Csigalépcső vezet minden magas tisztséghez.
Csinálnunk kell a világot, s nem tetten érnünk.
Motivációs idézetek, Rövid idézetek, Rövid motivációs idézetek
Ne fordulj el a lehetséges jövőktől, mielőtt meg nem bizonyosodtál, hogy nincs mit tanulnod belőlük.
Az életet álommá kell átalakítani, s álmunkból valóságot formálni.
Semmi sem oly megalázó, mint amikor azt kell látnunk, hogy a butáknak sikerül, amiben mi kudarcot vallunk.
Bármilyen tehetséged van, használd azt: az erdő is nagyon csendes lenne, ha csak azok a madarak énekelnének benne, akik a legjobban tudnak énekelni.
Nem kél olyan vágy benned, melyhez ne kelne erő is benned valóra váltani. Meglehet, hogy azért meg kell dolgoznod érte.
A bukástól való félelem tönkretesz. Mindig az út közepén haladsz, sosem kockáztatsz. Nem fordulsz be a kis mellékutcába, amelyről pedig azt gondolod, hogy érdekes. Ha nem ismered az utcát, inkább maradsz az út közepén, és a kijelölt irányt követed.
Amikor gyomnövényt látok, mely a legnehezebb körülmények között is megkapaszkodik, arra gondolok, hogy talán egy kicsivel én is többre vagyok képes.
A kitartás az a kemény munka, amit akkor végzel, ha már belefáradtál a kemény munkába.
Az élet nagyon egyszerű: mindenfélével foglalkozol, legtöbbje bukás, néhány dolog sikerül. Ami sikeres, azt tovább csinálod. Ha nagyon jól megy, mások utánozzák. Erre valami másba fogsz. A kulcs a valami más kitalálásában van.
Kolumbuszt nem azért csodálom, mert fölfedezett egy világrészt, hanem mert képes volt egy föltevés alapján nekivágni az útnak.
Célozd meg a Holdat! Még ha elhibázod is, a csillagok közt landolsz.
Az élet elég hosszú, sőt bőségesen elegendőnek kaptuk a legjelentősebb dolgok véghezvitelére, ha az egészet jól osztjuk be; ha azonban dőzsölő és nemtörődöm magatartásunk következtében szétfolyik, ha semmi hasznos dologra nem fordítjuk, az utolsó kényszerhelyzet hatására csak a végén vesszük észre, hogy eltelt, amiről nem is fogtuk fel, hogy telik.
Ha felállsz, és magadra vonod a figyelmet, megeshet, hogy fejbe vágnak. De ne feledd: akit az ellenfele terített le, újra fel tud állni. Ám aki magától lefekszik, az ott is marad.