Milyen szomorú, hogy sokan azt gondolják, a tudomány és a vallás kölcsönösen kizárják egymást.
Ha a vallás az az erő, amely embert emberrel összeköt, a vallástalanság pedig az, amely elválasztja őket, csak azt mondhatom, hogy hazám vallását a zenében találtam meg, vallástalanságát pedig templomaiban és szalonjaiban.
Kissé különösnek találtam, hogy ugyanaz a dolog lehet Istentől s az ördögtől való, aszerint, ahogy nézni akarjuk. Sok ilyen dolog van a vallásban; vigasztalóim közül egyesek a Sátán incselkedésének tulajdonították gondolataimat, mások Isten sugallatának. Ugyanazt a csapást vagy Isten küldi ránk, hogy állhatatosságunkat próbára tegye, vagy a Sátán, hogy megkísértsen.
Engedtessék meg az embernek, hogy a természettel kapcsolatos istenadta jogával éljen, azaz uralkodjék felette. A józan ész és az igaz vallás megtanítja majd a helyes bánásmódra.
A keresztény család mint „kicsi egyház” a „nagy Egyházhoz” hasonlóan arra hivatott, hogy a világ számára az egység jele legyen és ily módon részt vegyen prófétai feladatában, a tanúságtételben annak a Krisztusnak országa és békéje mellett, aki felé az egész világ halad.
Nem az a küldetésünk, hogy elvont igazságokat hirdessünk. Az evangélium örömhíre nem elmélet és nem ideológia. Az evangélium élet!
A házasságban és a családban a kapcsolatok egész szövevénye valósul meg a személyek között (a házastársi közösség, az apaság és anyaság, a gyermeki és testvéri kapcsolat), s ezek révén minden ember bekapcsolódik az „emberiség családjába” és „Isten családjába”, amely az Egyház.
Az együtt imádkozó család együtt marad.
Megértem és elismerem, hogy másoknak értéket jelent a vallás.
Az ember etikai magatartása együttérzésen, nevelésen és szociális kötelékeken nyugszik, és semmiféle vallási alapokra nincs szüksége. Elég szomorú volna az emberekre nézve ha a halál utáni büntetés félelmével és a jutalmazás reményével kellene őket kordában tartani.
Nincs biológiai evolúció. Minden az isteni forradalomnak köszönheti létezését. Megtapasztaltam. A biológia végeredményben teológia, istentan.
Csupán egy szilárd vallási vagy más meggyőződés szükségeltetik például ahhoz, hogy egy embert bizonyos körülmények között kíméletlenné, kegyetlenné és korlátolttá tegyen.
Valódi közösség csak olyanokkal köthet össze engem, akiknek ugyanolyan vagy hasonló vallási élményeik vannak, s nem azokkal, akik csak a betűben hisznek, és soha nem szánták rá magukat arra a fáradtságra, hogy megértsék: mi minden következik abból, és feltétel nélkül kitegyék magukat Isten akaratának. Ezek Isten igéjét arra használják, hogy megvédjék magukat Isten akaratával szemben.
A világon vagy háromszáz vallás létezik – nevetséges! Ha csak egy igazság van, akkor hogyan létezhet háromszáz vallás? Tudományból csak egy van, vallásból meg háromszáz?
Elvesznek lelkek százezrei,
Mert Krisztus útját nem ismerik.
Bűn rabságában, sötétben élve
Nem jutnak ki az igaz fényre.
Jövőjük, mint a végtelen éj,
Haladnak az ítélet felé.
Valaki egyszer azt mondta, ha semmid nincs már, csak Isten, rájössz, hogy ő elég.
Napjainkban a szervezett politikai és vallási közösségek igyekszenek az egyént rávenni arra, hogy ne önmaga kovácsolja ki meggyőződését, hanem egyszerűen tegye magáévá a tőlük készen kapott gondolatokat és elveket. Az önállóan gondolkodó, tehát szellemileg szabad ember kényelmetlen és rejtélyes lény számukra.
Először politikai változásra van szükség idehaza, és ha a politika nem akarja már felhasználni az egyházakat, mint propagandaeszközt, azok újból visszakapják a szabadságukat, s akkor belülről elindulhat a tisztulás folyamata. Ennek azonban az a feltétele, hogy olyan hiteles emberek legyenek egyházi vezetők, akik valóban ezt az utat akarják járni.
A felszabadítási teológia konkrét társadalmi üzenete az, hogy Isten mindig a kirekesztettek, a megnyomorított emberek pártján áll, ezért az egyháznak és a hívőknek is oda kell állnia. Bárkiről lehet szó, akit az adott közeg kirekeszt. Magyarországon ennek pont ez ellenkezője történik. A magyar egyházak egyáltalán nem emelik fel a hangjukat, ha ilyesmi történik.
Amikor valaki felnőttként fedezi fel a hitet, majd kritizálni kezd másokat és arról győzköd mindenkit, hogy az övé az egyetlen igaz út az üdvösség felé, azt a fekete közösségen belül úgy hívjuk, hogy „szentfazekas”. És nem sok dühítőbb dolog van annál, mint amikor egykori bűntársad hívja fel a figyelmed jelenlegi bűneidre.