Azt gondoltam, újrakezdhetném. De most már tudom, az ember sohasem tud teljesen újrakezdeni. Valójában nem. Azt gondolja, mindent a kezében tart, igazándiból azonban foglyul van ejtve, mint légy a pókhálóban. Lehet, hogy ezért tetszik a munkám. Egész nap csak számokkal van tennivalóm… és a végén mindig van egy eredmény. Mindennek van egy logikája, rendje. A számokra ráhagyhatja magát az ember.
A sors igazságtalan, az élet szeszélyes és kegyetlen, a természetben nem a jóság és az értelem uralkodik. A jóság és értelem ugyan létezik, de csakis bennünk, emberekben, akik egyébként a véletlenek játékszerei vagyunk. Mégis lehetünk erősebbek a természetnél és a sorsnál, ha csak egy-egy órára is: nagy szükségünkben közel kerülhetünk egymáshoz, megértő tekintetekkel találkozhatunk, szerethetjük egymást és vigaszt is nyújthatunk.
A sors nem irányíthatja az életedet. Neked kell fognod a kormányt.
Tizennégy évesen beleakadtam egy szárítókötélbe, ami feltépte a nyakam. 2001-ben a sztrókot éltem túl, és egyszer a villám is belém csapott, nem tudom, mi vár még rám.
Nem születünk jónak vagy rossznak. A sorsunkat az határozza meg, hogy milyen döntéseket hozunk.
Bármi történjék velünk életünk során, az már valószínűleg jó ideje lesben állt. Ahhoz, hogy az elkerülhetetlent elkerülje az ember, nem elég csak a végzetünkkel szembeszállni, nem elég csak az időt megállítani, vissza kell térni a kezdet kezdetéhez. A kezdetet pedig csak akkor találjuk meg, ha a jó oldalon vetjük fel életünk könyvét.
– Azt mondtad, nem hiszel a sorsban.
– Abban nem, hogy a sors elválasztja az embereket, abban, hogy összehozza őket.
– És aki két szék közé kerül? Az is a sors, vagy a mi döntésünk eredménye?
– Nem, csak abban dönthetünk, ami kizárólag rajtunk múlik.
Hiába mondja az ember, hogy nincs félnivalója, semmit nem hagyott ki és mindent számításba vett, leginkább azokat a dolgokat nem vesszük észre vagy észleljük túl későn, melyek az orrunk előtt vannak… menekülünk… de ahogy próbáljuk elkerülni a végzetünket, úgy sodródunk egyre inkább az elkerülhetetlen sorsunk csapásába.
A sors a legnagyobb dolgokat is jelentéktelen apróságokkal szokta eldönteni.
Néha a sors anélkül írja az utadat, hogy téged megkérdezne, és ilyenkor bizony a véletlenek könnyen találkoznak, majd mikor azt érzed, ezen is túl vagy, akkor tárulnak eléd.
Tudod, hogy a sorsunk miért a tenyerünkben van megírva, miért az mutatja? Azért, mert ha kell, jól el tudjuk rejteni. És tudod, hogy miért? Mert az erő a titokban rejlik. A valódi céljainkat senki nem ismerheti, a sorsod a te titkod, ezért azt soha senkinek ne áruld el!
Még az eleve elrendeltetés hívei is, akik azt állítják, hogy semmit sem tehetünk ellene, szétnéznek, mielőtt átmennek az úttesten.
Az ember élete olyan, mint a patak. Néha megzavarodik, és törve-zúzva kiárad, de mindig visszatér a mederbe.
Ne múljon el úgy nap, hogy hálát ne adnál a sorsnak a nagylelkűségéért, amelyben részesít, legyen az bármilyen csekély is.
Az elkerülhetetlennel kétféleképpen lehet szembenézni: vagy odavonszolnak a sorsod elé, vagy megtámadod.









