A szervezett vallás az előző háború során elvesztett tekintélyéből visszaszerezhet valamennyit, ha arra szenteli magát, hogy követői energiáját és jóakaratát a növekvő szűklátókörűség ellen mozgósítja.
A biblia csudálatos következetességgel éppen a földi igazságok ellenkezőjét hirdeti: hiszen nem isten teremtette az embert saját képére és hasonlatosságára, hanem az ember alkotta istent saját hasonlatosságára. Hiszen nem a test halandó és a lélek halhatatlan, hanem éppen fordítva, a lélek mulandó és a test (vagyis az anyag) örökkévaló!
A jóhiszemű ember nem kárhozik el, még akkor sem, ha buddhista vagy mohamedán, vagy taoista, vagy akár a legfeketébb kannibál, akinek nem egy felfalt misszionárius van a rovásán… Aki a maga szellemi látóköre szerint őszinte, az üdvözül. Éppen ebben áll a magasztos isteni könyörület.
Krisztus Urunkat szörnyűséges szabadgondolkodónak tartották a kortársai… ezért üldözték halálra.
Minden ember különleges, és minden pillanat egyedi. Pótolhatatlan és helyettesíthetetlen. Nincs olyan ember, aki különlegesebb lenne a másiknál. Számos ember abban a hitben él, hogy Isten különleges módon és csakis az általa kiválasztott emberrel beszélget. Ez a hit számos embert tart távol Istentől, és egyben leveszi saját válláról a felelősséget, elfogadva más ember igazságát, akikről úgy gondolja, hogy hallott valamit Istenről. Ez az alapvető ok, amiért az emberek személyes szinten elfordulnak Istentől.
Nem lesz a tiéd, amiért könyörögsz, sem az, amit akarsz. Azért, mert éppen a kérésed rögzíti a hiányt, és ha kimondod, hogy mi után vágyakozol, azzal pontosan és csakis ezt az élményt, azaz az akarást hozod létre a valóságodban. A helyes imádság tehát soha nem az esdeklő könyörgés, hanem a hálaadás imája. Ha előre köszönetet mondasz Istennek azért, aminek a megtapasztalása mellett döntöttél, legyen az bármi, akkor végeredményben elismered a létét – gyakorlatilag. A hála így a legerőteljesebb nyilatkozat Isten számára; megerősítése annak, hogy megadtam a választ, mielőtt még kérdeztél volna. Úgyhogy soha ne könyörögj. Határozz, hogy úgy legyen!
A húsvét a vallás ünnepe. A vallás ad híveinek megnyugvást, hitet, föltámadást és mennybéli üdvösséget, nagypéntek pedig adja az emberi dokumentumok dokumentumát, a keresztrefeszítés igazságát, az apostolság tanulságait… Oh, boldogok a hívők, kik ma sírnak, zokognak, de tudják, hogy már holnap este hallelujázni fognak.
A feltámadás nem csak a hívők ünnepe, hanem minden emberé. A tiéd is. Rádöbbenhetsz, hogy erősebb vagy, mint a halál, és arra is, amit az eredeti görög szó, az anástasis jelent: „újra lábra állni”. Benned van az erő, az Élet ereje, hogy újra lábra állj. Élő lélek van benned, nem lehet téged legyőzni.











