Bármekkora slágert írhatok, ott lesz a bélyeg rajtam, hogy ez egy kábítószeres.
Nekem ez a küldetésem, én a zenéért jöttem erre a Földre. Ha a zenén keresztül tudok valamit adni, akkor boldog vagyok. És ha valaki jön velem, akkor jön velem, ha valaki nem, semmi baj! Nagyon boldog vagyok azzal a közösséggel, akik velem tartanak, és köszönöm nekik.
Nagyon hálás vagyok azért, hogy művészettel, zenével foglalkozhatok, mert olyan dolgokat tudok magamból kiénekelni, ami miatt más három hónapig jár terapeutához. Nagyon fontos, én is járok, de a zene nagyon sokat segít, hogy az emberben ne gyűljenek fel a nehézségek.
Kevesen veszik tudomásul, hogy kezdőknél a zenetanítás elsősorban nem a zenei tudáson, hanem a tanár személyiségén, kapcsolatteremtő képességén múlik.
Apám különböző kórusokban énekelt, én nagyon fiatalon zongoráztam néhány évig, de később játszottam tenorkürtön is.
Szerintem azok nem nagyon tudnak írni és előadni, akik nem éltek meg dolgokat. Az igazi üzenetek a megélt dolgokból születnek. Persze, fikciók is vannak, de a velős mondatokat a valóság szüli.
Én nem a meg nem értett művész akartam lenni, hanem az, akinek van közönsége, aki tud adni, összhangban van önmagával.
Megtanultam, mi áll nekem jól. Szerették azt a hangomat hallani, amelyik recseg, ropog, de 29 dalt úgy elénekelni nem lehet. Ma már tudom, hogy nem kell minden dalban leüvöltenem a csillagokat, nem kell állandóan bizonyítanom, hogy azt is ki tudom énekelni.
Amíg élek, énekelni fogok. Frank Sinatra is addig énekelt, amíg meg nem halt. Ahogy Presser Gábor mondaná: ezt egy életen át kell játszani. Csináljuk, amíg tart, majd elmegyünk, átöltözünk és lehet, hogy a következő életemben kazánkovácsként térek vissza. Az sem lesz olyan rossz, bár egy kicsit melegem lesz, az biztos…
Én úgy érzem, hogy a rajongás többnyire inkább a dalaimnak, illetve annak szól, ahogy előadom ezeket a dalokat.
Ha a jóisten megsegít és egészséges vagyok, olyan nincs, hogy ne sikerüljön egy koncert.
A dalszövegeim arról szólnak, hogy békésebben éljünk, jobban figyeljünk oda egymásra. Ezt ugyanis elfelejtettük.
Nagyon jól ismerem az előadóművészeti szakmát. Fényesen csillog, csak sokat kell suvikszolni.
Tudom, mikor vannak olyan dalaim, amik olyanra sikerednek, hogy eljutnak a rádiókba páran úgy vannak vele: „Áhh, mi a franc? Ez nem hip-hop.” Hogy is mondjam? Efelett már nincs hatalmam, miután kiadtam a zenémet. Lényegtelen milyen vagy miről szól, minden egyes számban arra törekszem, hogy szövegileg erős legyen. Sosem kötnék kompromisszumot, hogy „Ez a zenei alap úgy hangzik, hogy játszhatják a rádiók. Hadd írjak valami passzoló refrént és valami agyatlan szöveget”. Nem arra törekszem, hogy albumokat adjak el és slágereket gyártsak.
Mindig azt mondom a saját munkámról, és úgy általában a zenéről is, hogy olyan mint egy időgép. Minden egyes album türközi azt, éppen mint mentem keresztül az adott időszakban.
Nekem soha nem volt tervem,
Az életem soha nem volt rendben,
Mert a zenére minden feltettem.
A zene segít, ha baj van,
Ha csalódtam csajban, spanban,
Ha lent tart az élet és nincs megoldás,
A zene az egyetlen társ.
A zene mindenkié. Csak a kiadók gondolják azt, hogy bárki is birtokolhatja.