Kihűlt szerelem idézetek

Volt egy mosoly is még, voltak lopott csókok,
lopott volt minden pillanat, az örömök, a kínok,
már tudom, semmi sem volt igaz,
már tudom, illúzió volt minden,
nem volt igaz az ölelés, de nem fáj már a nincsen.
Most már szinte mindegy, mit írtam akkor, mit éreztem éppen,
már nem karcol több csíkot a bánat az éjszakai égen.

Tisza Kata

Sokan élnek megszokásban. Érzelmileg leválva. Ismeritek a Pilinszky-mondatot: az ágy közös, a párna nem. És csak kötelességből vannak együtt. Nincs holtomiglan, csak az egyház tanításában. A kölcsönös, lassú, észrevétlenül haldokló házasságban mintha már nem volna semmi új. Ettől még lehet élni. Látni az egyik arcán, a lélegzetén érezni, hogy akarja. De nem teheti meg. Mert a körülmények. Hány ilyen helyzet van, s milyen átkozottul gyűlöletes. S nem tudom, hogy mi is a bölcsesség. Meg hogy egyáltalán érdemes-e annak lenni. Amikor a szíve a gyomrában ver, és a másikban mindig fiatalabbnak látja önmagát.

Nemere István

Mélyre zuhantam, olyan mélyre, hogy már minden szépnek tűnik, ha… nincs velem. (…) Ki kell húznom az életemből, összegyűrni, mint egy régen kifizetett számlát.

Nemere István

Kezdetben csak a szerelem van, ez mindent kitölt és – ahogy mondják – „elvakít”. (…) Aztán – az első tüske. Bármi lehet, nem fontos, mi. Ám a kétség növekedni kezd, rétegeződik, erősödik, mint a régi barlangok mélyén, a cseppenő víz cseppkövet épít, de maga-magát is építi lefelé, és eljön a pillanat, bár ez évekig tart, míg összeér a két oszlop. Kiábrándulás, kétség, gyűlölet-rétegek kövesednek egymásra. Végül semmi sem marad az emberben.