388 idézet
A beszéd zenei oldala csakolyan jellemző tulajdonsága minden népnek, mint a zenéje. A nyelv is énekel, a zene pedig beszél. Világosan érezzük a nyelv és zene dikciójának még eléggé fel nem derített, talán fel sem deríthető összefüggését. Kérdés, megnyílnak-e a magyar dallam és ritmus végső finomságai olyan zenész előtt, akiben nem él a nyelv ritmusa és dallama gyermekkora óta?
Nem lehet magyar, aki nem iszik a magyar kultúra csodaforrásából. A kultúrában pedig benne van a népkultúra. Zenében majdnem teljesen azonos vele. Nem tekintjük művelt embernek, aki nem ismeri a magyar népballadákat. El kell jönni az időnek, mikor a népzene is a magyar műveltség alapköveihez számít.
Sokkal könnyebb, ha a gyermek első zenetanára az édesanyja.
Mindig is a komponálás volt a célom, és a hangszerek csak annyira érdekeltek, amennyire a komponálás eszközeként meg kellett ismernem őket. Számomra egész természetes volt, hogy kiváltképpen énekhangokra írtam. És amit hangszerekre komponáltam, annak is van énekbeli alapja.
Nagy ritkán megcsendült a népszínműben is, másutt is egy-egy másféle, messziről-került dallam. Nem oly tetszetős, fülbemászó, nem oly hajrázó, zárkózottabb, keményebb. De mélyebben magyar, messzibb múltba mutató.
Ez elszórt dallamok hívogattak arrafelé, ahol termettek, mikor a millennium mámora elszállt, s az itt maradt sivárságban egyre bizonyosabb lett: ez nem a teljes magyar élet, kell még egy mélyebb magyarságnak lenni, igazi arcát még rejti előlünk.
Egyike legősibb dallamainknak a „Felszállott a páva vármegye házára…” Ezt a dalt variációs művé dolgoztam fel, és amikor egyszer Moszkvában vezényeltem, elém lépett egy öreg mari férfi (más néven cseremisz) és azt mondta: „Hiszen ez a dal a miénk.” Számomra ez azt bizonyítja, hogy ez a dal legalább 1500 éves.
A zene és szöveg összetartozása oly szoros, hogy egyik a másik nélkül nem is él, egyik rögtön fölidézi a másikat.
A dal eleven énekben él; nem olvasással, hanem élőszóval terjed szájról-szájra.
A Depeche Mode-nak nagy rajongója vagyok, középiskolában pedig a grunge rock volt meghatározó. Ma egyre inkább a világzene és a különféle fúziók irányába érdeklődöm. Jelenlegi kedvencem Mark Eliyahu, aki egy kemendzse nevű vonós hangszeren játszik.
A zene hanghullámainak hatása olyan intenzív tudatállapot-módosító, amely esetenként a drogokkal is vetélkedik.
Egyszerűen nem hallom, hogy bárki azt a zenét játszaná, ami a fejemben van, úgyhogy nekem kell játszanom.
Sok ember úgy jön el a koncertemre, hogy na, nézzük meg, mit tud, és meg kell mozgatnom a szkeptikusokat is.
A pop- és a traparcok kényszeresen átveszik a külföldi mintákat, pedig ez a legrosszabb, amit csinálhatnak. Eljátsszák, hogy sok pénzük van meg nagy autójuk, de ennek Amerikában van kultúrája, itthon nem annyira hiteles. Még akkor sem, ha gazdagok.
A zenében lévő érzelmeket igyekszem megnyomni a szavakkal is.
Nem tudatosan, de sokféle hangképzést elsajátítottam. Korábban torokból, levegősen énekeltem, de az arab zenékből megtanultam, hogy tüdőből kell indítani, hogy mélyebb hangzása legyen az éneknek.
Minél több zenét adok ki, annál jobban megy le rólam a teher. Tizenhat éves korom óta bizonyítani akartam, és azért csinálok sok zenét és gyorsan, hogy tudjanak mit kapcsolni hozzám az emberek.
Kábé 200 zenei alapom van a fiókban, de ezek nem kidolgozott zenék. Max. fél órát töltök velük, aztán elmentem, hogy majd visszatérek rá, de persze soha a büdös életben nem fogok. Ha elfogy a tárhely, kitörlöm az összeset. Nem szeretek fiókdalozni. Ha albumot írok, nem veszek elő régi fájlokat, hanem újat kezdek a Logicban.
