Meddig tart egy mesés nyár,
meddig szép egy csodás táj?
Amíg rágja a rozsda a fegyvert,
amíg látja az ember az embert.
De van bennünk egy gonosz báj.
Társadalom idézetek
Az a nép, amely többre becsüli kiváltságosságát, mint elveit, hamarosan mindkettőt elveszti.
A világ egy nagy, összefüggő, együttműködő hálózat. Ha nem értjük meg, hogyan működtethető ez a hálózat, akkor menthetetlenül el fogunk tűnni a történelem süllyesztőjében. Ha viszont megértjük, és meg tudjuk erősíteni magunkban humanizmust és az együttműködési készséget, akkor fennmaradhat a kultúránk.
Minél nagyobb ereje van egy civilizációnak, annál nagyobb az esély arra, hogy ha nem gondolkodik globálisan, előrelátóan és pozitív módon, akkor idővel elpusztítja saját magát. Márpedig ennek a mai, modern társadalomnak roppant ereje van.
Még egy ellenséges számítógép nélkül is 74%-os esély van rá, hogy az emberiség barbárságba süllyed.
A legjobban engem nem a mai politika bánt, hanem az alap emberi jogok hiánya. Egyenlőséget akarok. Mindenkinek. Minden fajnak, nemnek, mindennek.
Mindaddig, míg nem érzünk rokonszenvet és szeretetet minden élőlénytársunk iránt, nem mondhatjuk, hogy megértettük az erkölcs törvényét.
A ragadozókat megsemmisítettük, rendelhetünk ételt, nem kell félnünk a járványoktól. Semmi sem állíthat meg minket. Csak mi magunkat.
Kegyetlenség, igazságtalanság, intolerancia, elnyomás. Egykor jogunk volt tiltakozni, tetszés szerint gondolkozni. Ma csak cenzorokat és lehallgató berendezéseket látunk, melyek beletörődésre és behódolásra késztetnek. Hogy történhetett? Ki a felelős? Egyesek nyilván felelősebbek, mint mások. Rajtuk majd egyszer számon kérik. Persze igaz, hogy mikor a bűnöst keressük, először tükörbe kell tekintenünk.
A demokrácia értéke azokkal az értékekkel együtt áll vagy bukik, melyeket megtestesít vagy támogat.
Család – mi is ez? Egy származási kapcsolat, szülők, leszármazottak, gyerekek, mint én? Vagy egy szociális szövetség, egy gazdasági egység, ami optimális a gyerekneveléshez, munkamegosztáshoz? Vagy valami egészen más, mondjuk: egy hely a közös emlékeknek? A szeretet nyújtotta menedék? Egy alap, amely biztonságot ad?… Sohasem tudtam egyértelmű válaszra jutni.
Mindegy, hogy az embernek telefonra, vízumra vagy éppen munkára van szüksége. Kik a rokonaid, a barátaid? Ha nem ismersz senkit, akkor rögtön csomagolhatod össze a holmidat. Apánk ezt sohasem értette meg. Amikor hazajött, azt gondolta, hogy tanult, jól beszél angolul, kiismeri magát a szakmájában, és így egy befolyásos hivatalt kap majd. Elfelejtette, hogy ez a társaság itt mennyire összetart.
Mindenütt tömeg. Mindenből sok van, túl sok. Ember, gép, ház, zaj. Túl sok akarat feszül össze, ellentétesek is. Millió ablak mögött mind csinál valamit. Az is, aki semmit. Aki csak unatkozik, vagy henyél. Vagy alszik, pihen, erőt gyűjt. Ők is fogyasztják az oxigént.
Minden diktatúra beteg, és beteg azok agya is, akik azt kiszolgálják.
A mi társadalmunkban nem szabad hazudni. A hazugság majdnem hasonló az objektív törvényekhez. Függetlenné válik tőlünk, önálló életet él, akaratunktól függetlenül kerül napvilágra, és akkor pusztít, rombol, elsöpör mindent az útjából.
A legtöbb ember csak pillanatnyi nehézségeket lát. Én azonban látok tíz évre sőt évtizedekre előre is nehézségeket. Én előre aggódom a jövő generáció lelki tartalmáért, előre aggódom a szükséges objektivitásért a szubjektivitással szemben és a közérdek szolgálatáért az egyéni érdekkel szemben.
Az egyedüli jó életforma az, amelyik becsületes. Végelemzésben ez az életforma, ahova az emberiség sok mindenféle tévedés, szélsőséges küzdelmek, egymásnak becsmérlése, stb. után valahogy el kell, hogy jusson, ha egyensúlyi helyzetben akarja hozni önmagát.
Szükséges, hogy mindnyájan segítsük és irányítsuk a társadalmat a békés együttélésre, annak keresésére ami összekapcsol és nem annak keresésére, vagy felhánytorgatásásra, ami szétválaszt.
Ha egyszer eszébe jutna az embereknek, hogy világtörténelmet az összetartozandóság és nem az ellentétek alapján írjanak, ha ezt tanítanák az iskolákban, ha ezt éreznék az államférfiak és nem a pillanatnyi múlót, akkor könnyű feladat volna az embereket összehozni.
Inkább olyan kultúrában szeretnék élni, ahol az embereknek nem kell a természetfelettihez folyamodniuk, ha vigaszra van szükségük. Nem hiszem, hogy nehezebb azzal a világgal szembenézni, ahol az ember tudja, hogy egy napon megszűnik majd létezni.