Amikor epekedve vársz egy pillantást, egy mosolyt, egy arcot, egy hangot… és mindez csak ritkán, pillanatokra, távolságtartón adatik meg, és nem tudod, nem tudhatod, mit hoz a jövő, akkor kegyetlen zsarnokká válik a szeretet. Elhatalmasodik benned, és legyőz. Felülkerekedik rajtad. Már nem a barátod, hanem az ellenséged. Felemészti előbb lelkedet, aztán egész valódat. Már nem szépet ad, hanem fájdalmat. Egyre nagyobb és nagyobb fájdalmat. Amit már nem tudsz elviselni.
A legősibb és legerősebb szeretet az élet szeretete.
Kapcsolódó személyek / kategóriák
A sötétben
megütsz valakit, aki szeret,
megüt valaki, akit szeretsz.
Talán nincs is egyéb, csak ez.
Nem folytatás, nem vég se kezdet
csak ez a puha sötétség, ez a kemény
ütés. A szeretet.
A szüleim népes családjában hosszú évekig én voltam az egyetlen gyerek. Nagyon szerettek engem, vigyáztak rám. Úgy látszik, eleget kaptam tőlük szeretetből, hogy az életem végéig kitartson, és adjak belőle másoknak is.
A szeretetben meg kell lennie az erőnek, hogy önnön bizonyosságát megtalálja. Attól kezdve már nemcsak vonzódik: maga is vonzani kezd.
Minden emberi kapcsolatban ott van a fájdalom, és… két ember között, még ha nagyon erős szálak fűzik is össze őket, akkor is megmarad egy kis távolság, amelyet csak a szeretet tud áthidalni, de annak is minden pillanatban meg kell küzdenie ezért.
Szeretek találkozni azokkal az emberekkel, akik eljönnek megnézni egy koncertemet és szeretik a zenémet.
Én úgy vagyok vele, hogy ha valaki csinál valamit, azt akkor tudja jól és eredményesen csinálni, ha szeretetből és szívvel-lélekkel csinálja.
A megoldás nem mindig a szó. Hanem egy ölelés. Amiben sokkal többet adsz minden szónál. Mert szavakban nem mindig találod el, amit hallani szeretne. De az ölelésben éppen azt fogja hallani. Amire szüksége van. Téged.
A szeretet boldogságában nem érzünk félelmet vagy rettegést, nem csak létezünk, elkezdünk élni.
Ha úgy érkezel a világra, hogy tudod, hogy szeretnek, és így is távozol, mindennel meg tudsz birkózni, ami a kettő között történik.
Az embereket csak szeretve lehet jobbá tenni.
Szeretek, szeretek
Okosan szeretek
Először nem túl nagy
Dolgokat szeretek
Hanem csak kicsiket
Keresek szeretni
Ha megvan eldobom
Szeretek keresni.
Látod ott azt a búzatáblát? Én nem eszem kenyeret. Nincs a búzára semmi szükségem. Nekem egy búzatábláról nem jut eszembe semmi. Tudod, milyen szomorú ez? De neked olyan szép aranyhajad van. Ha megszelídítesz, milyen nagyszerű lenne! Akkor az aranyos búzáról rád gondolhatnék. És hogy szeretném a búzában a szél susogását…
Ha valaki szeret egy virágot, amely csak egyetlen példányban létezik a csillagmilliókon: ez épp elég neki, hogy boldog legyen, ha a csillagokra pillant.
Jobb lett volna, ha ugyanabban az időben jössz (…). Ha például délután négykor érkezel majd, én már háromkor elkezdek örülni. Minél előrébb halad az idő, annál boldogabb leszek. Négykor már tele leszek izgalommal és aggodalommal; fölfedezem, milyen drága kincs a boldogság. De ha csak úgy, akármikor jössz, sosem fogom tudni, hány órára öltöztessem díszbe a szívemet.
Jól csak a szívével lát az ember. Ami igazán lényeges, az a szemnek láthatatlan.
Nem mindig tudjuk megmondani, mi tart bennünket bezárva, bebörtönözve, szinte eltemetve, de mégis érez az ember bizonyos határokat, bizonyos kapukat. Bizonyos falakat. Mindez képzelet lenne, fantázia? Nem hiszem. Aztán felmerül az emberben a kérdés: Istenem! Sokáig tart ez még, mindig, mindörökkön örökké? Tudod, mi szabadít meg a fogságból? A mélységes, komoly szeretet. Ha vannak barátok, testvérek, szeretők, ez nyitja meg természetfeletti hatalommal, mágikus erővel a börtönt.
Minél többet gondolkodom rajta, annál inkább érzem, hogy semmi sincs, amiben több művészet lenne, mint szeretni az embereket.
