A békeszerződések nem koporsók, amelyekből a legyőzötteknek sohasem szabad kilépniük.
Trianon idézetek
Szegény hazánk! Haldokló nemzetünk!
Szép életed volt: ezer hosszu év!
Temetésed is szép lesz, elegáns
Párisban szövik szemfödeledet.
Árpád büszke népe, soha ne feledd:
Csonka, rab hazában élned nem lehet,
Szégyen lenne sorsod, becstelen halál,
Hogyha szolganépként láncot hordanál.
Ellenség tiporja most a szent rögöt,
Melyet hős apáid vére öntözött,
Hős apáid vére nem hiába hullt:
Nagy, szabad hazáról szól a drága múlt.Szép turul feszítsd ki végre szárnyadat,
Hosszú téli éjre is jő virradat,
Hajnal fénye vár majd, nem sötét ború,
Kárpátok hegyorma, égi koszorú.
Új munkába kezdjen milliónyi kar,
Új, nagy eskü zengjen, mint a szélvihar,
Hisz velünk az Isten és az ősi jog:
Trianont ledöntjük, zászlónk győzni fog!
Trianon!
Kik itt most búsan, csüggedezve járnak,
E félig élők, félig síri árnyak,
Ez embertölgyek, kínban sorvadók,
Kik rothadozva siratják a multat,
E gyermekbimbók, sírba hervadók,
Kik mosolyogni még meg sem tanultak,
Kik nem tudnak már, csak sóhajtani:
Mind, mind Trianon áldozatai.Trianon!
A Végzet szól és lelkendezve mondja:
Megyünk mi még ama Trianonba!
Ki ott dőzsöl most vad gőgben buján,
Ott messze, túl a germán óriáson:
Hajh, számadásra vonja még Turán
És felmutatja, mi van itt rováson!
Nyugatra zúdul Napkelet fia:
Ott él az átok, – meg kell halnia!Trianon!
E szó vijjog, mint gyásztenger sirálya,
Körmét mint karvaly agyba, szívbe vájja,
Ma: szenvedésben vergődő fohász,
Sorvasztó szégyen, sápasztó gyalázat,
De holnap, – holnap dacra lángolás,
Melytől keservünk rettenetre lázad,
És bosszú, melyben nem lesz irgalom, –
Én népem készülj! … Jelszó: Trianon.
Apádnak volt, – neked már nincs, fiam!
Látod, látod: ez itt a Trianon!
Neked az angyal ruhát hoz s cipőt,
neked már nem jut játékos öröm,
szegény kis magyarom!De ne búsulj! lesz ez még jobban is!
Nem lesz mindig ily fekete karácsony!
Terem még dúsabb, fényesebb fenyő,
ott, hol apádnak,… csak el kell menni érte
át a határon!Törüld le könnyed, de sohse feledd,
hogy elrabolták karácsonyi álmod!
Fogadd meg itt, e csonka fa alatt,
hogy fiadnak a szép magyar karácsonyt
visszavarázslod!
Nem lélekharang a magyar dal,
ijedt, panaszos, híradó,
Rákóczi érces nagyharangja,
messzire zengő riadó!
Orgonabúgás férfibúja,
majd kürtharsogta akarat!
Égre szálló, zsoltáros eskü:
Trianon sírunk nem marad!A dalt nem lehet láncra verni,
a dal útjában nincs határ!
Átszáll a sűrű szuronyerdőn
s a rab szívekre rátalál!
És visszhangozza, mint a szikla,
millió dacos, zárt ajak:
Nem lehet minket eltemetni!
Trianon sírunk nem marad!
Rájövök, hogy nem is tudok pontosan visszaemlékezni a csonkaország formájára, holott milyen tévedhetetlenül látom magam előtt ma is a régi, nagy Magyarországét! (…) Magyarország áll előttem megint, de nem a csonka, hanem az igazi, a történelmi Magyarország, a kerek, ép vonal, amely gyermekkorom óta belém idegződött.
