Ha visszatekintek a nemzeti együttesben eltöltött tíz évemre, azt mondom mindig voltak fellángolásaink, de az 1986-os vb után már nem volt reális esélyünk a kijutásra. Már csak amiatt sem lehetett, mert úgy váltogattuk a szövetségi kapitányokat, mint más az alsónadrágját.
Egy-egy klasszis megoldás ösztönből fakad, míg az edzés tudományos hátterű: utóbbi az előbbi szolgálatában áll.
Kapcsolódó személyek / kategóriák
Tudok szimpatikusan, jól nevelten viselkedni, képes vagyok visszafogni magam, nem okoz gondot a hallgatás. De a pályán a zabolátlan energiák, az égbe szökő adrenalinszint és testi erőm által teljesedem ki. A pályán megszállottá válok.
A sport megtanított rá, hogy legyek mértéktartó, hogy kerüljem a túlzásokat – még akkor is, ha nagy a kisértés.
Amikor egy válogatottat edzek, akkor azt az országot és azokat az embereket kell képviselnem. Miközben tudom, hogy mindig akadnak, akik úgy vélik, ők ezt nálam sokkal jobban csinálnák… Kapok is tanácsokat bőven. Ám töretlen bizalmat is érzek, ami nagyon jólesik.
Pontosan tudom, milyen változékony a futball. Ami az egyik meccsen remekül működik, a következőn esetleg befuccsol. Ezért is nincsenek látványos gólörömeim. Okosabb dolog kivárni, mi lesz a vége.
Egyáltalán nem törvényszerű, hogy egy jó játékosból jó edző válik. Máskor ellenben közepesen tehetséges játékosból lesz valaki kiemelkedő edző.
A futball az elsöprő szenvedély, de teniszben és síelésben is eredményes voltam. Tizennégy évesen döntenem kellett, mibe fektetek több energiát. Ekkor a focira esett a választásom a tenisszel szemben. Aztán igazolt versenyző lettem, és elindult a sportkarrierem.
Olyan jó focizni! Majd meglátod, mennyire felpezsdít!
A foci nem arról szól, hogy te legyél a legjobb, a legerősebb, és a tiéd legyen a gól meg a dicsőség. A foci csapatjáték, és a másik sikere ugyanúgy a tiéd is.
A sport egyebek között éppen a kegyetlen egyértelműsége miatt olyan nagyszerű: nem létezik például olyan, hogy rossz, de mázlista százas futó vagy centerhalf: a sportban lelepleződik az ember. Ugyanakkor rengeteg rossz és mégis tisztességesen megélő színész, zenész és író van; olyan emberek, akik a megfelelő helyen voltak megfelelő időben, vagy épp a kellő ismeretségekkel rendelkeztek, vagy akiknek egyszerűen túlértékelték a tehetségét.
A futball olyan fogyatékosságnak minősül, amellyel mindig számolni kell. Ha tolókocsihoz lennék kötve, senki nem szervezne a környezetemben semmit egy legfelső emeleti lakásba, akkor hát a bajnoki idény alatt miért terveznék bármilyen közös programokat egy szombat délutánra?
Mark Cuban, a Dallas Mavericks tulajdonosa Dagi Albertnek hívott, amikor büntetőket dobtam. Amikor először hallottam, nagyon mulatságosnak találtam. El is érte, hogy kihagyjam a büntetőket. Na jó, ez nem igaz, amúgy is kihagytam volna őket, de így jobb a sztori.
Mindenkinek megvan a maga teóriája arról, miért nem tudok büntetőzni: túl nagy a tenyerem, az egész fejben dől el, túl sokszor változtattam meg a mozdulatomat, nem nyújtom ki eléggé a karomat, el kellene mormolnom egy imát a dobás előtt, ennem kellene három levágott héjú mogyoróvajas szendvicset. Őrültnél őrültebb ötletek… Anyámnak is megvan a saját elképzelése, miért nem tudom bedobni a büntetőket. Amikor Németországban éltünk, a környéken kóboroltam, és felmásztam egy fára, de leestem, és eltörött mindkét csuklóm. Talán begipszelték, már nem emlékszem. Nagyjából magától gyógyult meg, viszont azóta sem tudom egyáltalán visszahajlítani a csuklómat. Akárhogy is, anya szerint ez áll a gyenge büntetőzésem hátterében.
Körbenézek, és azt látom, hogy a csapattársaim befeszültek. De teljesen. Ötpercenként kirohan valaki a slozira. Aztán nekem is ki kell mennem, és miközben a fenekemet törlöm, támad egy ötletem. Elég gusztustalan, de azt hiszem, működhet. Amikor tehát visszatérek az öltözőbe, egy sza*os vécépapírt tartok a kezemben. Elkezdem körbe-körbe kergetni vele a többieket. Mind sikoltoznak, huhognak és nevetnek, és hamarosan ideje indulni a pályára, ők pedig felszabadultak. Működött a tervem.
Az MBI mérkőzésein a svéd papák lájtos szurkolását lehetett hallani:
– Gyerünk, fiúk! Ügyesek vagytok!
A Balkán meccsein más volt a helyzet.
– A kur*a anyád, te tetű! – halottam az őrült, láncdohányos jugoszlávok ordítozását, akik, ha úgy tetszett, hozzánk vágták a cipőjüket. Fas*a, gondoltam, akárcsak otthon.
A szünetben beállítottak Nedved elé. Elképesztő volt a teherbírása, és valósággal edzésfüggő volt. Minden tréningünk előtt biciklizett egy órát, csak úgy, a maga kedvére. Utána futott még egy órát. Szóval nehéz volt megfelelni az általa állított követelményeknek.
Japánban van egy zen szerzetesi szekta, amelynek tagjai 1000 maratont futnak le 1000 nap alatt, hogy megvilágosodjanak a fájdalmon és a szenvedésen keresztül.
Kezdő koromban azt hittem, mindent tudok. Szerencsére hamar rájöttem, hogy semmit se… Gyakran előfordult, hogy nem ütőfelülettel találtam. Ilyenkor jött a zsákolás. Nem egyszer, nem százszor, milliószor. Akkor érkeztem az edzésekre, amikor még senki se volt ott, s akkor távoztam, amikor már mindenki hazament. Hivatásos versenyző koromban a legegyszerűbb gyakorlatokat is elővettem.
Hiszem, hogy jó esélyem lett volna megnyerni a bajnoki címet, miután én legyőztem olyan bokszolókat, akik legyőzték Giardello-t.
– nyilatkozta meghiúsult világbajnoki címmérkőzéésnek esélyeiről.
