Olyan vagy, mint a borostyán. Az is csak egy erős fába kapaszkodva képes életben maradni, máshogy nem. Tanulj meg a saját erődből, a saját gyökereiden állni!
Sorozat idézetek
1302 idézet
Mindenki titkol valamit. Ilyen értelemben olyan vagyok, mint bárki. Nagyjából.
A barátok őszinték egymással. Elsimítják minden vitájukat. Ha össze is kapnak, meg tudnak bocsájtani. Egy igazi barát elássa a csatabárdot, mivel a barátság szent kötelék. A bizalomé.
Két dolgot látunk egy emberben. Amit akarunk és amit ő megmutat.
A legtöbb színész a háttérben játszik, sose lép a reflektorok elé. De ha képzed magad, ha elszántan dolgozol, akkor egy életre szóló szerepben találod magad.
Hogy mutassak igazi szerelmet, ha nem tudom, milyen érzés?
A gyerekek a reményt testesítik meg, de én csak a bizonytalanság jeleit látom rajtuk.
A legtöbb normál ember alkut köt a társadalommal. Rendes lesz és a társadalom gondoskodik róla. De amit a társadalom sutba vág, azt valakinek újra fel kell szednie.
Ha hiszel abban, hogy Isten csodákat művel, akkor azon is el kell gondolkodni, hogy vajon akad-e a Sátánnak is egy-két trükk a tarsolyában.
Amikor valami olyan történik, ami meghaladja a józan észt, a szkeptikusok is hívőkké válnak egy magasabb erőben.
A gyermek ártatlanul születik, és vonzza őt a jó. Miért választják hát oly sokan a rossz utat? Miért járnak egyesek a sötétség útján, míg mások a fényt választják? Az akarat vagy a végzet miatt? Remélhetjük-e, hogy valaha is megértjük a lelkünket formáló erőt? Hogy megküzdhessünk a gonosszal, ismernünk kell azt. Vissza kell utaznunk az időben, hogy megleljük az elágazást, melynél elválik, kiből lesz hős és kiből gonosz.
Az utazónak meg kell kérdenie: „Jó úton járok?” Számos út hosszú és kanyargós, tele olyanokkal, kik eltévelyedtek. Egyenesen haladnak saját útjukon, a sors vezetésével, s nem egy helyet keresnek, hanem egy rokon lelket. Mások összeállnak, s biztonságra lelnek egymás karjaiban. Egyesek eltávolodnak a csapástól, hogy elkerüljék a kísértés ösvényét. Ám azok, kik túlságosan a lábuk elé néznek, nem veszik észre, hova jutottak, és gyakran túlságosan meglepi őket a célállomás.
Generációk követik egymást, fiúk az apákat, lányok az anyákat, egyik a másik helyébe lép, elkövetve az elődök hibáit, átélve a győzelmeiket. De ha nem az ő útjukat akarjuk követni? Nem ugyanattól a félelemtől vagy vágytól vezérelve akarunk élni? Követendő vagy éppen elkerülendő példaként tekintünk rájuk? Úgy élünk, ahogy ők, mert ezt láttuk magunk előtt, vagy saját énképet kreálunk magunknak? De mi lesz, ha csalódunk a képben? Lecseréljük őket? Lecserélhetjük a szüleink képét, vagy a sors majd visszavezet minket arra az útra, vissza az otthon áldott melegéhez?
Van a jó és a gonosz. Helyes és helytelen. Hősök és gonoszak. Ha bölcsességgel vagyunk megáldva, olykor megláthatjuk a kettő közti résen a kiszűrődő fényt. Csendben várjuk ezt a pillanatot, amikor megértjük, amikor értelmetlen létünk értelmet nyer, és célunk felsejlik előttünk. Aki elég erős az őszinteséghez, arra saját képmása fog majd akkor visszatekinteni. Magunk teszünk tanúságot az élet kettősségéről. Hogy mindegyikőnk képes sötét -, és fényes tettekre is. Jóra és rosszra. Bármire és mindenre. Hogy sorsunkat, ahogy felé masírozunk, megváltoztathatják a döntések, amiket hozunk, a szeretet, amihez ragaszkodunk, és az ígéretek, amiket betartunk.
Tabukkal vettük körül magunkat, mert nem tudtunk szembenézni a gyengeségeinkkel.
A szerelmet az öli meg, ha az ember valakinek a kedvéért lemond az álmairól.
Nekem a barátság olyan, mint a napsugár, amelyik melengeti az ember szívét. A vita meg olyan, mint a felhők: szét kell oszlatni őket, hogy kisüthessen a Nap!