A kudarcok emlékei olyan erősen élnek bennünk, akkora befolyásuk van a gondolkozásunkra, hogy pozitív céljaink potenciális kudarcokká válnak, mielőtt még gyökeret ereszthetnének bennünk. Hátra kell tehát őket hagynunk.
Azt mondják, a siker és a kudarc között alapvetően az a különbség, hogy amikor önmagunkhoz beszélünk, azt mondjuk, „képes vagyok rá”, vagy azt, hogy „nem vagyok képes rá”.
Amikor kétségek közt vagy, két út közül választhatsz: mehetsz balra vagy mehetsz jobbra. Azt mondják, a kudarc nincs a lehetőségek közt, de ez nevetséges. A kudarc mindig is egy lehetőség. A kudarc a legkönnyebben elérhető lehetőség mindig és mindenkor, de az egy választás. Választhatsz, hogy elbuksz vagy sikeres leszel. Ha elvetjük ennek a csíráit, tudatjuk az ellenfelünkkel, hogy megyünk előre, magunk elé tartott kézzel, akkor elérjük a győzelemhez vezető utat.
A nyilvános siker semmilyen formája sem teheti jóvá az otthon elszenvedett kudarcot.
A kudarcot vallottak kilencven százaléka valójában nem bukik el… egyszerűen csak feladják.
A legrövidebb út a kudarchoz, ha az ember a sikerhez akar hű maradni és nem önmagához.
Nagy városban, nagy kórházban a kudarcok feledésbe merülnek, ha utólag sikerül, ellensúlyozzák őket; de egy kicsiny, zárt közösségben, ahol mindenki les mindenkit (…), a kudarcok jóvátehetetlenek, az elveszett bizalmat nem lehet visszaszerezni.
Ha mindent a lehető legjobban csinálsz, soha nem kell majd aggódnod a kudarc miatt.







