Az emberek sosem teszik a rosszat olyan tökéletesen és lelkesen, mint amikor vallási meggyőződésből teszik.
A szent keresztnek sok-sok más darabját láttam én már sok más templomban. Ha mindegyik igazi volna, Krisztus urunkat nem két, keresztbe tett gerendára, hanem egy egész erdőre feszítették volna fel.
Az embereket elsősorban az jellemzi, hogy bármit készek elhinni. Az egyház például hogyan is állhatna fenn már csaknem kétezer éve e nélkül az egyetemes hiszékenység nélkül?
Vallásos embernek tartom magam, akihez nagyon közel áll Isten. Erről azonban nem nagyon beszélek, amikor másokkal társalgok.
Az a katolikus, aki hűen, következetesen megtartja Isten parancsolatait, élő tagja marad Krisztus Egyházának. Aki pedig Krisztus Egyházának tagjaként kitartóan imádkozik, annak imáit, egyesülve az Egyház imáival, Krisztus érdemei által az Egyház tárja az Úristen elé – akkor is, ha imádkozása közben szándéka ellenére el-elkalandoznak a gondolatai.
Soha nem szabad semmire visszatekintenetek, és imádkozásotokat semmilyen okból nem szabad megszakítanotok, kivéve, ha ezt az engedelmesség vagy a szeretet követeli meg. Mert az ördög pont az ima alatt zaklatja a leginkább a lelketeket – sokkal gyakrabban, mint bármilyen más tevékenységeteknél.
És miből ismerhető fel, hogy egy hit élő-e vagy sem? Az erények állhatatos gyakorlásából.
Jézus azt akarta, hogy szeretőek és megbocsátóak legyünk. Nem tudom, mitől olyan kegyetlenek az emberek.
Én a vallást abszolút magánügynek gondolom, és különösen azóta gondolom annak, amióta a kurzus-kereszténység eluralta a politikát, a hatalmi ideológiát. Nagyon finoman szólva is túl van pörgetve és hiszterizálva ez a téma. És amióta ez így van, azóta pláne azt gondolom, hogy lépjünk ebben hátrébb, hogy szépen, csendben, becsülettel mindenki intézze el magában ezt a dolgot.
Nem bírom már harcom vitézül,
Megtelek Isten-szerelemmel:
Szeret kibékülni az ember,
Mikor halni készül.
Szent elgondolás: volt egy Jézus,
Ki Krisztus volt és lehetett
És szerette az embereket.
Ő mondta: fegyvert a fegyverrel
Győzni s legyőzni nem szabad:
Jézus volt, Krisztus: legigazabb.
Keresztény vagyok és Krisztus követője. Komolyan veszem, hogy az embertársaimat – az ellenséget is – szeretni kell.
A keresztények közt, akárcsak köztünk, oly leküzdhetetlen makacssággal ragaszkodnak vallásukhoz, hogy az már egyenesen hóbort.
Az emberek végeláthatatlan vitákat folytatnak a vallásról; de mintha ugyanakkor azon is tusakodnának, ki tartja meg legkevésbé a vallását.
Elismerem, a történelem tele van vallásháborúkkal; de vigyázzunk: nem a vallások sokfélesége okozta a háborúkat, hanem a magát uralkodónak tartó vallás türelmetlensége.
A morálok és vallások a legfőbb eszközök arra, hogy az emberből azt alakítsunk, akit csak akarunk.
A papok és vallások cáfolatának módja mindig csak a következő: ki kell mutatni nekik, hogy tévedéseik már nem hasznosak – hogy többet ártanak, röviden, „erőbizonyítékuk” már nem áll meg a lábán.
Az egyház pontosan az, ami ellen Jézus prédikált és harcolni tanította tanítványait.
Eleddig minden keresztény stílusú „igazság”, minden „jóság”, minden „szentség”, minden „isteniség” a lehető legnagyobb veszélynek bizonyult – az emberiség még most is ki van téve annak a veszélynek, hogy egy életellenes eszmény tönkreteszi.