Álmainkért küzdeni kell, a cél eléréséhez összpontosítanunk kell, erőfeszítéseket kell tennünk. Ám arról se feledkezzünk meg, hogy az élet apró örömök szövete. Amit azért kaptunk, hogy bátorítsanak.
Meg kell tanítani a gyerekeknek azt, hogy önmagáért élvezzék a tanulást, ne csak azért, hogy jó jegyeket kapjanak. Azok a gyerekek, akik élvezik a kihívások legyőzését, felnőtt életükben is keresni fogják a kihívást jelentő helyzeteket. Nagyobb valószínűséggel ragadnak meg új lehetőségeket, keresnek új módszereket, dolgoznak olyan feladatokon, amelyeknek nincs egyértelmű megoldása, és ösztönöznek másokat arra, hogy nehéz problémákon dolgozzanak.
Nehéz és reménytelen helyzetekben a legmerészebb tervek a legbiztonságosabbak.
Valamiben hinni annyit jelent, mint gondolatban felépíteni vagy „megteremteni”, aztán kitartani a gondolat mellett, és kételyek nélküli teljes belső bizonyossággal tudni, hogy a kívánt eredmény előbb-utóbb a fizikai világban is megjelenik.
Egy dolgot a saját káromon tanultam meg, hogy a csüggedés nem kifizetődő. A tartós elfoglaltság és az optimizmus a helyes útra téríthet, és helyreállíthatja a magadba vetett hitedet.
Jobb élet az, amit a bosszú hajt, mint az, amit semmi.
Azért vagy itt, hogy a világ gazdagabbá váljék általad, s ha megfeledkezel a küldetésedről, magad válsz szegényebbé.
Új meg új tervek serkentették mind nagyobb tettekre. Szenvedélye szinte önmagával kelt versenyre, folyton azért hajszolta magát, hogy jövendő cselekedeteivel felülmúlja múltbéli tetteit
Ha azt szeretnéd, hogy váljanak valóra az álmaid, ébredj föl!
Nem győzni akarok. Soha nem is akartam. Játszani akarok. Csak játszani.
Mi értelme azon rágódni, hogy mit tehetett vagy mit nem tehetett volna az ember, hogy ura legyen saját sorsának? Kétségtelenül az is elég, ha az ilyen emberek, mint önök meg én, legalább megpróbálják a maguk kis hozzájárulását valamely igaz és nemes ügy szolgálatába állítani. És ha van köztünk, aki súlyos és komoly áldozatokra kész az ilyen célok előmozdítása érdekében, az kétségtelenül már pusztán ezért is büszke és elégedett lehet, bármi legyen a végeredmény.
Mindenkinek magának kell megterveznie az életét, különben mások teszik meg helyette.
Találj mindig új ösvényeket magad előtt – új kihívásokat, hogy ösztönözzenek. Új fejezeteket az életben, hogy elgondolkoztassanak, és új változásokat, hogy próbára tegyenek.










