépet,
Hogy átvádoljanak most rajta.
Ez a ricsaj majd dallá simul át,
Addig halottan avagy éberen,
Pihenjen a szent láz s az értelem,
Míg eltünnek a mai figurák.
Talán nem is a földön jártam:
A nőkben tiszta angyalt láttam,
Glória volt fejök felett,
Ők hozták földre az eget.Most sétálok a sétatéren,
Amennyi szép lány, mind megnézem,
De jót egyről sem gondolok –
Hiszen csak gyönge nők azok!