A néphagyomány az állandó, változásaiban is változatlan gránitréteg.
Nem lehet magyar, aki nem iszik a magyar kultúra csodaforrásából. A kultúrában pedig benne van a népkultúra. Zenében majdnem teljesen azonos vele. Nem tekintjük művelt embernek, aki nem ismeri a magyar népballadákat. El kell jönni az időnek, mikor a népzene is a magyar műveltség alapköveihez számít.
Értelmiségünk kultúrája nem a népkultúrából fejlett szerves, homogén kultúra, hanem innen-onnan összekapkodott mozaik, a magyar és idegen elemek kellő egyensúlya nélkül.
Trianon előtt Magyarország soknemzetű ország volt, aztán erősen centralizált, egynemzetű ország lett belőle, amelyből hiányzik a másság kultúrája.
Posztmodern kultúrában élünk. Értékvilágunk megsebződött.
A kultúra folyamata nem más, mint az emberben lakozó állati egyre növekvő mértékű megfékezése; domesztikációs folyamat ez, amely nem valósítható meg a szabadságra vágyó állati természet lázadásai nélkül.
A vallás nélkül nem lehet megérteni a kultúrát, a kultúra nélkül nem lehet megérteni a politikát.
Kultúrát nem lehet örökölni. Az elődök kultúrája egykettőre elpárolog, ha minden nemzedék újra meg újra meg nem szerzi magának.
Még nagyobb műveltségű köreinkben is gyakran kínosan kiütközik a zenei tájékozatlanság. Fejlett irodalmi, képzőművészeti műveltséggel zenei infantilizmus jár együtt, s akik jobb kézzel a jóért küzdenek, bal kézzel, a zenében: ponyvairodalmat pártolnak.
A kulturális közeg értékrendje nagymértékben meghatározza a siker esélyét. Például az is értékrend kérdése, hogy egy országban a házi pálinkafőzés adómentes vagy a szépirodalmi alkotások kiadása, hogy az olvasás, a színház, a komolyzenei koncert a sikk, vagy a kolbász-, a borfesztivál, meg a főzőverseny. Hogy a labdarúgást támogatja egy kormány milliárdokkal vagy a minőségi művészetet és oktatást, illetve,hogy szakmai érték szerint tesz különbséget a művészek és a produktumok között vagy politikai szimpátia alapján.
A kultúrát egyedül és csakis az oktatás tartja össze. Akár tapasztalat, akár tanítás révén valósítjuk meg azt a bizonyos oktatást, a kultúrát – úgy egészében véve – az oktatás alkotja.
Mindig is lenyűgöztek az emberek és kultúrák közti különbségek, mindig élvezettel kerestem a közös értékeket, amelyek a különbségeink alapzatát alkotják.
Minden sikernek az ősforrása az a saját kulturális önazonosságunk.
A kultúra nélküli hadsereg tudatlan hadsereg, s tudatlan hadsereg nem győzheti le az ellenséget.
A hagyomány alap, de ha a hagyomány nem nyitott a valóságra, akkor az egy halott kultúra lesz. Az új, ami megtagadja a múltat, az is gyökértelen, halott kultúra lesz.
Azoknak az igazgatóknak a munkája állta ki az idő próbáját, akik azt a nehezebb utat választották, hogy nézőiknek olyan erejű és mélységű előadásokat adtak, melyekben a hősök és antihősök sorsa segített megérteni a közös múltat, a közös jelent és a közös jövőt. Ez a szembenézés soha nem volt, soha nem lesz könnyű. Az ő példájukat szeretném továbbra is követni.
Egy normális országban az alternatív színház megtermékenyíti a hagyományos kőszínházakat, és ez fordítva is igaz lehet. Minden a nemzeti kultúra része, a kísérleti előadások, az alternatívok és a Nemzeti is. Az a jó, ha minél jobban figyelnek és hatnak egymásra ezek a csoportok.
Kultúra annyi, mint tanulás; megszerezni, színvonalon tartani nehéz, elveszteni könnyű.
A kultúra váltig állítja, hogy csak azt tiltja, ami természetellenes. Biológiai szempontból azonban semmi sem természetellenes. Ami lehetséges, az definíció szerint természetes is. Valóban természetellenes, a természet törvényei ellen való viselkedés nem is létezhet, tehát szükségtelen tiltani.