Amikor rátapintok a tudásra, az igazságra, akkor még a testem is berezonál egy bizonyos módon.
Az emberek sokkal könnyebben átverhetők és irányíthatók elvágva az információ, az intuíció és inspiráció magasabb forrásaitól.
Aki azonban az olvasás művészetével tisztában van, azt ösztöne minden könyv, folyóirat vagy röpirat tanulmányozása közben figyelmessé teszi arra, amire célszerűségénél vagy értékességénél fogva szüksége van. Az ily módon nyert újabb kép mintegy beleolvad a már meglévő hasonló tárgyú képbe, azt javítja vagy kiegészíti, helyesebbé vagy kifejezőbbé teszi. Ha az élet az így olvasó embert állítja valamely gyakorlati kérdés elé, az illető azonnal a már meglévő adatokat állítja a gyakorlati élet szolgálatába. Csak az ilyen olvasásnak van értelme és célja.
Minden ember azt ítéli meg helyesnek, amit ismer és tud, és ahhoz is ragaszkodik. Ők ezt hívják valóságnak. De a tudás és az ismeretek nagyon bizonytalan dolgok, így lehet, hogy a valóságuk csak egy illúzió. Mindenki a saját kis világában él és úgy, ahogy ő helyesnek gondolja.
Ha az elmét egyszer kitágította egy új ötlet, akkor az már soha nem fogja visszanyerni az eredeti méretét.
Sem a nagy tudás, sem a kreativítás nem teszi az embert géniusszá. A szeretet az, amin egy elme alapszik.
Minden intelligens ember fél. Minél intelligensebbek vagyunk, annál jobban félünk.
Elkezdtem a mitológia iránt érdeklődni, és olyan tárgyakat kerestem, amik ehhez szorosan kapcsolódnak. Majdnem olyan volt, mintha a Nemzet aranya című filmemben lettem volna. Konkrétan a könyvtárépítéshez tudnám hasonlítani: elolvasol egy könyvet, amiben van egy forrás egy másikra, aztán megveszed utóbbit, és megpróbálod párosítani a forrásokat. Ez nálam arról szólt, hol lehet a valódi Szent Grál. Vajon Glastonburyben? Létezik egyáltalán?
Még soha nem találkoztam olyan emberrel, aki olyan tudatlan lett volna, hogy semmit nem tudtam volna tőle tanulni.
Vannak dolgok, amiket ismer az ember és vannak dolgok, amiket nem. Az ismert és az ismeretlen között pedig ajtók vannak – ezek vagyunk mi.
A világon semmi nincs oly veszélyes, mint a nyílt tudatlanság és a lelkiismeretes ostobaság.
Entellektüel az az ember, aki túl sok szóval ír le valamit, amiről túl keveset tud.
Nincsen semmi, ami igazságosabban van elosztva az emberek között, mint a józan ész; mert mindenki azt hiszi, jutott neki belőle.
Aki kérdez, öt percig ostoba; aki sosem kérdez, örökké az marad!
Az értelem és a lényeg nem valahol a dolgok mögött volt, hanem bennük magukban, mindenben.
Aggaszt, hogy sok fiatal azzal érvel a továbbtanulás ellen, hogy nekem sincs diplomám. Először is sokat tanultam a Harvardon, csak nem jártam oda elég hosszú ideig. Ezenkívül mindenütt egyre nagyobb a verseny, egyre differenciáltabb és összetettebb a világ, ezért a felsőfokú tanulmányok ma már olyan fontosak, mint valaha a középiskola.
Minél többen tanulsz, annál inkább ráébredsz, hogy milyen sok mindent nem tudsz.