Ady Endre

Ady Endre

1877. nov. 22. - 1919. január 27.

magyar költő

Ez itt pedig magam vagyok,
Régi tüzek fekete üszke
S fölöttünk végzet-szél fütyöl,
Szaladj tőlem, átkozz, gyülölj,
Avagy légy rám ujjongva büszke.

Valamely Isten-fejen állok,
Mert így birom a birhatatlant,
Mert így birom el a szivemet,
Ezt a jó és mégis rossz katlant.

Állok, várok, nézek riadtan,
Sehogysem bizok az Időben
S a fájdalmaim kiömlenek
Áradt tavasz-vizekként bőven.

Jöttem a Gangesz partjairól,
Hol álmodoztam déli verőn,
A szívem egy nagy harangvirág
S finom remegések: az erőm.

S hozzámtartozni lehetett hited,
Kinek mulását nem szabad, hogy lássák,
Kinek én úgy adtam az ölelést,
Hogy neki is öröme teljék benne,
Ki előttem kis kérdőjel vala
S csak a jöttömmel lett beteljesedve.

Megöl a disznófejű Nagyúr,
Éreztem, megöl, ha hagyom,
Vigyorgott rám és ült meredten:
Az aranyon ült, az aranyon,
Éreztem, megöl, ha hagyom.

Mért tudjuk azt, hogy élünk?
Mért nem bátrabb a téboly
S minden értést, mi még volt,
Mért nem söpör világgá?

Most, a gyáva szemérmetlenség
Kurjongató, rossz éjjelén,
Böcsületére jól vigyázzon
Minden nemes szegény legény.

Valami szépet egy tán-senkinek,
Szerelmeset, jót üzenni szeretnék,
Csak hálából, mert Érted vagyok kedves,
Csalárdul is hű, csókhoz, szerelemhez.

Dunának, Oltnak egy a hangja,
Morajos, halk, halotti hang.
Árpád hazájában jaj annak,
Aki nem úr és nem bitang.

Kezében óriás rostával
Áll az Idő, és rostál egyre,
Világokat szed ki és rostál ki
Vidáman és nem keseregve
S búsul csak az, akit kihullat.

S aki kihull, megérdemelte.

Szent elgondolás: volt egy Jézus,
Ki Krisztus volt és lehetett
És szerette az embereket.

Ő mondta: fegyvert a fegyverrel
Győzni s legyőzni nem szabad:
Jézus volt, Krisztus: legigazabb.

Történteidből bánsz-e valamit
S a jajokra emlékszel, miket küldtem,
Vagy minek jönni kellett, mit se bánsz
S élsz tovább az Élet fölé kerülten?

De e süket tél-támadáskor
Érzem legjobban ősi voltam,
Hogy nem először bandukoltam,
Hogy nem először sírok.

Őrzők, vigyázzatok a strázsán,
Az Élet él és élni akar,
Nem azért adott annyi szépet,
Hogy átvádoljanak most rajta.

Ez a ricsaj majd dallá simul át,
Addig halottan avagy éberen,
Pihenjen a szent láz s az értelem,
Míg eltünnek a mai figurák.