A trianoni békeszerződés következtében az országterület 325 ezer km2-ről 93 ezer km2-re, a lakosság száma pedig 20,8 millióról 7,9 millióra csökkent. Ezzel Magyarország Közép-Európa egyik legkisebb állama lett. A nemzetiségi lakosság mellett az ország határain kívülre került 3,3 millió magyar is, akiknek mintegy fele összefüggő területeken az új határok mentén élt. Ilyen veszteség Magyarországot a 16. század óta nem érte. A sokk, amelyet az akkori magyar társadalom átélt, mai ésszel és érzelmekkel szinte elképzelhetetlen.
El lehet határozni, hogy Trianon a gyerekeinknek is folyamatos fájdalom és lüktető seb legyen, de azt is kell tudni, hogy ennek mik a következményei.
Mindannyian érintve vagyunk a trianoni sorstragédiában, ott van a sejtjeinkben, azt mondják, hetedíziglen tart az emlékezet, a traumák emlékezete. Emlékeznünk érdemes, akkor is, ha fáj. Azért, hogy emlékezve tovább tudjunk menni.
Az Alföld déli harmada a trianoni békeszerződés ítélete szerint ma Jugoszláviához tartozik, ezenkívül oda tartozik még az egykori Horvátország, Szlavóniával együtt, nemkülönben a Muraköz és az úgynevezett baranyai háromszög, Baranya vármegyének Mohácstól és Villánytól délnyugatra fekvő része.
Trianon feldolgozatlan, mert feldolgozhatatlan. Nagy államból kicsi ország lettünk. Területek, az ott élő emberek, termőföld, nyersanyag, ipari létesítmények, vasútvonalak…felsorolhatatlanul nagy veszteség. Másé lett mindaz, amiért sokan generációk óta megdolgoztak.
Amit én talán a legjobban hiányolok a magyar Trianon-politikából, az a nagyvonalúság. Nagyvonalúság ahhoz, hogy a Trianon-politika elsősorban ne sérelempolitika legyen, hanem a Kárpát-medence (wannabe) vezető hatalmának politikája. A folyamatos ütközés jól mutat a szavazótábor előtt, de oda vezet, hogy nem tudunk véghezvinni nagy, határon átívelő projekteket. Oda kellene eljutnunk, hogy a környező országok politikai elitje elfogadja, hogy ha félretesszük a nemzeti politikai kérdéseket, és szigorúan gazdasági, logisztikai és észszerűségi szempontból nézünk egy felvidéki vagy erdélyi vagy délvidéki problémára, akkor az optimális megoldás az, amelyben benne van Magyarország is.
Trianon kibeszéletlensége” – szakmai körökön kívül – szinte napi mantra lett. A két világháború között, az akkori forrás-hozzáférhetőség mellett oknyomozó módon megírt analízis két kiadása a kutyát sem érdekelte, mert a kortársak nem megérteni akarták Trianont, hanem „visszacsinálni”. A második világháború után ez is elfelejtődött, a téma pedig tabusíttatott. Több mint négy évtizedig erre fókuszáló történeti analízis nem jelent meg. Ennek is köszönhető, hogy amikor e témáról 1983-ban releváns történettudományi munka látott napvilágot, könyvpiaci bestseller lett. s két év alatt két kiadása – szakmunkákra nem jellemző módon – ötvenezres példányszámot ért el.
Magyarországon az 1920-as trianoni döntés után elsősorban az elcsatolt területeket birtokló szomszédos népeket tekintették ellenségnek, a legfőbb külpolitikai cél a területi revízió békés megvalósítása volt.
A megkötendő békeszerződésért és a világ nyugalmának helyreállításáért a felelősség teljes egészében a békét diktáló antantot terheli.
(Pesti Hírlap, 1920. máj. 23.)
Magyarország sorsát már előzően eldöntötték, mégpedig hamisított statisztikák és térképek alapján.
Egy nemzet sincs megalázva azzal, hogy legyőzték, vagy ha aláírt késsel a torkán egy végzetes békeszerződést. Becstelenné válik azonban, ha nem tiltakozik, ha tönkretételéhez maga is hozzájárulását adja. Nem a vesztés a bukás, hanem a lemondás.
Amit elvesztettünk, az nyilván nem csak négyzetkilométerek, emberek, települések sokasága, hanem egy álom. Hogy örökké együtt maradunk, hogy a történelmi Magyar Királyság sérthetetlen, hogy mi valójában egyek vagyunk. Aztán kiderült, hogy nem. Trianon nemzeti dráma. A magyar nemzet egy részének halála. Ebben nincs vita. Valójában három vita van. Valakik szerint ez elfogadhatatlan, ez történelmi félreértés, ez több, mint igazságtalanság, ez hazugság. Ez olyan, mint a halál, de a nemzet nem halhat meg. Ezt valahogy vissza kell fordítani. Nincs bocsánat, csak bűnösök vannak. Az igaz nemzeti politika közepén a megcsonkított ország helyreállításának erkölcsi, politikai, történelmi akarata kell álljon. Soha, soha! Aki nem ezt gondolja, az áruló – harsogják. Mások szerint, ami elszakadt, az a történelmi realitások miatt ugyan visszavonhatatlanul elszakadt, de a nemzeti identitás középpontjában az örökös gyász kell, hogy maradjon. Trianon az ország meggyalázott lelkének szimbóluma. Ezért imádkozunk Trianon elvesztése miatt, ezzel fekszünk, kelünk. Aki magyar, velünk tart! Aki nem ezt gondolja, az becstelen – szerintük. Megint mások meg megemésztették a megemészthetetlent. Meggyászolták. Nem felejtenek. De tanulnak és mennek előre. Nem érzéketlenek, de elfogadták azt, amit nem lehet megváltoztatni. A jövőt keresik, már nem siratják minden nap a múltat.
Az egész dokumentáció, melyet szövetségeseink a béketárgyaláson rendelkezésünkre bocsátottak, csaló és hazug volt.
Ez a béke nem államférfiak munkája, hanem súlyos és végzetes tévedések eredménye.
Két fiam esett el a háborúban. Nemes eszmékért áldozták az életüket és nem azért, hogy e dicső nemzettel ilyen igazságtalanul elbánjanak. Addig nem lesz nyugalom Európában, amíg revízió alá nem veszik a galád és ostoba trianoni szerződést.
Azért nem lehetett a magyaroktól elszakított Felvidéken népszavazást tartani, mert akkor nem jött volna létre Csehszlovákia a lakosság ellenszavazata következtében.
Mindannyiunk lelkében lobogjon a magyar haza emléke, mert ezer esztendős magyar uralom alatt nem szenvedtünk annyit, mint a cseh uralom hat éve alatt.
Eddig egyetlen vegyes nemzetiségű állam volt a Kárpát-medencében, most lett belőle négy-öt. Az igazságot helyre kell állítani…, nincs béke, amíg a hazugságok érvényben vannak, a revízió előbb-utóbb elkerülhetetlenné válik.
Rájuk erőszakolták a békét, de ez a béke uzsorás béke, gyilkosok és mészárosok békéje… hallatlan béke, rabló béke… ez nem béke, ezek olyan feltételek, amelyeket útonállók késsel a kezükben diktálnak a védtelen áldozatoknak.