Szeretlek, hogy kezdhesselek szeretni,
hogy a végtelent mindig újrakezdjem,
s hogy soha meg ne szűnjelek szeretni,
azért van az, hogy néha nem szeretlek.
Vallomás idézetek
Szeretem azt a földdarabot, ami te vagy, mert a bolygótérben nincs másik csillagom. Benned ismétlődik a táguló világegyetem.
Titkosan szeretlek, ahogy a bűnös dolgokat; akár a lélek az árnyat…
Mit meg nem adnék érted… Neked. Házat, autót, ékszereket, utazásokat, a csillagokat az égről. Mindent, amit szemed megkíván… És valóban. Érted, neked nem ezeket adnám. Csak egy „valamit”. Amit nem a szemed kíván, hanem a szíved. A szívemet. Magamat.
Fontos vagy. Mert vagy. Csendes érkezés, boldog ébredés, puha ölelés, izgalmas felfedezés, szelíd érintés, lágy dallam, könnyed szárnyalás, valóra váló csoda. Vagy napfény, víz, levegő, illat, íz, szín, kávé, mézescsók, magasság, mélység, távolság, közelség.
Ha bezárhatnálak a szívembe, ott tartanálak fogva.
Csak egy halk sóhaj száll
Szívem bársonyos partján.
Te maradsz, s te voltál,
Érted szívem úgy kalapál.
Súgj egy titkot még,
Mitől féltékeny az ég!
Míg tart az örökké,
Én csak veled lennék!
A bölcsek szerint csak az őrültek rohannak a végzetükbe,
De én megállíthatatlanul beléd szerettem.
Tiétek éltem, mindenestül,
őszintén, ahogy leírom;
Más átalussza mámorát
Az enyém itt áll papíron.
Át- s átalakult vérem, bőröm, minden
sejtje testemnek, bánatom, reményem.
Mily lakócsere az agyban, a szívben!
Bár nekem is a vakitó veszélyben
a hűség daca volt a menedékem:
más a jövőm, a járásom, beszédem!
Egy nem változott, szívem egy lakóját
nem cseréltem: úgy szeretlek, mint régen.
Te vagy bennem a biztos állandóság.
Te vagy – romolhatatlan láng!- a lényem.
Sohasem vallottam neki szerelmet szavakkal, de ha a pillantások beszélni tudnak, a sült bolond is kitalálhatta, hogy fülig szerelmes vagyok. Végre megértett és viszonozta pillantásomat – minden pillantások legédesebbikével. Mit tettem azonban én? Szégyenkezve vallom be, hogy fagyosan magamba húzódtam, mint egy csiga. Minden pillantására hidegebb lettem, és beljebb húzódtam csigaházamba, úgyhogy szegény kis ártatlan maga sem tudta végül, nem káprázott-e a szeme, és mert képzelt tévedése zavarba ejtette, igyekezett anyját távozásra rábeszélni. Szeszélyes viselkedésemmel szívtelen kalandor hírébe keveredtem: én tudom csak milyen méltatlanul.
Szólj, csak szólj, hallgatok, hallgatok a világ végeig,
s várom a perceket, amelyekben engemet értesz!
mert nekem már csak te vagy és nem is lesz soha másom:
sem étel, sem ital, sem munka, sem élet…
Nem csak szóban lehet a másik tudtára adni, hogy szereted, hogy fontos neked. Hanem a zavaroddal. Egy pirulással, néhány esetlen szóval, a viselkedéseddel. Amiből a másik pontosan tudja, hogy zavarban vagy. Amit úgy imád. Mert ettől bájos vagy, csodálatos, megható.
Nem szavakkal akarom meggyőzni arról, hogy a véleménye igazságtalan: nem fogadalmakkal akarom bebizonyítani az érzelmeim állhatatosságát. A viselkedésem lesz a szószólóm: a távollét, a távolság, az idő. Az majd bebizonyítja, hogy ha magát egyáltalán megérdemelheti valaki, én igenis megérdemlem.
Szeretlek, szeretni is foglak,
Míg be nem dobnak egy jéghideg sírba.
De ha megtudom, hogy ott is van élet,
ott sem fogok mást szeretni,
egyedül csak téged.
Az Újszövetség a legjobb könyv, melyet valaha ismert vagy ismerni fog a világ.
A vallomások mindig megváltoztatják azt is, aki teszi, és azt is, aki meghallgatja.
Nem azért szeretlek, aki te vagy, hanem azért, aki én vagyok melletted.
Nem ígérhetem, hogy soha többé nem bántalak meg, de megesküszöm, hogy a halálom napjáig szeretni foglak. Borzalmas ember vagyok, és nem érdemellek meg, de remélem, hogy hinni tudsz bennem, és esélyt adsz nekem. Nagyon sajnálom, hogy olyan sok fájdalmat okoztam neked.
