Néha az apróságok számítanak. Mindaz, amit nap mint nap csinálsz. Mindaz, amit minden egyes nap teszel másokért. Ha kicsiben is, de megmented a világot.
Egy mosoly annál nagyobb és őszintébb, minél inkább a helyeden vagy. De oda kell kerülnöd, hiszen addig úgysem fogsz nyugodni. Az nem élet, amikor nem a helyeden vagy. Az szenvedés, kínlódás, szomorkodással teli pillanatok keveréke, valami, ami sohasem tesz majd boldoggá. A kérdés, hogy elhiszed-e, hogy lehet másképp, hogy van benned annyi erő, hogy eljuss oda, ahol az életed megváltozik.
Nem lehet a dolgokat a végtelenségig húzni. Egy ponton letéped a ragtapaszt, és fáj, de legalább túl vagy rajta és megkönnyebbülsz.
Ha a jelet felismerted, ne szarozzál sokat, azonnal lépj a magad útjára. Ha döntésed meghozatalába másokat is be kell vonnod, akkor valójában nem te döntesz, hanem a „többség dönt, egység nyal” képlet érvényesül. Hiszen ha te tudod, mit akarsz, és felismerted a jelet, miért üres fecsegésre pazarolod az energiádat a megvalósítás helyett? Tényként közöld a világgal, mit akarsz, és ne kérdezz! Közöld, és higgyél benne… ja és tegyél érte!
A nulláról kell kezdeni minden napot. Amit már letettél, az nem érdekes. Amit még nem csináltál meg, az az érdekes.
Nagy csapda nem akarni mást, mint egy kicsit jobban érezni magunkat, ahelyett, hogy azért tennénk, hogy jobban legyünk.
Voltak olyan pillanatok, amikor úgy éreztem, hogy elegem van, de mindig sikerült új célokat kitűznöm magam elé, és ez elég volt ahhoz, hogy tovább koncentráljak. Ha az ember egyszer megérzi a siker ízét, és látja, hogy a befektetett munkának megvan az eredménye, akkor tovább tud küzdeni.
Cselekvéssel olyan ajtókat nyitsz meg, amelyeken keresztül sok minden eljuthat hozzád. Egy ilyen ajtón sokszor nemcsak kívánságok, célok, hanem olyan emberek is belépnek, akik további ajtókat nyitnak meg.
Az ember arra van teremtve, úgy van megalkotva, hogy szereti a kihívásokat, ezzel tud teljes életet élni.








