112 idézet
Tudatosítanunk kell, hogy akiknek nem fáj Trianon, és akik közömbösek máig tartó következményeivel szemben, azok érzelmileg, lelkileg már nem teljes értékű magyarok. Ezt pontosan a zsidóságtól tanulhatjuk meg. Ahogyan nem zsidó (legfeljebb félzsidó), akinek nem fáj a holokauszt, ugyanúgy nem magyar (legfeljebb híg-magyar) az, akinek nem fáj Trianon.
Abban a nevezetes ezerkilencszáz és huszadik évben, vagyis egy esztendőre rá, hogy a románok kézhez vettek minket, székelyeket, az én életemben még külön is igen nagy fordulat állott bé.
A Korunk a Trianon utáni Erdély egyik legjelentősebb, ha nem a legjelentősebb folyóirata volt. Dienes László alapította 1926-ban, de 1929-től Gaál Gábor nevéhez fűződött a lap, melyben nem csupán Erdély, de az anyaország és a többi utódállam magyar baloldali írói, költői, tudósai is publikáltak. Talán még a mai fiataloknak is mond valamit pár név a sorból: József Attila, Déry Tibor, Sinkó Ervin, Fejtő Ferenc, az erdélyiek közül: Tamási Áron, Méliusz József, Szentimrei Jenő, Balogh Edgár. A lapot 1940-ben betiltották a hatóságok – nem a román, hanem a magyar hatóságok. A Kántor Lajos főszerkesztésével ma is élő lap 1957-ben kelt életre újból, ekkortól szerkesztette 1984-ig Gáll Ernő.
A történelmi Magyarország széthullásának egyik oka a nemzetiségi kérdés volt, azon belül az Erdélyben többségben élő román nép és a szomszédos Román Királyság egyesülési szándéka. A nemzeti ébredés folyamatának részeként, az 1880-as évektől kezdődően a határ mindkét oldalán több olyan szervezet, újság alakult, amelyek a románság kulturális összetartozását hirdették, sőt feladatuknak tartották a majdani politikai egyesülés előkészítését. Az első világháborút megelőzően az Osztrák-Magyar-Monarchia, Olaszország és Románia is egy szövetségesi rendszerbe tartozott, a Hármas Szövetségbe. A tagok kötelezték magukat, hogy békében élnek egymással és nem kötnek olyan szövetséget, amely valamelyikük ellen irányul. A szerződésbe foglaltak ellenére a román politika nem titkolt célja volt Erdély és a románok lakta kelet-magyarországi területek megszerzése.
Erdély ügye legközelebb a külügyminiszter-helyettesek 1946. áprilisi, ugyancsak londoni tanácskozásán került elő. A Szovjetunió, amely néhány nappal korábban képes volt elhitetni a Moszkvában tárgyaló magas szintű kormánydelegációval, hogy indokoltnak tartaná a magyar területi igények felvetését Romániával szemben, az angol fővárosban eredeti javaslatához, azaz a trianoni határok visszaállításához ragaszkodott.
Tudni kell, hogy amikor az Úristen népek s országok dolgát rendezte a földön, Erdélyről ügyesen megfeledkezett. Azóta is szokásban maradt, hogy megfeledkezzenek róla, valahányszor adódik.
Ne mondjátok, hogy keressek magamnak máshol helyet a világban, mert nincsen ennek a világnak helye, ami az enyém volna azon az egyen kívül. Ne mondjátok, hogy befogadtok ebbe vagy abba az országba, mert nincsen nekem azokban az országokban semmi keresnivalóm. Ne mondjátok, hogy lelek magamnak hegyet a Kordillerrákban, vagy a Sierra Nevadán: mert a más hegyei azok, nem az enyimek. Az én számomra nincs szépségük és nincs békességük azoknak a hegyeknek.
Adjátok vissza az én hegyeimet!
Nem lenne szabad, hogy Trianon ügye holmi belpolitika licitálássá silányodjék. A trianoni tragédia mindenkié. A jobboldal mégis kisajátítaná ezt a fájdalmat, miközben csak keseregni és vádaskodni tud. A baloldal – mi – megoldásokat keresünk. Olyanokat, amelyek segítik a határon túli magyarokat, jók a Magyarországon élőknek, és elfogadhatók a szomszédos népeknek is.
A Trianon utáni népességmozgások története nem önmagában áll a magyarság történetében: része azoknak a folyamatoknak, amelyek az elmúlt 100 évben érintették a magyarországi és a határon túli magyar közösséget.
A jobboldal álláspontja szerint a magyar gondolkodásban a holokauszt emlékezete eltúlzott, a Trianon emlékezet és a kommunizmus bűneinek elismerése viszont gyenge.
Sok magyar azt hiszi, a Trianon név eredeti jelentése a latin „három nem”, ami a revizionisták jelszavává vált: Nem! Nem! Soha! Ez tévedés, a szerződést a nagyhatalmak vezetői, élükön Clemenceau-val Versailles-ban írták alá, a Le Petit Trianon kastélyban.
Tekintsd, Urunk, a roppant Kárpátok ölét,
e dús mezők hajdan tengermosta honát,
az Adriától a Székelyföldig ívelő
országcipót, a fényes városok sorát!
Magyarnak s minden társnépének itt e föld
mindig is egy közös, egész hazája volt,
mígnem- borzadj el, Isten, ember légy erős!-
országunk harmadára daraboltatott.Trianonnak hívjuk amputálásunkat, ott
csonkolták nemzettestünket, s –megfogyva bár,
de törve is-prédául dobták tagjait
vérszagra gyűlt kutyáiknak a győztesek.
