A sport segít megszabadulni a rossz szokásoktól.
Inkább csinálj egy kemény 40 perces edzést, mint egy másfél órás lötyögést. Többre mész vele!
Úszóként az egyik legrosszabb dolog, amikor egy nagy verseny végén úgy érzed, hogy nem készültél fel rendesen. Azt mondogatod magadnak, hogy „bárcsak többet dolgoztam volna a célba érkezésemen”, vagy „bárcsak hallgattam volna az edzőre és gyakoroltam volna a tempót az edzésen”.
Versenyek előtt zenét hallgatok, hogy felpörögjek. Segít koncentrálni.
Ha a legjobb akarsz lenni, olyan dolgokat kell tenned, amire mások nem hajlandók.
Ha túlélsz egy balettedzést, akkor bármilyen sportág edzését túléled.
Semmi sem hasonlítható ahhoz, amikor trófeákat nyer az ember. Ez a legcsodálatosabb érzés.
A motorsportot én quaddal kezdtem, majd motorral, aztán gokarttal folytattam. Szóval nem rögtön a gokartba ugrottam. Az én hősöm Valentino Rossi, nem pedig egy F1-es versenyző. Ez azért van, mert amikor 5-6 éves voltam, MotoGP-t kezdtem nézni, nem pedig Forma-1-et. Ez volt az, amit imádtam. Tisztelem az F1-es versenyzőket, de egyikőjükkel sincs meg az a kapcsolat, ami 5-6 évesen alakul ki, hogy „én ez a srác akarok lenni”.
Véleményem szerint az ökölvívás az egyetlen sportág, amiben a résztvevők nem lettek jobbak az 1930-as, 1940-es, 1950-es évekbeli társaiknál. A focisták ma jobbak mint az 50-es évekbeli társaik. A kosárlabdával és baseballal is ugyanaz a helyzet. Napjaink bunyósai nem tudják utolérni az 1960-as 1970-es évekbelieket. Nem tudják megcsinálni. Túl kemények, túl erősek, túl hozzáértők és ügyesek voltak. És ennek az egyik oka az a tény, hogy gyakrabban bokszoltak. Napjaink bajnokai, akik évente egyszer, vagy csak kétszer mérkőznek… Bárki, bármilyen szakmában, aki a mesterségét csak évente egyszer gyakorolja, az nem lehet olyan jó. Nem nagyon tudsz így fejlődni.
Az 1940-es és 1950-es években a bokszolók fokozatosan fejlődhettek és elsajátíthatták a készségeket. Manapság ez más. Jobb, ha azonnal tudsz bunyózni, mert a vereség a rekordodban szinte elfogathatatlan a TV számára. Mindenkinek veretlennek kell lennie. Az 1940-es és 50-es években volt vagy 30 profi meccsed, mielőtt mérkőzhettél egy főmeccset, és valószínűleg néhány alkalommal vesztettél is, de megtanultad út közben, viszont napjainkban nincs meg a tanulási folyamat luxusa. Látszik, hogy a bunyósok sokkal aktívabbak voltak, amikor havonta egyszer, vagy akár többször is mérkőztek. Nézd meg a mai bajnokokat, évente kétszer küzdenek és ez már sok.
A testépítés szépsége szerintem abban rejlik, hogy az anatómiai izomzat minden irányból fel legyen építve.
Kipróbáltam a lovaglást, de jobban szeretem, ha jóval több lőerő van alattam, amelyet maximálisan tudok kontrollálni, és nem kell alkalmazkodnom az állat akaratához.
Imádom a versengést, minden egyes nap. Nem csupán a pályán, hanem fizikai és mentális részről is.
Afrikában az ott élők lehetőségei nagyon behatároltak, viszont a sport egy remek ugródeszka a fiataloknak, én is a futballnak köszönhetem azt, hogy ma nagyon sokan ismerik a nevem.
A futballban a legjobb pillanatok másodpercek alatt változhatnak meg a legrosszabbá.
A futball nem csak izgalomba hoz, de közösséget is alkot.
Az edzők elsősorban két dolgot tudnak neked tanítani: önbizalmat és technikát.
Nyerni vagy veszteni…nem ezek a győzelem valódi fokmérői. Ha viszont őszintén elmondhatod, hogy „minden tőlem telhetőt megtettem, minden energiámat beleadtam”, akkor már győztes vagy.
Néhány világklasszis sportoló felfedezte, hogy a zsírszegény, növényi alapú étrend szignifikánsan javítja a teljesítőképességet. Közéjük tartozik a vasember Dave Scott, a futó Carl Lewis és Edwin Moses, a teniszcsillag Martina Navratilova, a birkózó világbajnok Chris Campbell, valamint a hatvannyolc éves maratoni futó Ruth Heidrich.
