Az ember kösse meg a kezét, csakis így eresztheti szabadjára a képzeletét.
Képzelet idézetek
Nem az egész földet foglaljuk el, hanem csak egy lábnyomnyit, nem a hegyet, csak képét a szemünkben, nem a tengert, csak mozgékony erejét és felszínének tükröződéseit. Semmi nem a miénk, csak a látszat, ezért ragaszkodunk hozzá oly erősen.
Sokan vannak, akik őszintén azt hiszik, hogy lelket láttak maguk előtt a külső világban, holott az csupán az agyukban villódzó belső kép volt.
Ha ő azt gondolja, hogy a padló fölött lebeg, s ha én ugyanakkor azt gondolom, hogy látom őt lebegni, akkor a dolog megtörtént.
A képzelet sokkal fontosabb, mint a tudás. A tudás véges. A képzelet felöleli az egész világot.
A képzelet a lélek szeme.
El kell képzelnie mindazt az örömöt, ami a jövőben fogja érni, amikor eléri az Igazi Gazdagságot. (…) De amikor azt mondom, hogy „elképzelni”, akkor azt értem, hogy tényleg vizualizálni, lelki szemeink előtt látni kell ezeket a dolgokat.
A szeretet képzelőerő, fantázia nélkül megsavanyodik, mint a rosszul kezelt bor. Kis meglepetések adnak ízt, színt, dallamot, szárnyat a szeretetnek. (…) Nincs elszürkítőbb, mint a megszokás, a rutin, amikor mindig minden ismétlődik a barátságban, a házasságban.
A gyorsan szerelembe eső ember egyik hibája, hogy képzelt dolgokba lesz szerelmes.
A képzelet akkor hasznos a tudomány világában, ha a fontos dolgok iránti éles, kifinomult érzékkel párosul.
A puszta képzelet bárkit megölhet.
Hát persze, hogy mindez a fejedben történik, (…) de attól még miért ne lehetne valóságos?
A dolgok azáltal lesznek, hogy nevet adunk nekik, és ezzel lehetségesnek tartjuk őket, minden, amit lehetségesnek tartunk, meg is történik. A valóságot az emberi képzelet teremti.
Ha valamiben nem vagy biztos, egyáltalán nem baj, ha képzelődsz, amíg nem tudsz jobbat, vagy amíg ki nem derül az igazság.
A gyermekek emlékezete nagyon jó, ezért képzeletük rendkívül eleven.
A képzelet annál élénkebb, minél gyengébb az okoskodás.
Módszeresen kell zűrzavart kelteni – az felszabadítja az alkotóerőt. Minden, ami ellentmondásos, életet teremt.
Valaki nagy történeteket talál ki magának, igen, és évekig élhet úgy, hogy hisz bennük, nem számít, milyen őrültek, milyen valószínűtlenek, hordozza őket, és kész. Még boldogítóak is. Boldogítóak, és akár soha nem kell szakítani velük. Mégis, eljön egy nap, amikor minden ok nélkül valami megpattan a nagy képzelgő szívében, és ott áll, értetlenül, föl nem foghatja, miért nincs már vele az a mesebeli história, hogyan került rajta kívülre, mintha valaki másnak az őrülete volna, tudván tudva, hogy az a másvalaki ő maga. Ennyi. Olykor elég hozzá valami semmiség. Egy kérdés.
Pompás dolog a tutajozás. A mennybolton sziporkáztak a csillagok, mi a hátunkon fekve bámultuk őket, és azon vitatkoztunk, hogy csinálják-e őket, vagy csak úgy maguktól lettek.
Ha az ember életében nincs egy vízió, mely után vágyakozhat, melyet valóra szeretne váltani, akkor hiányzik a hajtóerő, hogy szívvel-lélekkel küzdjön.