Múltunk gonosz volt, életünk pogány,
Rabsors ma sorsunk s mégsem átkozom:
Jó, hogy nem ültem győztes-lakomán,
S hogy egy legázolt néphez tartozom.
Magyar Tiborc, világ árvája, pórja
Nézz sírva és kacagva a nagyokra,
Kik becstelen kötéssel hámba fognak,
Hogy tested, lelked add el a pokolnak!
Szép kincses Kolozsvár, Mátyás büszkesége,
Nem lehet, nem, soha! Oláhország éke!
Nem teremhet Bánát a rácnak kenyeret!
Magyar szél fog fúni a Kárpátok felett!
Mindaddig, amíg Magyarországnak nem szolgáltatnak igazságot, a Duna-medence kérdéseit nem lehet véglegesen rendezni. A háború igazi megcsonkítottja Magyarország.
Fontosnak tartom, hogy ne álljunk idegenekként a határon túli honfitársainkhoz, ne tápláljuk a széthúzást. Nem volt könnyű akkor, most sem az. Rengetegszer megkapom, hogy szerb vagyok, és otthon kellene élnem. Én magyar vagyok, akinek az ősei előtt egyik napról a másikra húztak egy vonalat, majd azt mondták, mostantól szerb állampolgár vagy. Az üzenem a határon túliaknak, hogy maradjanak erősek, az anyaországomban élőknek pedig, hogy ne feledkezzünk meg a honfitársainkról.
Ha ma valaki Trianont emlegeti, irredentának titulálják. Az európai történelemben nincs rá példa, hogy egy ország kétharmadát levagdossák, és még csak sírni sem szabad. Kimondani azt, hogy jó, tudjuk, hogy nem lehet ezen változtatni, de ez akkor sincs így jól. Az a baj, hogy akik fölemelik a szavukat, rosszul emelik föl. A nemzetiségi kérdésnek nem szabadna napi politikává zsugorodnia, utálom a politikát…
Volt egyszer egy ország, ahol élt a magyar,
A Kárpátok védték, ha jött a zivatar.
Az idők folyamán ráéheztek mások,
Széjjeldarabolták Nagy-Magyarországot.
Ki akarta? Ma élők, tehetünk mi róla?
Felelős mindezért a vén Európa!
Levágták ujjaid,
lábadat, kezedet,
csonkává tették
szép magyar földedet.Elvették a határt,
elzárták a népet,
és nem hagytak mást,
csak az ős emléket.
A lobogónk lobog, villámlik a kardunk,
Fut a gaz előlünk – hisz magyarok vagyunk!
Felhatol az égig haragos szózatunk:
Hazánkat akarjuk! vagy érte meghalunk.Nem lész kisebb Hazánk, nem, egy arasszal sem,
Úgy fogsz tündökölni, mint régen, fényesen!
Magyar rónán, hegyen egy kiáltás zúg át:
Nem engedjük soha! soha Árpád honát!
Trianon! te nemzetünk sírba döntője!
Te múltunk, jelenünk s jövőnk eltemetője!
Elődeink ezért ontották a hősi vért?
Ezért küzdtek étlen-szomjan e drága honért?Hiába. Hiába volt -minden odaveszett:
Béke, remény, szeretet… mind elesett.
De ti, magyarok, akik azok
maradtatok, tartsatok össze!
Mert a magyarság tiétek,
s az is marad örökre!
Midőn az Úr ez országot teremté,
Gránit-hegyekből vont köré határt.
Határt, amit el nem mozdíthat senki,
Falat, minek az emberkéz nem árt.Égy ezredévig éltünk itt e földön,
Az istenkéztől vont határ alatt,
Míg jött a béke és azok, kik győztek,
Nagybölcsen új határt alkottanak.Piros irónnal húzták Trianonban.
Az Isten nézi, mosolyog és vár –
Előbb-utóbb majd megmutatja nékik: –
Hogy az Övé az igazi határ.
A Trianoni diktátum egy történelmi korszakváltás szégyenteljes produktuma.