Trianonnak mondjuk balsorsunk ítéletét,
s sírt, hol nemzet süllyed el s oly sok viszály.
Ki az Isten nyújt felénk, ha küzdünk védő kart,
mely ápol, s majdan sírod is, ha elbukál?
Ha Trianonnál nem csatolják el az ország akkori területének kétharmadát, akkor most több nyersanyagunk és még több szociális problémánk lenne, kisebbségeink küzdenének az autonómiáért, mi meg berzenkednénk az ellen, hogy románul, szlovákul, horvátul cseverésszenek, és jelentős összegeket kelljen fordítani anyanyelvi iskoláztatásukra.
Egy nemrég publiált felmérés részeredménye szerint a Trianonnal és a határontúli magyarokkal kapcsolatos ismerethiány a magyar társadalomban úgyszólván általánosnak mondható, és nem kivétel ez alól a szimbolikus témák felkarolásában jeleskedő jobboldal sem. A felnőtt magyar lakosság kevesebb mint harmada tudja pontosan a trianoni békeszerződés idejét és ismeri a területvesztés mértékét. A fiatalabb korosztályok (nem az államszocializmusban, hanem már az 1990 után szocializálodottak) tudása siralmas: míg például a 40-49 év közöttiek (tehát még a hetvenes-nyolvanas években érettségizettek) fele tudja e kérdésekre a helyes választ, addig a negyven év alattiaknak már csak negyede. Mindemelett a társadalom ideológia polarizációjával kapcsolatban is tanulságos adatok bukkannak fel: minél inkább jobboldalinak tartja magát a válaszadó, annál inkább hajlamos eltúlozni az elcsatolás mértékét, és minél inkább baloldali vagy liberális, annál kisebbnek tartja a területveszteséget. Ebből következik az is, hogy éppen a legradikálisabb jobboldaliaknak a területi revíziót szorgalmazóknak bannak elnagyolt képzeteik az elveszített területekről, és minden bizonnyal igaz ez a politikai spektrum túloldalára is – bár erre az idézett könyv szerzője nem tért ki. Pedig 1990 óta meglehetősen sok szó esett Trianonról a sajtóban és a médiában: ez a fordított arányosság (az elérhető információk tömegének növekedésével csökken a helyes tudás aránya) a jövőre nézve csak szkepszisre ad okot.
Trianonhoz számos legenda fűződik. Az egyik legmakacsabb és legnehezebben ellenőrizhető történet arról szól, hogy az utódállamok némelyike (főként Románia) kéjnők és/vagy hazafias szellemű bojárlányok szolgálataival igyekezett az antant államférfiait és szakértőit kedvezőbb döntésre hangolni. Ha valóban így történt, működésük kudarcként értékelendő.
Zsigereinkben Trianon óta töpreng a türelem,
míg koszos talpak alatt tüntet a történelem.
Egy magyar Erdély térkép az már valami. Részletesebb térképet el sem lehet képzelni, Erdély térképét minden magyar a szívében hordozza, és az, hogy Trianon óta Magyarország térképe és Erdély térképe két külön dolog, minden magyart fájdalommal tölt el.
Hát nem rettenetes, hogy mi magunk rosszabbak vagyunk a legátkosabb Trianonnál is…
Anyám képes lett volna a végtelenségig elvitatkozni apámmal azon, hogy azok az angolok, franciák, amerikaiak, japánok, olaszok, akik összeeszkábálták a trianoni békét, csak egyes nemzetek érdekeit ismerik el? Hol itt az igazság? A magyart csak rugdosni lehet?
Trianon előtt Magyarország soknemzetű ország volt, aztán erősen centralizált, egynemzetű ország lett belőle, amelyből hiányzik a másság kultúrája.
Trianon nem csupán egy történelmi esemény, hanem a magyar lélek egyik legmélyebb sebe. A Trianon idézetek szavai egyszerre hordozzák a veszteség fájdalmát, az emlékezés méltóságát és a magyarság összetartó erejét. Mert bár a határok megváltoztak, a nemzet szíve és szelleme soha nem szakadt szét.
Ezek az idézetek nem csupán a múltról szólnak – hanem arról is, hogy miként őrizhetjük meg hitünket, kultúránkat és egymás iránti hűségünket a történelem viharai között.
A Trianon idézetek mélyen megérintik a magyar szívet. Szólnak azokról, akik elvesztették otthonukat, földjüket, de nem a reményt. Emlékeztetnek arra, hogy bár a történelem kegyetlen volt, a magyarság lelke örök – és a múlt sebeiből születhet az új erő.
Trianon tanulsága, hogy a magyarság határok nélkül is egy nemzet. Ezek az idézetek a testvériség, a hűség és az egymás iránti felelősség gondolatait erősítik. Mert az, hogy magyarok vagyunk, erős lelki kötődést jelent: közös történelem, közös nyelv, közös szív.
A Trianon idézetek nem a gyűlöletről, hanem az emlékezésről és tanulásról szólnak. Arról, hogy hogyan lehet a fájdalomból hitet, a veszteségből reményt kovácsolni. Hiszen a múlt ismerete segít abban, hogy a jövőt bölcsebben építsük – egymást tisztelve, összetartva.
Legyen szó megemlékezésről, nemzeti ünnepről vagy történelmi visszatekintésről, ezek az idézetek méltósággal közvetítik a nemzeti érzést. A fájdalom mögött ott húzódik a hit: hogy a magyarság túlélte a történelem legnehezebb pillanatait is – mert a lélek határokon túl is egy.
